Archív

biz01


Az ír rendező, Neil Jordan rövid tévés kitérő után a Borgiákkal, nem csak a mozihoz, de a vámpíros zsánerhez is visszatér. Az Anne Rice regényéből készített Interjú a vámpírral a modern vérszívófilmek új alapkövét tette le 1994-ben, de aztán az epigonok valahol félúton elejtették Jordan lámpását, és letértek a filmje által kijelölt útról. Ennek ellenére nem a rémalakok megcsorbított becsületét akarta új filmjével, a Byzantiummal helyreállítani, hanem a forgatókönyv egyéb részletei győzték meg, hogy vezényelje le a független alkotást.
A történet egyik érdekessége, hogy első ízben színdarab formájában látott napvilágot, a másik, hogy végre női vámpíralakok állhatnak a reflektorfénybe. Ráadásul emberi vérrel táplálkozó heroináink kalandjai Anglia és Írország ködös tengerpartjaira kalauzolnak bennünket, miközben művészi közelikben fröcsköl a mélyvörös testnedv a vásznon.

 

byz-biz07

Eleanor (Saoirse Ronan) a leány és Clara (Gemma Arterton) az anya már több mint kétszáz éve vándorol városról városra, mert valaki, vagy inkább valami folyton a nyomukban jár, és a végzetüket akarja. Múltjuk titkai visszatekintésekben kerülnek apránként a felszínre, mialatt jelenük is halad előre, az összekötő kapocs közöttük pedig Eleanor narrációja. A lány egyre képtelenebb elviselni magányos száműzetésüket a társadalom peremén, ezért történetüket újra meg újra lapra veti, amit rögtön utána meg is semmisít szélnek vagy tengernek eresztve a papirosokat. Clara a legősibb hivatással keresi a kenyeret, domináns, határozott jellem, kegyetlen ha kell, és az életben maradáson kívül semmi sem hajtja. Ezzel szemben Eleanor csöndes, folyton a múlton rágódik és anyjával ellentétben szomját csak olyanokkal oltja, akik késznek vallják magukat a halálra. Az anya és a lánya közti szöges ellentét pedig akaratlanul is előre vetíti a változást, amely fenekestül felfogatja majd eddigi életformájukat. Az új pedig szükségszerűen megköveteli valami réginek a hanyatlását, pont ahogy új szállásuk, a szimbolikus Byzantium Hotel is jónevű szállodából, koszos bordélyházzá aljasodik Clara keze nyomán. Mikor Eleanor életébe beköszönt a szerelem, nem habozik sokat és felrúgja a biztonságuk zálogát jelentő titoktartási fogadalmat, hogy életét új mederbe terelve elinduljon végre valami új felé. Anyja viszont, múltja révén ragaszkodik a biztonságuk zálogát jelentő szabályaikhoz, ezért nekilát a lánya által gyújtott tüzeket még idejében kioltani.

 

byz-biz03
A filmnek időt kell hagyni, mert a ráérősen hömpölygő felvezető után, nagyjából egy időben áll össze a múltbéli kirakós, a jelen hirtelen felgyorsuló eseményeivel. A fényképezés gyönyörű, a forgatási helyszínek pedig tökéletes hátteret nyújtanak az élvezetes színészi játék mögé. Az alacsony költségvetésnek és a rendező elképzeléseinek hála, digitális trükkök helyett maszkokat és kellékeket használtak ahol lehetett, így például a vérré változó vízesést tényleg megfestették a jelenet kedvéért. Jordan szerint mindenki igyekszik kicsit a saját szájízére faragni a legendás rémlényeket, ami ezúttal sem történt másként. A színdarabot jegyző Moira Buffini egész sor új attribútum mellett, egy teljesen új eredettörténetet is kerekített halhatatlan vérszopó figurái köré. Szerencsére a kimondhatatlannak tetsző nevű és földöntúli szépségű, (szintén ír származású) Saoirse Ronan nem változik napfény hatására diszkógömbbé, és hatalmas szemfogai sincsenek, ellenben pengeéles, behúzható körmöt kapott a hüvelykujjára.

 

byz-biz09
A Byzantium egyes megoldásaiban és a gyilkosságok naturalista ábrázolásában valahol a svéd Engedj be! nyomdokain jár. Közel sem az év filmje, nem fogja újrareformálni a zsánert, és remélhetőleg folytatást sem kap, ugyanakkor a vámpírokat végre megint kellő komolysággal kezelő (enyhén feminista) filmet tisztelhetünk benne, ami profin megírt, izgalmas történetbe lett csomagolva. Fogyasztása nyersen ajánlott!

Jackman
képek: facebook.com/ByzantiumMovie

 



byz-biz08
byz-biz02

Megosztom.

Szólj hozzá