Archív

Eggyel kevesebb ok itthon az indie temetésére, ezt bizonyítja a marionette ID utódzenekaraként alakult pigeoncoma. bemutatkozó nagylemeze, a Third Self-Titled is. A rövid, de annál velősebb album nyolc király dalt hoz nekünk. Még akár azt is hihetnénk hogy valami angol kertvárosból jöttek a srácok, pedig…

A pigeoncoma. zenekar 2015-ben jött létre a marionett ID romjain, jelenleg Kővári Gábor énekes-basszusgitáros, Biró Péter dobos és Marjai Tamás gitáros alkotja. Úgy látszik még maradt muníció a bandában, és ez a lemezen is hallatszik. Igaz, sokkal inkább indie hatást kelt, de némely számban még érezhető az elődbanda hangzásvilága. Ettől függetlenül a lemez erőteljes és odamondó szöveggel lett felvértezve. Az album borítóját a zenekar jó barátja, Kiprich Tímea készítette, a lemezt a SONYA-ból és a dUNA-ból ismert Dexter irányítása alatt vették fel.

“A dalszerzést az intuíciók vezérelték, nem volt szoros koncepció, sem túlgondolás: ösztönösen alakultak a dalok, nem nagyon volt olyan, hogy ebből vagy abból a témából ennyi vagy annyi legyen. Hiszünk az első verziók erejében, az a legigazabb, ami elsőre jön ki, úgy ahogy van. A számokat metronóm nélkül, maximum kétszeri próbálkozásra vettük fel, tehát, amit a közönség hall, nagyjából az a verzió, ami első szuszra kijött.” – meséli a zenekar dobosa, Biró Péter.

Nézzük is a lemezt, az első szám az Artista egy jó album kezdés. Kicsit melankolikus, mégis van benne energia. Másodikként a Beat up your boss, run a marathon című nóta következik, itt már azért jobban bepörögnek az események, sokkal tökösebb gitár riffek szaggatják át a levegőt és rohannak tovább. Itt már érződik a nagy angol indie hangulat. Harmadikként a From Greenford to Sydenham következik. Ebben a számban benne van az elvágyódás és az elutazás, költözés gondolata. A Death is not serene is kicsit ezen az odamondósabb szövegvilágon mozog, a zene viszont sokkal könnyedebb, lebegősebb. Érdekessé teszi az olasz szöveg benne. Az RvveR viszont megint hozza a pörgést. Semmi nagy szöveges megfejtés csak zúzás. Kicsit punkrock, pszt-hc hangulata van. A Die John Du Pont Die! című szám pedig visszavisz a lazább irányokhoz, mélázgató ritmusa miatt talán utazáshoz tudom elképzelni. Hetedikként pedig érkezik a Council Estate Limbo névvel ellátott dal is, ami szintén ezt a vonalat hozza. Az utolsó szám, a Social disappointment a maga szép lassan gyorsuló középtempójával szuper levezető lett. Ez is egy igen megmondós szövegű dal, és bár az albumon nagyrészt ilyenek szerepelnek, mégsem lett sok belőle. 

Ahogy korábban Bíró Pétert is idéztem, hallatszik is a lemezen ez a majdhogynem spontán dalszerzési mód, ami nem is baj, hiszen az egész albumot ez teszi izgalmassá. Élőben is érdemes meghallgatni március 24-én a Gozsdu Manó Klubban. Biztos jó lesz!

Zsirmon Norbi

Kapcsolódó:
Hiánypótló post-hardcore és egy igazi csemege: Pigeoncoma., Kies, Shell Beach és Kanagawa egy estébe zárva

Megosztom.

Comments are closed.