Archív

qotsa4Végre meglátogattak minket a sivatagi sámánok. Homokvihart kevert és kaktusztűt szúrt belénk a Queens of the Stone Age! IGEN! Meg kell mondjam, régóta vártunk a pillanatra, hogy hazai pályán szólaljanak meg a bódult zsargon dalai, és a Volt fesztivál remek miliőt biztosított, hogy kiválóan szórakozzunk.


A Queens egy igazi stílusalkotó rock zenekar a kaliforniai Palm Desert-ből. Ha megkérdezi bárki, hogy milyen zenét tolnak, akkor a legtöbben a stoner rockot vágják rá, ami természetesen így is van, csupán idővel kinőtték ezt a “bélyeget”, és valami nagyon modern dolgot hoztak létre, ami szerintem inkább valamiféle “felemelően depresszív sivatagi rock”. Plusz, Josh Homme személye és jelenléte már emeli a pulzust, nem beszélve arról a hanyag, Elvis és a kábítószerek inspirálta eleganciáról, ahogy a koncertet levezeti. Igen, én ezt vártam tőlük!

 

qotsa-qotsa2

Volt fesztivál – 18:30 – megérkezés.
Kellemes italozással egybekötött, alapértelmezett setlist találgatás veszi kezdetét, amikor megszólal a Tankcsapda. Ilyenkor mindig azon vitatkozunk, hogy mennyire jó vagy nem, hogy Josh-nak is ezt kell hallgatnia, és milyen képet alkot ez az országunkról, de hát nyílván leszarja, hogy éppen melyik náció produkciója hadovál valami idegen nyelven. Sikeres ignoráció és alkohol bevitel után elfoglaltuk a pozíciónkat, és vártuk, hogy megjelenjenek a köröző keselyűk a színpad felett.

 

qotsa-qotsa5
Érdekes hatást vált ki a QOTSA anyaga, ha a szervezetbe jut. Egyszerre érzel egy végtelen bulit, felszabadult örömöt, vagy akár félelemmel teli rettegést (Ecstasy – Marijuana – Valium). Az biztos, hogy Josh Homme masszív adagnyit kent szét az arcunkon ezekből. Kapásból lefektette az alapokat a Feel Good Hit of the Summer-rel. Micsoda nyitódal! Stílustani alapkő. Így pofán önteni ennyi embert pszichotróp anyaggal… na de kérem! Elindult a sodrás, beárnyékolt minket a hullám. Majd sorra érkeztek a homokfútta eposzok: hatalmas zúzás a You Think I Ain’t Worth a Dollar, but I Feel Like a Millionaire, bulis táncolás – No One Knows – elszállás a Make It Wit Chu-ra. Gyakorlatilag slágerdömping volt, szerencsémre a legtöbb nóta a Song for the Deaf-ről jött. Külön kiemelném, hogy jó dalokat nyomtak az új lemezről is (Like Clockwork), mint például a My God Is the Sun vagy a The Vampyre of Time and Memory. Viszont az utóbbi inkább a lemezen működik, élőben a lassúság kicsit leültette a bulit és hiányoltam Smooth Sailing-et, az még nagyot ütött volna, de nem akarok panaszkodni, ahogy mondtam, kiválóan szórakoztam és meglepetésként hatott, hogy volt The Lost Art of Keeping a Secret is! A buli végéhez közeledve megérkezett a kedvenc dalom, Go With the Flow, szerintem itt volt a csúcspont, ezzel akár össze is foglalható az egész koncert négy szóban. Egy hatalmas trip, egy óriási áramlat, ami mindenkit elsodort. Majd a végén még egy utolsó kegyelemdöfés volt A Song for the Dead.

 

qotsa-qotsa3
Bár imádom Dave Grohl-t és nagyon feszesen üti Joey Castillo is, az új srác, Jon Theodore nekem nem annyira vált be. Kicsit elkente a pattanásig feszített témákat, nekem nem húzott annyira, mint a többieknél. De ez nem vont le sokat a produkció értékéből. Viszont amit nem teljesen értettem az az volt, hogy miért nem jöttek vissza egy kis ráadásra az utolsó dal után. Semmi nem indokolta a sietséget, hiszen az utána következő “30 másodperc is sok belőle, köszi”, Jared megalomániás Leto produkció csak 1 órával később kezdődött, a kis tinilányok nedvtelen bugyijainak legnagyobb bánatára. Bár hozzá kell tennem, hogy így is bezárult az a bizonyos kör. Nagyon profi, odabaszós, hangulatos koncert volt! Én imádtam! Köszönöm, hogy eljöttek hozzánk és megidézték a sivataggal teli völgyet!

Mr. Ben Basterd – NA
képek: Mohai Balázs – sziget.hu/volt

 

qotsa-qotsa1

Megosztom.

Szólj hozzá