Archív

Emlékszem, valamikor 2010 tájékán láttam először Nagy Józsit és Bárdos Petit zenélni. Azt sem tudtam, hogy ők a Kontakton, vagy hogy egyébként abban az évben alakultak. Elgitározgattak, volt egy hangulata az egésznek, szimpatikus volt a két srác viselkedése, kezdőként is bennük volt a szerénység. A hallgatóság depresszíven ivott, nekem meg az jutott eszembe, hogy nem értem, miért e közös búslakodós közönségtalálkozó. Aztán be is bizonyították ők ketten, hogy nem azok a rinyálós fajták. Eltelt néhány év, sok minden történt azóta, a Kontakton sok kísérleti próbálkozás, döntés és változás után a közelmúltban megjelentette második EP-jét Delta címmel.

Még Pesten lettünk jóban, így volt némi rálátásom, hogy a srácok miken mennek keresztül, és néha szinte nem tudtam követni, hogy egy-egy track mennyit változik, épp ahogyan őket is sodorta egyik helyről a másikra az élet. De a zene mindig a legfontosabb maradt számukra, és az igazán erős változások Nagymaroson érték őket. Itt éltek és zenéltek először Bartha Levi dobossal karöltve, akkor még alternatívabb, underground pop-rockot űzve. Hogy inspirációt is említsek, főleg a Radiohead hatása volt érezhető, hazai mezőkről pedig a Colorstar zenei világa.

Aztán egyre jobban belefolytak a Zengőkert művésztelep életébe, kultúrájába és a gyökerekhez visszakanyarodva újra a két barát, duó lett a Kontakton. Zenei fejlődésükre nagy hatással volt a sok közös stúdiómunka Bánházi Gabival (Óperentzia), jó néhány (különböző stílusú) zenekar felvételeinél jelen voltak és lassan elsajátították egyéni hangzásviláguk hiányzó elemeit. Megjelent zenéjükben a finom elektronika, Thom Yorke-féle melankóliájuk kibővült, pszichedelikusabb hatások szövődtek bele a srácok sajátos stílusának kialakulásába (az Óperentziával több közös bulin is láthatta az új irányt a közönség). Tényleg nagyon sokat fejlődtek, és ezt a Delta is igazolja, ami egy igazán korrekt anyag lett. A kislemezről és a zenekar dolgairól Józsival beszélgettem.

Meséljetek a számok és a címek viszonyáról…

Bermuda – Így utólag azt érezzük, ez a track sikerült a legcselesebben. A groove adta magát, szó szerint úgy pattant elő. Utaztató hatású, visz magával, de a tartalom sokáig rejtve maradt előlünk is, majd egy vonatduda hatására megjelent a jellege. Didergős és folytonos. Önálló történetté alakult így, és ezt a legjobban úgy tudnánk elmesélni, mint mikor egy térben összeütköznek különböző, egymástól eltérő területek képviselői. Repülők, hajók, tengeralattjárók bukkannának fel, majd tűnnének el legénységükkel egy nagy háromszögben, egy misztikus helyen. Ahhoz pedig, hogy szöveg nélkül is képet kaphasson a hallgató, érdemesnek találtuk úgy megszemélyesíteni a zenét, hogy elgondolkodtató, különleges és legfőképp rejtélyes legyen, mint a Bermuda-háromszög.

Magalhaes – Ez könnyű volt. Számtalanszor áthallgattuk, belemélyedtünk, aztán a ritmus és a nagyon határozott basszus, amelyet a 80-as évekbeli analóg rhythm-bass-synth szekvenszerünk ajándékozott, no meg a tiszta gitárhangzás, csak vitt előre minket a változatos dalszerkezeten belül, mint felfedezőket, akik a jó utat keresik. Az előző EP-hez képest nagyot váltottunk és magunknak kellett ezt kifejleszteni, kideríteni. Reméljük sikerül másnak is átéreznie ezt, mert abban biztosak vagyunk, hogy manapság nagy váltásokban mindenki szokott részesülni.

Paul Charpentier – No, igen, az előző EP, a Neuroleptikum. Annak címadó dalát remixeltük, vagy inkább úgy fogalmaznék, a meglévő téboly elevenedik meg új köntösben. Teljes a káosz érzelmi téren: magányosan bukdácsoló, önmagából kifakadó többszörös önkép ez. 1950 körül Paul Charpentier kifejlesztett néhány új szert a skizofrének “gyógyítása” érdekében. Fontos momentum ez szerintünk a mentális betegek történelmében. Nyilván rengeteg említésre méltó módszert alkalmaztak már arra, hogy kívülről érthetetlenül viselkedő, önsanyargató embereket próbáljanak visszatoloncolni a kollektívába. Léteznek persze hatásos módszerek, melyek legfőképp valamilyen szerhasználattal köthetők össze, de hosszútávú megoldáshoz az embernek önmagában kell megküzdenie a belső világaival.

