Archív

Szimbolikus sínek, nyüzsgő pályaudvarok és az útkeresés, amiben manapság mindenki nyakig benne van. Ezen vezérfonal mentén nyílt kiállítása Galiger Tibor festő- és tetoválóművésznek októberben itthon a Teslában, és Zürichben is. Pályájáról és a kiállítások sikeréről beszélgettünk vele.

2009-ben kezdtél tetoválni, mi vitt ebbe az irányba? Mi volt az, ami megfogott benne?

Kilencéves koromban kezdődött minden, amikor bementem életemben először egy tetováló üzletbe. Egyből magával ragadott a hely szellemisége, ami mostani fejjel kicsit szürreális, ugyanis egy lepukkant lakótelepi ház földszinti szobája volt erre a célra kialakítva, nyilvánvalóan nem túl képzett szakemberekkel. Mar akkor nyaggattam a szüleimet, hogy nekem is kell egy tetoválás. Kesébb, tizenhat évesen kaptam egy tetoválógépet, de csak disznóbőrön próbálkoztam, majd a lelkesedésem alább is hagyott. Amikor 20 évesen úgy ereztem, már nincs kedvem iskolába járni, gondolkoztam, mit csinálhatnék helyette, így eszembe jutott, hogy foglalkozhatnék ezzel komolyabban is. Szerencsém volt, egyből el tudtam helyezkedni egy üzletben.

Végeztél valamilyen művészeti sulit, vagy csak ösztönösen jött elő?

Minimális művészeti oktatáson vettem részt, a tudásom nagy részét önállóan fejlesztettem az utazásaim során megismert emberek segítségével. Érzem a komolyabb művészeti képzés hiányát, viszont nem volt lehetőségem külföldi egyetemen tanulni, a magyarországi egyetemet pedig úgy ítéltem meg, hogy nem kifizetődő az ott megszerzett tudás a belefektetett időt tekintve. Jelenleg is tanulok, magántanárom van. Úgy érzem, a tanulás egy véget nem érő folyamat, és mindenkinél van jobb. A jobbaktól pedig vétek nem begyűjteni a lehető legnagyobb tudást, ha valaki igazan jó akar lenni.

gtibor_02

Olvastam, hogy egy idő után a tetoválás már kevésnek bizonyult az önkifejezéshez. Mi hiányzott? Mi az a plusz, amit a festészet megad?

A tetoválásnak két igazi problémája van. Az egyik, hogy a bőrfelszín alá készül, vagyis a festékréteg nem a maximális intenzitásában látható. A másik gond pedig a személy, aki viseli. Nyilván neki is vannak elvárásai és tűrőképessége. Ezek mind korlátozzák az alkotói szabadságot, ami a festészetben nincs jelen. Régebben sok ötletemre kerestem vállalkozókat, de nem tálaltam olyan személyeket, akik szívesen viseltek volna az elképzeléseimet, pedig még az anyagi részétől is eltekintettem volna. Az egyediség- és kreativitásmentes divatmintákért pedig hajlandók bármennyit fizetni. Kicsit szélsőséges nézőpont, de nagyjából így latom a helyzetet.

Épp ezen korlátok miatt gondolod, hogy a tetoválás sosem fog magas művészetnek számítani. El tudod képzelni, hogy a jövőben a tetováltatni vágyókban lesz olyan változás, ami feloldaná ezeket a korlátokat? Vagy akkor is maradna, ami beszabályozza?

Volt olyan időszak, amikor nagyon törekedtem arra, hogy rávezessem a vendégeimet egy művészibb hozzáállásra. Sikerült szép eredményeket elérni, nyitottá tettem őket és igyekeztem csak azokkal foglalkozni, akiknek tudok azonosulni az elképzeléseivel, de minden esetben kellett kompromisszumokat kötni, amik bármilyen csekélyek is voltak, egy idő után egyre jobban zavartak. Véleményem szerint a tetoválás folyamatosan fejlődik. Technikailag már elég magas szinten tart, ez viszont szerintem nem elég. A művészet nem divat, a divat pedig mindig nagyobb teret tud nyerni magának, így a művészetre nyitott tetováltatni vágyok száma mindig is kevesebb lesz.

gtibor_07

Miért pont a festészet? Milyen technikákkal dolgozol és kezdetben hogyan fogtál hozzá?

