Archív

December óta vártuk a pillanatot, hogy a romantikusan titokzatos, eredetileg 2011-ben egyetlen koncert miatt összeállt Trillion végre megmutassa, min dolgoztak az utóbbi hónapokban. A “kisGrand”-nek is becézett zenekar – Áron András (Apey and the Pea) énekes-gitáros, Mohácsi Mátyás (Grand Mexican WarlockShell Beach) basszusgitáros és Szabó László (Grand Mexican Warlock, Jazzékiel) dobos triója – a napokban megjelentette bemutatkozó nagylemezét Dreaming Black címmel, mi pedig azonnal meg is hallgattuk. Sokszor.

A lemez elkészülését általános izgatottság és várakozás övezte, ami kétségtelenül jót tett, tesz a lemez marketingjének, kérdés, hogy vajon a megítélésének is. Bennem legalábbis felmerült a kétely, nem generáltak-e ezzel túl nagy elvárásokat, főleg az ízelítőként megjelent két dal – a decemberi Crumble Me és februárban a Words from a Long Long Time – után. De egyben biztos voltam, a Dreaming Black-et meg kell hallgatni, újra és újra. Elöljáróban még Apey-t idézném egy friss interjúnkból: “Évek óta problémáim vannak az alvással, van, hogy nem tudom megmondani éber vagyok-e, és szinte sosem álmodom, ami nyilván kihatással van az életemre, erről próbáltam írni a címadó számban (Dreaming Black), majd később úgy döntöttünk, hogy ez remekül körbe öleli az egész lemezt is, mivel az egész album rendkívül színes zeneileg és érzelmileg is, álomszerű atmoszférákat tölt meg. […] Borzasztóan büszke vagyok rá, pláne, hogy megint két NB1-es zenésszel alkothattam valami maradandót.”

Akkor, play. Az első dal a Crumble Me, már decemberben barátok lettünk, viszont megcáfolja az említett “álomszerű atmoszférákat”, ugyanis húz, karcol, erősen 90-es évek pearl jam-es grunge dal. Bejön az egyszerűsége, tökéletesen elég a gitár-basszus-dob hármassága, és koncerteken tuti tarolni fog. Az ezt követő Leather, Tail, Creeps viszont visszábbvesz a tempóból, megtartja a grunge alapokat, de érezhető benne egy kis klasszikus prog-rock, amit lágy, pszichedelikus-rockba hajló, hömpölygő dallamok váltogatnak, ráadásul dupla olyan hosszú, mint az első dal. Erősen behúz az atmoszférája, az 5. perc után pedig Apey erőteljesebb, nyersebb éneke kifejezetten mélyre hatol. Nagyon megszerettem! A Maths a maga egyszerűségében a Grand Mexican Warlock zenei világát idézi bennem; benne van az Aeons elszállása, a Hell Sweet Hell búskomorsága, az egyszerűbb hangszerelésnek köszönhetően mégsem olyan összetett, ugyanakkor nyersebb is. Talán ez áll a legközelebb ahhoz, amit látatlanban vártam a lemeztől. Ezt a rövidebb címadó dal, a Dreaming Black követi. Ebben igen erősen érezni Apey keze nyomát. Erőteljesebb, dinamikusabb dal, a Crumble Me párja is lehetne, itt már metálosabb gitár is befigyel, az ének is jobban oda van téve. Van benne valami paranoid, menekülős hangulat, jó adag tömény feketeség, belső forrongás, düh. 2:10-től viszont bejön egy lágyabb, kevésbé előtérben lévő ének, ami valahogy sántít, majd visszajön a dühös refrén, 3:19-nél pedig valami egyszólamú akapellaszerűség, ami tökéletesen indokolatlanul lóg itt a végén, mintegy talált és véletlenül ideragasztott töredék. Talán a reggeli ébredést, megnyugvást szimbolizálja egy rémálmokkal teli éjszaka után, valahogy mégsem érzem helyénvalónak, ahogy a 2:10-nél lévő részt sem, talán érdemesebb lett volna megtartani önmagában a terhelt atmoszférát, az ugyanis nagyon ott van.

A Words from a Long Long Time már szintén sokszor hallgatott volt. Folkos, tábortüzes hangulatú, gyönyörűen melankolikus, lassan hömpölygő dal, amire csak fel kell feküdni és hagyni, hogy vigyen magával. Volt, hogy egymás után vagy tizenötször meghallgattam. Nagyon elragad, kevés belőle az a közel hat perc, ráadásul a szövege is nagyon betalált. Hangulatában, lassúságában erősen elüt a többi daltól. A Suicide szinte azonnal kiránt ebből a merengős hangulatból, a refrén pedig egyenesen felráz. Visszatér a grunge-os vonal olyannyira, hogy a Nirvana Bleach c. albuma jut eszembe a benne feszülő dühről, az artikulálatlan sikoltásba hajló refrénről (és a végén a köhögésről). Egyszerű, bunkó, tizenéves korom zenéje, elsőre megvett! Az Anthem mintha ennek lenne a kissé lecsillapodott folytatása, de a grunge mellé bejön a metálosabb lüktetés. Jó dal, de sokadik hallgatás után sem igazán ragadt meg, kissé tölteléknek érzem. Ennek a párja a Worktoy, ami még egy kicsit lassít, és sokkal inkább erőteljes, a prog-piszchedelikus rock vonal is jobban érezhető benne. Tetszik, ahogy az íve építkezik, egész meditatív, könnyen megszerethető, mégsem egyszerű szám. A Lower Hutt (Witches of the North) zárja a lemezt, ami tökéletesen a helyén van. Csendes, higgadt levezetés, megnyugvás árad belőle, feloldja az albumba csomagolt feszültségeket. Van benne egy szép kis blues-os téma, ezért külön gratu. Nagyon jól áll neki a szövegnélküliség (ó-zás, huhogás), amibe sok minden belefér, ugyanakkor ez a szépséghibája is, mintha nem nagyon lett volna ötlet a szövegre. Mégis az egyik legjobb dal, első pillanattól kezdve nagyon közel éreztem magamhoz. Megnyugtat.

A Dreaming Black dalai egy régi film noir képkockái az éjszakai sötétségről, a hol zaklatott, hol nyugodt álmokról. Mintha végig valami félálomszerű lebegésben tartana. A cím tű pontosan illeszkedik a lemez hangulatára, csillagos ötös választás. A dalok elég széles zenei spektrumból merítenek, erővel vannak egy albumra szorítva, de nagyjából egységesek, még ha ki is lóg egy kicsit egyik másik. Jól esik hallgatni újra meg újra. Nagyon remélem, hogy komolyan (komolyabban) veszik magukat és lesz folytatás, mert erős lemezt hoztak össze, irgalmatlan sok benne a potenciál, és ha még egy kicsit jobban összecsiszolják a zenei világot, megvan az új kedvenc zenekarom. Péntek este pedig irány a Corvin tető, ahol először hallgathatjuk meg élőben is a dalokat. Ott találkozunk! ;)

Décsy Eszter
fotó: Jakab Péter
borító: Bihari Eszter

Kapcsolódó:
További Trillion cikkek itt
Grand Mexican Warlock mindenféle itt
Jazzékiel pedig itt
Olvassatok az Apey and the Pea-ről is itt
Koncertinfók pedig itt

trillion_album

Megosztom.

Comments are closed.

A lájk felmelegít, és tele van C-vitaminnal.

Kövess minket facebookon!

 

 NOWmagazin.hu