Tundra – Megérkezés. Mindig is vágytam megélni a tundra vad szépségét. A hangzásban próbáltunk visszaadni valami fagyos, néha viharos képet arról, milyen lehet egy hosszú, fárasztó kaland után állni a téli tundra félsötét közepén egyedül, felszerelés nélkül, és magunkba szippantani a tüdőrepesztően tiszta és hideg levegőt. Végignézni egy hatalmas, északi síkságon, amely befogad ugyan, de nem engedi hogy vele légy sokáig. Pillanatnyi ábránd, melynek időérzéke elillanó. Egy pont ahol folytonos, lehajtott fejjel való menetelés után felnézhetünk és megérthetjük mindazt, ami eddig velünk történt, majd megszólalni apró kis illeszkedő hangokkal, ráénekelni a világra, de csak módjával.

12389023_942694995800604_1699050808_o

Hogy alakult ki ez a stílusotok?

Valójában nem nevezném kialakult állapotnak sem nálunk, sem általánosságban. Maximum állomásnak tekinthető, de azért nyilván a sok-sok megálló a változatos, nem annyira mi. Tartjuk magunkat a Peti-féle űrgitárhangzás megtartására, a zenei szerkezetekben pedig a progresszív módozatok az irányadók, mint ahogy a hatáskeltésben is. Valahogy természetünkből adódik, hogy ne slágerszerkezetre, refrénekre, tinglitanglikra támaszkodjunk, inkább a komolykodás és a táncoltatás metszetében vagyunk valahol. A gépies hangzás pedig azért fejlődik és erősödik, (mert bár sokan vendégeskedtek már a Kontaktonban különböző hangszerekkel) mert többféle hangszerekkel jöttek már emberek zenélni a Kontaktonba, de ketten maradtunk, nem szerettük volna ha a hiányérzet a dinamika és a lendületesség kárára menjen. Sőt! Ezek az állomások rugdaltak minket mindig seggbe, hogy észhez kapjunk és beletrappoljunk még határozottabban az elektronika játszótereibe.

Mit javasolsz a hallgatásához?

Ez nehéz kérdés. Talán érdemes minél jobban belemélyedni, megengedni, hogy mutasson a lemez egy különleges kis víziót, világot akár. Elég magányosan hangzik, de ott benne valahol találkozunk, az biztos!

Mi inspirált legtöbbet titeket?

Életünk meghatározó játszótere a természet. Nem is volt nagy dilemma 2014-ben továbbállni Pestről Nagymarosra, fel a hegyekbe. A fenséges élmények, hatások nap, mint nap körülvesznek, melyek igen jó gondolatokat és érzelmeket szülnek. Mindketten hegyvidéken nőttünk fel, így hát a gyermeki fantázia is könnyen megelevenedik így. Mondhatjuk azt, hogy az elmúlt két év főbb inspiráló közege Nagymaros, bár nem csak a Duna és a Börzsöny miatt, hiszen ott van a Zengőkert. Egy igazi alkotóparadicsom, ahol rendkívül jó emberek vannak és mesés alkotói környezetben tudunk kibontakozni. Azért is fontos helyszín, mert rengeteg zenész fordul ott meg napról napra és nagyon jó velük építeni muzikális értékeket, ha csak egy jó alapos beszélgetéssel is. Persze a stílusváltásunk köszönhető annak is, hogy számunkra új előadókkal bővítettük ízlésünket. Beleszerettünk nem egy pszichedelikus zenei “megoldókba”, fesztiválokba, közösségekbe. Ezek a legfőbb inspiráló dolgok mostanában. Meg persze Bőrönd, a kis pulink. :)

Ha a zenétek kaja lenne, milyen íze lenne?

Nos, valami jó leveses dolog, az tuti! Talán változó, vagyis nem egy végeredmény lenne, hanem a folyamat, mikor főzöl valamit és menet közben alakítgatod, teszel bele egy kis csípőset, a vége felé egy kis tejfölt… Babgulyásos, na!

Mik a további tervek?

Úgy érezzük, itt van az ideje nagyon is komolyan körbenézni és felismerni azokat az érzelmi és értelmi torzulásokat, amelyek minden pillanatban bombázzák az agyunkat. Ennek fejében már érlelődik egy új terv egy albumra, amely a benső világok után a környezetünkre fog nagyobb hangsúlyt fektetni. Mostanában sokat utazgatunk koncert és egyéb elfoglaltságok miatt, de nyilván tervezünk klipet is jövőre. Decemberben három helyen is játszunk, legközelebb 18-án Budapesten az Aurórában egy igen változatos összművészeti fesztiválon, melynek házigazdái az Ubikeklektikes szervezők. Majd rögtön másnap, 19-én felkúszunk Nagymarosig karácsonyt ünnepelni és végre otthon, a Zengőkertben játszhatunk az Óperentziával . Aztán ellátogatunk Nyíregyházára December 25-én a Romkertbe, ahol rajtunk kívül lesz még Óperentzia, Kory és Zomblaze is. Igazi Karácsonyi fergeteg lesz, nem ajánljuk kihagyni!

Tóth Bálint
fotó: Busák Péter

Kapcsolódó:
Csúszkáló valóságok először – UbikEklektik Összművészeti Fesztivál beszámoló

Megosztom.

Comments are closed.

Le ne maradj semmiről! ;)

Kövess minket facebookon, mert kellenek a
jó arcok!
.
 NOWmagazin.hu