Archív

blackout1301

Szinte napra pontosan 1 hónappal a 20 éves születésnapi bulija előtt tartotta a Black-Out két oszlopos tagja, Csányi Szabi és Kowa a már szokásosnak mondható akusztikus estjét a Showbarlangban. A koncert a Barba Negrás jubileumi fellépés előtti utolsó nyilvános megjelenésük volt a srácoknak, így – mint azt többször előre el is mondták – ez egyfajta főpróba volt.

 

A Johnny Depp Akusztik nevű előzenekarról sajnos lemaradtam, mert időközben hosszas beszélgetésbe elegyedtem az udvaron a Black-Out irgalmatlan végtagokkal rendelkező polipjával, Csányi Zolival is. Zolival olyan jól elcimbiztünk, hogy lecsúsztam Kowáék kezdését is, úgyhogy csak a második nótára, a Black-Out-ra értem be. A Showbarlang színpada és a nézőtér a hangulatfényeknek köszönhetően úgy festett, mintha egy tábortűz mellett muzsikálna duó. Nagyon hangulatos és bensőséges volt; pont az a feeling, amit én mindig is imádtam a Black-Out bulikon. Aztán felcsendült az Esőnap album címadó dala, amely az egyik személyes kedvencem. Ehhez a nótához, és az egész albumhoz ezernyi személyes emlék fűz; a megjelenés évében, 1996-ban, kissé disszonáns módon, de érthető okokból, egymást váltotta ez a lemez és a Sepultura Roots (Bloody Roots :)) az egykazettás ITT magnómban.

 

Ezután következett a börtönviseltek himnusza, a Szabadlábon, mely ezen az estén történelmi jelentőségűvé is vált. Kowa ugyanis először elmondta, hogy ma este nem lesznek hosszú monológok a nóták között, mert minél többet szeretnének játszani, majd a nagyközönség előtt is megtette azt a kijelentést, amit nekem az interjúban már elmondott, ezt majd hamarosan itt olvashatjátok.

 

Sok év kellett, hogy megkedveljem következő tételt, a Gyönyörű zombit, de mostanra odáig jutottunk, hogy már akusztikusan is imádom. Kowa bevetette a szokásos madárfüttyös száj effektjeit, a nóta elejét pedig dobot helyettesítő ütemes tapsolással támogatták meg páran a közönség soraiból, amit Szabi a rá jellemző barátságossággal meg is köszönt, utána pedig tolta az 2 évtizede imádott vokáljait. Az utolsó két lemez egyik legjobb dalát, az Olyan az élet…-et Kowa újabb szociológia elmélkedései vezették be, melybe vegyült némi politikai fricska is, de rá jellemzően egyáltalán nem egyértelmű módon. Ez a tétel is tökéletesen átjött akusztikus formában.

 

A valaha volt egyik legjobb – és Szabiék által az interjúban elmondottak szerint az igazi áttörést hozó – Black-Out nóta, a Fekete-Kék következett a sorban, amit Kowalsky ígéretének ellentmondva egy 2 perces monológgal vezetett be. Röpke kis elmélkedésének lényege a dalnak az életükben betöltött fontos szerepe volt. Ennek megfelelően így villanygitár nélkül is úgy ütött, mint Tyson fénykorában. Örök kedvenc, melyet egy másik „longlifeloving” tétel, a Ma követett. A nóta előtt Kowa is nagyon különlegesnek titulálta ezt a kis gyémántot a zenekar életében. Az andalító bevezető gitártémánál pedig megeresztett egy „…valami különös bája van a fáradtságnak, nem igaz? Látszik rajtatok…” közbeszúrást, ami nagyon emberi volt, és annyira csak erre a zenekarra jellemző!

 

A szintén Űberfavorit „Zöld kedd” hiteles értelmezésére 2013 őszéig kellett várnunk! Kowa szerint ez „az embernek az a napja, amikor először tudatára ébred annak, hogy félelmei teljesen alaptalanok”. Hmmm… remélem nem kell újabb 14 évet várni a még pontosabb megfejtésére, de ha ez azt jelentené, hogy akkor is lesz még Black-Out, akkor türelemmel kivárjuk!

 

Ezután a hangos koncereteken is pár éve már játszott „új” dal, a Jónak lenni következett, melyről mi rajongók évekig hittük, hogy további kb. kilenc követi, és végre lesz új Kowás lemez… Ezután Kowa érdekes választás elé állította a közönséget. Közölte, hogy még 5 nóta van vissza, de az amúgy előző hetekben szétzilált hangszálai gyógyítására alkalmazott sör miatt ideje lenne felkeresnie a mosdót, úgyhogy vagy engedélyezzük ezt neki, vagy csak 2 nótát nyomnak el. Természetesen könnyíthetett magán! A kis szünetben Szabi egy kis Alice in Chains-es témával örvendeztetett meg minket, majd bele is kezdtek a Legyen-be, melybe szinte végig besegített a közönség. Ez a nóta sokkal jobb hangos koncerten, de itt sem szaladtam ki.

 

Újabb favorit, a Benned vagyok következett, melyet Kowa erőteljes hümmögéssel vett tudomásul, és már előre kérte a rajongók segítségét a szövegben. Kowi bácsi! Ez azért alapmű! Becsületére legyen mondva, hiba nélkül elénekelte.

 

Józan paraszti agyam számításai szerint még 3 nótának kellett volna következnie – köztük a Jónak lenni-nél beígért Repülő a viharban-nak -, ehhez képest az örök záró tétel, a Spirál következett. Mindenki tudja, hogy ez a nóta annak idején a tudatmódosító kemikáláknak hivatott emléket állítani és egyben búcsút inteni nekik. Hogy ez mennyire sikerült, az legyen mindenki magánügye. De itt újabb értelmezést hallhattunk egy igen hiteles személytől. Kowalszky most a „bátorság tűzpróbájának” nevezte azt a korszakot, illetve az egykori felfedezők kalandozásaihoz hasonlította a spirálos időket, melynek szerinte „csak akkor van értelme, ha visszatérsz az útról, mert ha beledöglesz, akkor semmi értelme nem volt az egésznek…”. Az akusztikus megszólatatásán kívül – a nóta címéhez méltóan – tudtak még egyet csavarni a dalon Szabiék, ugyanis helyenként olyan jazzes hangulatban játszották a zenekar himnuszát, mint a V.V.V.-én a Légi dalt. Kellőképen el is húzták a befejezését, a végén természetesen közönség énekeltetéssel, majd el is búcsúztak. Nyilván nem én voltam az egyetlen a helyszínen, aki képes volt alapvető matemetikai műveletek elvégzésére, úgyhogy joggal zúgott percekig a „Vissza-vissza!”, de Kowa csak annyi időre jött ki a „Kowa gyere ki!” kórus után, hogy elnézést kérjen a lestrapált hangszálai miatt és végleg elbúcsúzzon, illetve mindenkit újra meginvitáljon a november 16-ai Barba Negrás jubileumi koncertre.

 

Kowa, ott nem fogod ilyen könnyen megúszni! Mi meg számoljuk a napokat!

 

Máté Peti

képek: Máté Peti

 


Megosztom.

Szólj hozzá

Le ne maradj semmiről! ;)

Kövess minket facebookon, mert kellenek a
jó arcok!
.
 NOWmagazin.hu