Archív

Amikor munkából sietősen beestem az Írók boltjába, az est házigazdáin kívül jóformán még csak egy, mindvégig lázasan dokumentáló, meghatározhatatlan korú lány volt jelen, majd az üzlet galériája fokozatosan telt meg a tejfehér borítójú Tejszobrot szorongató fiatalokkal. Az asztalnál hárman ültek: egy fiatal és vékony szemüveges fiú, egy középkorú és vékony szemüveges férfi és egy fiatal és vékony szemüveges lány, virágmintás blézerben, ami laza, fül alá érő frizurájával együtt valahogy kurátorszerű karaktert kölcsönzött neki.

Amióta erdélyi pasival járok, aki maga is írogat, valahogy érzékenyebbé váltam az erdélyi alkotók iránt. Ebben a kontextusban Láng Orsolya neve is furcsán ismerősen csengett, így amikor a csütörtök koraesti programokopciókat scrolloztam a neten, rá is kerestem a névre, és hamar kiderült, hogy a megérzéseim nem csaltak: a lány Communitas ösztöndíjas, és a Filmtett oldalán is megtaláltam néhány írását. Öccse, Dániel pedig zenész, és nem először vendég Orsi irodalmi estjein: ja, akkor ő lesz a fiatalabb pasi az asztalnál. Az esemény egyébként nem is volt ez igazi ősbemutató, csak a magamfajta pesti népek számára; megelőzte már egy FISZ táboros és vásárhelyi etap.

A könyvbemutatót Károlyi Csaba nyitotta meg, felkonferálva Láng Dánielt, aki különféle ütőhangszereken zenélt, majd a moderátor rátért az első kérdésre, a beszélgetés során először és utoljára Dánielnek címezve, miszerint hogyan fogadta ő, az öcs, hogy nővérének megjelent az első kötete. A fiú pedig azt a sajátos választ adta, hogy olyan, mintha ezzel lezárult volna a gyerekkoruk. Amit akkor nem igazán értettem, és nem tudom, hogy előre begyakoroltak-e, de a későbbiek során nagyon jó horgonynak bizonyult, amire abszolút relevánsan lehetett hivatkozni.

Ezt követően Károlyi az szerzőhöz fordult, és feltette a neki szánt első kérdését; hogyhogy prózakötettel debütált, holott korábban inkább a verseiről ismerhettük. Orsi eleinte próbált kitérni a hasonlóan klisés kérdések elől, de Károlyi nem hagyta magát, így megtudhattuk, hogy bár valóban írt verseket, novellái is jelentek már meg, sőt,  képzőművészettel is foglalkozott, amelyen belül szintén szeretett különböző stílusokkal kísérletezni. A beszélgetés folyamán ugyanakkor arra is ígéretet kapott a közönség, hogy a következő kötet verseskötet lesz, a közönség „végkielégítésére”, ahogy a szerző fogalmazott.

Orsi mindvégig kissé kimért, de okos válaszokat adogatott, és ha egyszer-egyszer bele is bonyolódott az én-te-ő-mi-ti-ők viszonylatába, a végére mindig kikanyarított valamilyen tökéletesen helytálló, szinte szentenciaszerű zárómondatot. Mint például, hogy egy-egy szerelem mindig magával viszi az ember gyerekkorát. Merthogy amikor kapcsolatba lépünk valakivel, akkor az én a gyermekkorából táplálkozik, és így találkozik, majd folyik egybe a másik énjével. És amikor a kapcsolat véget ér, a másik fél elvisz belőlünk egy darabot. Ami önmagából persze egyáltalán nem innovatív gondolat, mégis szép, s egyúttal megmagyarázza, miért kezdődik a kötet gyermekkori emlékekkel, és miért jelennek meg a későbbi fejezetekben is családi epizódok. A szerző által felolvasott rész is egy ilyen családi epizód volt a nagymama haláláról, amely metaforaként értelmezhető, méghozzá a szakítás metaforájaként, amely Orsi szerint ugyanolyan erős reakciókat vált ki az emberből, mint egy élet elmúlása.

A második kérdéskör arra vonatkozott, miért is Tejszobor Orsi első kötetének a címe. A metafora egy magánmitológia része, amelyben a tej egyszerre jelenti az anyatejet, egyúttal a gyermekkort, valamint az abból való felnövekedést, ugyanakkor erotikus értelmezési lehetőségei is vannak. És a szerző megemlítette egy egyetemi rövidfilmjét is, amelyben a főhős egy teli üvegből szívja ki a tejet, miközben fokozatosan előbukkan az üvegbe rejtett balerina nipp, a szerző számára magát a felnőtté válást szimbolizálva. Valóban nagyon sajátos, egyéni mitológia ez, amit nem lehet és valószínűleg nem is kell racionális alapokon megközelíteni, mindenesetre Orsi nagyon is tudatos és korához képest talán meglepően érett írói attitűdjét jelzi.

A kötetben nem csupán családi, de egyéb, a szerelem történetébe beékelt epizódok is felbukkannak. Így találhatunk benne állatmesét és apokrif bibliai történeteket is, ám ezeknek mindig megvan a miértje és kapcsolata a történettel magával. Jézus és Mária Magdolna, valamint Jézus és Júdás történetei például mind a szerelem (és a megcsalatás) metaforái és iterációi, az állatmese pedig nem csupán a két szerelmes viszonyának megtestesítője (akiknek a neme szintén tudatos írói döntésként marad homályban), hanem egyúttal a történet szerves része, mivel a pár egy ízben éppen ugyanazt a – más-más nézőpontból (a hal és a madár nézőpontjából) – megírt mesekönyvet ajándékozzák egymásnak. Mindezt pedig át-átszövik a különféle álomleírások (ezek közül is hallhattunk egyet), amelyek mind Orsi saját, igen intenzív álomélményeiből táplálkoznak, egyfajta mágikus-realista atmoszférát kölcsönözve az egész kötetnek, így a történetmondás mindig valahol a fantázia és a valóság mezsgyéjén zajlik (na tessék, mégiscsak egy költővel van dolgunk).

Gyönyörű, erős mondatok ezek, amelyek Orsi kissé szenvtelen előadásmódjában valahogy még erősebbnek hatnak. Az elbeszélés pedig mindvégig egyes szám első személyű, gondoskodva a személyes, intim hangvételről, miközben kiérezhető a tudatos szerzői távolságtartás is. Félreértés ne essék tehát, a Tejszobor nem egy napló vagy önéletrajz, hanem egy fiatal író első, jól átgondolt kisregénye.

Galaczi Zsófia

Láng Orsolya: Tejszobor, Erdélyi Híradó / Fiatal Írók Szövetsége, 2015.

Kapcsolódó:
FISZ Tavaszi tárlat volt a Rohamban

Megosztom.

Comments are closed.