Archív

DSC_4747Itt a tegnapi Strand fesztivál beszámolóban említett beszámoló a ByeAlex koncertről, amit Bulcsú egyszerűen nem tudott magában tartani:


Szügyömben az ártatlan kíváncsiság vad tüzével közelítettem a Strand fesztivál Viva színpadához a kelés utáni, első gondterhes órámban. Kitartó trend-szűzként majdnem előítélet-mentes reménységgel és megkérdőjelezhetetlen bizonyossággal gondoltam a rám váró élményre – tudtam, számos szakállas egyén járult már hozzá nagymértékben világunk fejlődéséhez. A részletekre meg kár szót vesztegetni, hiszen – ahogy az nemsokára kiderül – az emberek nem is olyan bonyolultak.

A hitvány materializmus kietlen talajára szállva meg kell említenem, hogy első benyomásom szerint pénz már van a nagyobbacska színpad trendi bábukkal való feltöltésére. A zenekarban feltűnt egy hipszter Everlast imitátor, meg néhány Tiszacipő-reklám is. A profizmus látszatát azonban a művész úr első három nyekkenése porrá zúzta. (Nyilván a szakáll újdonsült hiánya az oka mindennek.)

Az ember hangszínét nem maga választja meg. Ha valaki bukja az ügyet, akkor két lehetősége van. Tanulással menti a menthetőt, vagy távol marad a mikrofonoktól. Sajnos ViszlátSanyi a harmadik utat választotta.

Eme első, paraharmonikus ütés leküzdése közbeni ocsúdásom pillanatában – védtelenségemet kihasználva – vágott a földhöz a koncert végéig tartó verbális sortűz. Elme nem maradhatott épen.

A számcímekre nem áldoznék sok szót. Hála Istennek még nem sok van belőlük, és a Kedvesemhez hasonló felejthető semmik túlsúlyban vannak az igazán felkavaróan érthetetlen hülyeségekhez képest. Egy az utóbbiak közül a Láttamoztam című agyrekedés. Erről még Alexünk is úgy érezte, hogy magyarázatra szorul, el is nyomott egy béna anekdotát róla.

Ezzel el is érkeztünk az átvezető szövegekhez. Inkább a kedves olvasó, mintsem nemzetünk zenei reménysége iránt érzett kegyelmességem okán igen rövidre fogom ezek jellemzését. A művész úr a Szellő utcai Kisegítő Iskola fogalmazásszakkör színvonalát hozó tőmondatai rendre olyan kérdéseket feszegettek, hogy miként hat negatívan a borongós idő az ő lelki békéjére, illetve milyen jó, hogy emberek állnak vele szemben.

A számok szövegein mintha ennél is kevesebb ideje lett volna dolgozni. Ezek egyenlő arányban vannak megtömve óvodai közhelyekkel és kínrímekkel. Az Elvis(z) című szám – melyről Alex bevallotta, hogy nem igazán tudja a szövegét – egyik sora viszont mély, interdiszciplináris belátásról ad tanúbizonyságot. Tudniillik japán robotok az utcán klónoznak meg nem nevezett szerves entitásokat az amerikai piac számára – ezzel aláásva bolygónk jövőjét. Máshol tájékozódhatunk arról is, hogy Magyarországon mindenki örül a levesnek.

Az egyébként is erőlködő koncertet derékba törte Dani, a gitáros felköszöntése, szülinapja alkalmából. Alex elmondta, hogy barátja – a szemre húsz éves öcsi – sok dolgon ment keresztül. Annyi látszott, hogy egy félresikerült fodrászati beavatkozáson mindenképp. Ezután a művészúr heresznye hangon nekilátott a Boldog születésnapot című nótának. No, ez a váratlan csapás már az akkreditált ByeAlex rajongókat is próbára tette. Az egész jelenség hangulatát leginkább egy, a keverőpult mellett síró kissrác írta le.

Ezután elnyomták a Jég dupla whiskyvel című klasszikust. Habár Alex megosztotta a közönséggel, hogy ezzel már egyszer nemrég felsült, mégis nekiszaladt újra, mondván, ő annyira szereti. Röviden összefoglalva az élményt, elmondhatom, hogy egy hang nem volt eltalálva, hangköz kiénekelve, szó helyesen artikulálva. Szegény Charlie…

Az elmaradhatatlan, Kedvesem című örök klasszikust Alex – nagy örömére – zenekarral adhatta elő. Legalább kevesebb hallatszott ki a hangjából.

A korlátozott tömeg azt is pozitívan viselte, amikor Alex a színpadon elkövetett túlzott hipszterkedés bűntettének keretében egy egész számon keresztül kamerázta őket videonaplójához.

Ahogy itt a végén már kezd látszani, legalább annyira unom hosszúra nyúlt beszámolómat, mint akkor és ott a koncertet. Igazi másodikos fogalmazás mintájára jól össze is csapom a végét.
Emberek, ez nem jó. Aki mást hisz, azt becsapták. Szegény Alexkát is.
Szánom a bölcsészt.

Bulcsú

Kapcsolódó:
Strand Fesztivál 2013 – Az első…

Megosztom.

Szólj hozzá