Archív

Nagy lendületet vett a péntek este Budapesten, indításként ugyanis benéztünk a Gozsdu Manó Klubba egy jó koncertre, méghozzá a The Royal Freak Out és az Ann my Guard bulijára.

A félig budapesti, félig fehérvári The Royal Freak Out indította a bulit. A zenekar még 2011-ben állt össze Londonban, majd egy EP és pár év kihagyás után nemrég itthon éledt újra, és elkészítették második, Full Circle c. kislemezüket, ami tavaly itt debütált nálunk. Bár keveset koncerteztek az utóbbi időben, a színpadi rutin tökéletesen érezhető. Iszonyatos energiával játszottak a srácok, a két kisebb technikai malőr ellenére is. Saját dalaik nagyon ütnek, a koncerten az abszolút kedvencem a Failure is an Option és a Comeback volt, de meglepetésként betűztek egy Foo Fighters (All My Life) és egy Slash (Back from Cali) feldolgozást is. Általában hosszabb számokat írnak, de képesek fenntartani az érdeklődést, sőt, irgalmatlan jó hangulatot csináltak pillanatok alatt, az elejétől a végéig alaposan megtáncoltatva mindenkit. Még több ilyen koncertet!

fotó: Thrashit (Mohai Viki és Tóth Bálint)

Az esete másik fellépője a budapesti Ann my Guard volt, akiknek 2014-ben jelent meg debütáló albumuk, az Innocence Descent (itt írtunk róla). Nemrég tértek vissza egy óriási és fergetegesen jól sikerült Európa-turnéról, amiről maga a frontasszony, Baumann Eszter Anna mesélt nekünk. A külföldi kalandok utáni első itthoni koncertjük volt ez a Gozsduban, nagyon izgatottan várták már a fellépést. Érdekes párosítás volt ez a két koncert, a TRFO ugyanis inkább a dallamos progresszív rock vonalat erősíti ötpercesnél mindig hosszabb számaival, míg az Ann my Guard az általuk doll metálként aposztrofált stílusban rövidebb, könnyebben befogadható dalokat hoz. Még a bemutatkozó, Crush Honey című videójukkal ismertem meg őket, és azóta is ez az abszolút kedvenc tőlük, ezt a koncert végére tartogatták. Énekesnőjük annak ellenére, hogy “csak” egy aranyos szőke kislánynak néz ki, igen keményen van jelen a frontember szerepében. Lendületes, pörgős koncertet csináltak, amit érezhetően (őket is beleértve) mindenki élvezett.

Egyszóval zseniális, energikus volt mindkét koncert, ha legközelebb látjátok őket valahol koncertezni, feltétlenül nézzetek be!

fotó: Totisz Tamás (GMK)

Megosztom.

Comments are closed.