Archív

Sorozatunkban kedvenc zenészeinket, íróinkat, tervezőinket, tetoválóművészeinket kérdezzük meg, hogy ők miket is szeretnek igazán. Három egyszerű kérdésre keressük a választ: mit hallgatnak, hova járnak szívesen és mit szeretnek olvasni.


A sorozat tizenhatodik részéhez Beck Zolit kerestük meg, a 30Y frontemberét.
Zoli Ajkán született, majd öccsével, Lászlóval együtt Pécsett tanult. Itt alapították 2000-ben a 30Y-t, amit egy helyi járatról neveztek el. Első stúdióalbumuk, a Csészényi tér 2006-ban jelent meg, és ezt követte 2007-ben a Semmi szédítő magasság, 2008-ban a No. 4 című album és a 2010-es Városember. Legutóbbi lemezük, a Szentimentálé tavaly jelent meg.
Zoli hangja és énekstílusa különlegessé, egyedivé emeli a 30Y-t a magyar zenei színtéren és a banda mellett gyakran közreműködik más zenekarok munkáiban is, nemrégiben például a Magashegyi Underground új számában, az Árnyékokban.

Melyik az aktuálisan kedvenc bandád, zenészed, számod vagy videokliped?
Nemrég a Rock Werchter fesztiválon voltunk Belgiumban a csajokkal – Epivel és a lányunkkal. A Blur minden idők egyik legjobb zenekara – elképesztő koncertet adtak. A zenekarról szóló dokufilm, a No Distance Left to Run megunhatatlan!

Hova jársz legszívesebben egyedül vagy a barátaiddal?
Találtunk egy kis kávézót, szendvicsezőt Brüsszelben. Ha ott élnék, biztosan sokat járnék oda – és bár sosem iszom sört, ott a kiváló fehérsör nagyon menő.

Mi a kedvenc regényed/novellád/versed?
Jóformán együtt élek egy csomó nagyszerű költővel, íróval: a Rájátszás című előadás folyamatosan próbára tesz, állandóan olvasom a régebbi és legújabb Háy János, Grecsó, Erdős Virág, Szálinger vagy Kemény szövegeket – kötelességből és rajongásból egyszerre. Legutóbb Háy János egyik rövid verse ütött agyon, annak van egy zseniális sora, valahogy így hangzik: “A szívemhez ölelem a testem”.

Üdv,
Zoli

Nézzetek vissza jövő héten is, Egyedi Pétert faggatjuk, az Óriás énekesét.

DE

Eddigi kedvenceink:
1. Kocsis Bence – énekes, KESH
2. Pásztor Anna – énekes, Anna and the Barbies 
3. Bódi Péter – író
4. Tóth Gergő – énekes, Blind Myself
5. Pongor Sándor – tetoválóművész 
6. Marthy Barna – énekes, Firkin 
7. Sena Dagadu – énekes, Irie Maffia 
8. Lázár Domonkos – énekes-gitáros, Esti Kornél 
9. Kertész Violetta – tervező, stylist, LoveBug Vintage 
10. Müllner Csaba – festő, tetoválóművész 
11. Rou Reynolds – énekes, Enter Shikari
12. Fehér Balázs – énekes, the Carbonfools
13. Virág Lili – hegedű, Firkin
14. Sárközi Zsolt – tetoválóművész

15. Vitáris Iván – énekes, Ivan and the Parazol

misc-beckzoli02

Megosztom.

Szólj hozzá