Már régóta foglalkozom pasztellel, ezt a technikát sok éve ismertem meg. Az utóbbi időben szinte csak ezzel dolgoztam, ezért úgy érzem, egyelőre kimerítettem, amit nyújtani tud, és elkezdtem olajjal festeni. Fontosnak tartom a különféle technikákban való jártasságot, ezek segítik egymást. Megfigyeltem, ha elakadok egyféle anyag használata közben és problémák merülnek fel a kivitelezést illetően, gyakran egy másik médiumban tudok rájönni a megoldásra. Olajjal egyelőre a technika elsajátításának legelején tartok, így jelenleg még nem tudok közönség előtt bemutatható képeket készíteni. Jóval összetettebb ez, mint pasztellel vagy tetoválógéppel alkotni, de elszánt és türelmes vagyok, bízom benne, hogy elég hamar készen fogok állni egy újabb kiállítási anyag kivitelezésére.

Október végén volt kiállításod a Teslában, majd Zürichben, aminek a témája az útkeresés volt. Ezt nagyon urbánus környezetben jeleníted meg (pályaudvarok, sínek), miért ezt a környezetet választottad?

A sínek szimbolikus jelentésűek. Hosszúak annyira, mint egy emberi élet és annyi van belőlük, mint lehetőségünk élni a saját életünket. A pályaudvarokon lévő emberek folyamatosan utaznak, látszólag mozgásban vannak, de nem feltétlenül tartanak valahova. Az ilyen jellegű festmények mellett igyekeztem színesíteni a kiállítás anyagát néhány tájképpel, szintén az útkeresés témájához kapcsolódóan. A kiállításon szerepelt továbbá egy három darabos csendélet-sorozat, ami halakat ábrázol számukra nem szokványos és komfortos környezetben. Az első képen a halak csak kíváncsian figyelnek, nem értik hova kerültek, később érzik, hogy bajban vannak, fulladoznak, tudják, hogy nem odaillőek, végül meghalnak, mert képtelenek beilleszkedni környezetükbe vagy tenni a helyzetük ellen.

Ez az útkeresés, amit másokon látsz, vagy a te útkeresésed is benne van?

A saját életemet vettem alapul, abból merítettem ötleteket és kaptam inspirációt, viszont szerintem ez minden emberre egyaránt vonatkozik, időről időre mindenki életében felmerülnek ezek a problémák.

Több képen is megjelennek az ablakokon visszatükröződő arcok, és ez egy nagyon izgalmas perspektíva. Ennek van valami jelentősége számodra?

Jelentősége a képek tartalmat tekintve nincs, ezzel csupán a látványt igyekeztem érdekesebbé tenni. Néhol a tükröződésekkel játszadozva összekevertem a teret, így nehéz megállapítani, mi hol van valójában, pl. az emberek a vonatban vagy a peronon állnak.

Hogy sikerült a két kiállítás? Mik a tapasztalataid és a visszajelzések?

Örülök, hogy túl vagyok rajta. Egy korszak lezárásának tekintem, ami új erőt ad a további folytatásra. A visszajelzések vegyesek. Az ismerőseim közül sokan nem jöttek el a kiállításra, akikre számítottam, viszont voltak, akikkel mar olyan régen beszeltem, hogy azt hittem, el is felejtkeztek rólam, és nagyon kellemes meglepetésként ért, mikor láttam, hogy megtiszteltek a jelenlétükkel. Ez egy nagyon érdekes szűrő volt, amiből kiderült, hogy kikkel érdemes foglalkoznom. Azóta több külföldi galériával is sikerült felvennem a kapcsolatot, akik foglalkoznának a jövőbeli munkaimmal, szóval összességében sikeresnek érzem.

Jövőre új kiállításanyagot tervezel, ennek megvan már a témája? Addig láthatjuk esetleg a képeidet még valahol?

Par képem jelenleg is szerepel egy csoportos kiállításon. Ha a közeljövőben lesz még hasonlóra lehetőségem, szívesen részt vennék rajta. A jövőbeli munkaimhoz elég sok ötletem van, de jelen pillanatban ez meg képlékeny. Amint letisztulttá válik teljesen, és késznek érzem magam, hogy vissza tudjam adni vásznon az elképzeléseimet, nyomban neki fogok látni. Ezt viszont nem érdemes siettetni, meg kell érnie ahhoz, hogy gyümölcsözzön. A legjobb ötleteken egyébként nem is érdemes gondolkodni, maguktól szoktak jönni, váratlanul, amikor nem is számítok rá.

És mindezek után hol marad helye a tetoválásnak? Mennyire vagy még benne és mik a terveid ezen a téren?

A tetoválás jelenleg a hobbim. Időnként még mindig nagyon szívesen csinálom, általában 2-3 emberrel foglalkozom havonta. Így jól érzem magam, az életem menetét a jövőben is hasonlóan tudom elképzelni. Tetoválást tekintve, mint karrier, már nincsenek ambícióim, annál több van viszont festészetben.

Kövessétek őt facebookon

Décsy Eszter

19

Megosztom.

Comments are closed.