Archív

Már jó ideje hallgattam a Kamikaze Scotsmen kislemezeit (Prologue – 2012 és ARK – 2013), mire végre láthattam őket élőben. Addig is rohadtul bejött ez a mély, nyúlós, atmoszferikus és melankolikus prog/art/post-rock, de ott és akkor végképp megnyertek maguknak. Ez szinte napra pontosan két éve volt. Azóta pedig csend és hullaszag a zenekar körül.

Na, jó, nem igazi csend és hullaszag, azóta ugyanis felbukkantak a Balaton Methodban egy új dallal, de lényegében a trió (Menyhei Ádám – ének, billentyű, Fülöp Bence – basszus, Bognár Márton – dob) nem volt valami aktív, pedig már nagyon régóta ígérgetnek egy új lemezt. Ebben az időszakban fellépéseket sem szerveztek, hogy kizárólag új dalokra tudják összpontosítani minden szabadidejüket. A minap azonban kézzelfogható ígéretet kaptunk első – egyelőre cím nélküli – nagylemezük megjelenésére; két új dalt mutattak meg nekünk előfutárként – itt a Wheels/Circles és a These Hills.

A zenekar kilenc napot töltött a stúdióban összezárva. “Lélekemelő volt. Öten voltunk, néha benézett hozzánk valaki, a környezet jó volt, a hangulat pedig általában oldott. A vezető hangmérnök, Miskolczi Márton (Képzelt Város, The Hostages Went Home) és Zsuffa Aba (Analog Balaton) üldözték el az erinnüszöket, gitároztak a lemezre, és jammeltek velünk. A Kazoo stúdióban készült a felvétel, ugyanott ahol az első EP, minden zenekarnak ajánljuk.” – mesélte Menyhei Ádám. – “Hatalmas segítségnek bizonyult, hogy be tudtunk költözni, és bármikor el tudtuk indítani a felvételt, így a dalokat gyurmázhattuk bátran. Az eddigieknél egyszerűbb témákat alapul véve az eddigieknél sokfélébb dalokat vettünk fel, így a lemez összességében nyugodtabb és nyugtalanítóbb mindennél amit eddig rögzítettünk. “

Kapcsolódó:
Dióhéjban a poszt-rockról – körkép kintről és itthonról
Grand Mexican Warlock lemezbemutató, Kamikaze Scotsmen & Mother’s Cake (AT) @ A38, 2014.03.20.

Kamikaze Scotsmen – interjú Fülöp Bencével (2013 október)

Megosztom.

Comments are closed.