Archív

Korán érkeztünk meg a helyszínre. A vetítésig még bő másfél óra volt vissza. Az este hömpölygött a lábunk alatt, ahogy a Corvin negyed bejáratánál díszelgő, rozsdától ékes kijelzők mellett elhaladtunk. Bizarr látvány, tudva levő hogy nincs ott régóta, mégis mintha már vagy egy évtizede rozsdállna a helyén.

Kedves barátom javaslatára betértünk egy vendéglátóipari egységbe, hogy mégse töltsük tétlenül a hátralevő időt. A jegyeket már betáraztuk, de a biztonság kedvéért betámasztottunk mellé némi szíverősítőt is. Barna sört kértünk, mert az jól megy az évszakhoz, illetve némi égetett szesz is gazdára talált személyünkben. Közeledett az idő, elindultunk hát. Gyorsan mozogtunk, késként siklottunk át a bevásárló negyed köré csoportosult tömegen. Nem állhattak az utunkba, küldetésünk volt. A jegykezelő egy percig sem akadékoskodott, szólni sem mert, csendben járt a keze. Beléptünk a terembe, ahol alig voltak rajtunk kívül. A fények lassan kialudni látszottak, majd hirtelen vér fröccsent az arcunkba… hát elkezdődött.

Bizony el, mégpedig nem is akárhogy. Az Isteni műszak épphogy csak megnyálazza az ujjai végét, és máris nagyot lapoz, egyenest a közepébe csapva, ahogy a szerencsétlenül járt lecsónak szokás. Néhány képkocka, és máris véres a magyar narancs, valaki fuldoklik, egy vénlány eszméletét veszti, a főszereplő kezében kés, a mentők pedig úgy érkeznek, mint egy régi vágású pisztolyhős. Kicsit szakadtak, kicsit mocskosak, de azért a belépőjük láttán még a levegőt is lassítva veszed. Egy percig sem lehet tovább kérdés, hogy mit is fogunk látni. Nagy levegőt veszünk hát mi is, majd először csak bizonytalanul, aztán egyre kevesebb gátlással kacagunk. Fekete humor: On.

istenim01

Az elsőfilmes rendező, Bodzsár Márk karmai közül szabadult mentős szatíra, nem írja fel magát a tradicionális magyar filmek listájára – hála az égnek. Egy percig sem művészieskedik, nagyon elgondolkodtatni sem akar, mint ahogy rejtett igazságok sincsenek benne megfogalmazva. Ennek ellenére, valami Amerika mégiscsak feltűnik a lemenő nap fényében, hiszen a Tarantino és Guy Ritchie fémjelezte idol, a baszós-szamurájkardozós keménység, a hazánkban Antal Nimród és Árpa Attila által kitaposott ösvényen közeledik. Mi pedig, kissé hunyorítva és felvont szemöldökkel várjuk az érkezését. Gyere komám, mutasd, mid van!

Jelen esetben egy mosdatlan, rossz arcú, kilencvenes évek eleji miliő, a maga szocreál kiegészítőivel ékítve. Bár megjegyzem, hogy 92-ben nem ilyen volt a rendszám az autókon, de azért a skála szatyor, a komplett szobafalra felnyalható pálmafás poszter, valamint az ezerkettes skodák és ladák ármádiája adja a retrót. Én legalábbis megvettem kilóra.

Ebbe, a csipetnyit szürreálissá gyúrt dark-retro budapesti lidércnyomásba csöppen bele, főhősünk Milán (Ötvös András), aki a délszláv háború elől dezertált, és akire rögvest rá is talál a két kampódíler, Kistamás (Keresztes Tamás) és Fék doktor (Rába Roland). A mentőautó fekete lovagjai, a kelleténél csak egy kicsivel jobban sikerült intubálást követően, azonnal maguk közé is fogadják az elesett szanitécet, és immáron hárman róják az éjszakát… az élőholtak éjszakáját.

istenim02

Hamar kibújik a koporsószeg a zsákból, ugyanis kiderül, hogy a drága Fék doktor, és kellően pszichopata fegyverhordozója, bizony rendelkezik azzal a képességgel, hogy eldöntsék, melyik haldoklónak van még értelme folytatni. Ha ez még nem lenne elég, nem restek mindebből pénzt is csinálni, egy végtelenségig kimért temetkezési vállalkozó, és egy a keleti pályaudvar mellett székelő, kínai büfés klán segedelmével.

A történet felütése elég erős, kapunk egy jó adag eutanáziát, és egy csipetnyi városi legendát is az édes savanyú csirkénk mellé, mindezt kellő mennyiségű morális felvetéssel nyakon öntve. Ennek ellenére, Bodzsár Márk filmje egy percet sem időzik a komolyság utcájában, inkább a groteszk humor, az elnagyolt karakterek, és az ad hoc szituációk körforgalmába hajt be, és egyáltalán nem igyekszik onnan kijönni.

A rendező elmondása szerint, egy régi újságcikk inspirálta eme bizarr történetet, melynek szénfeketére perzselődött humora, jól harmonizál a beposhadt városi sötétség hangulatával. Ám nem rángat minket a mélybe, hiszen végig ott lebeg szemünk előtt, a valótlan karakterek, a bizarr reakciók, és a zavarba ejtő hangulati elemek alkotta kapaszkodó, éppen ezért végig tudjuk, hogy csak álmodunk.

A rendező Levegőt venni című rövidfilmjéből, már ismerős lehet több szereplő is, ahogy a keleti kultúrák iránti vonzódásából is jócskán ültet át. Hol kínai, hol pedig japán kaját tolnak az arcukba (és a miénkbe be is), valamint Kistamás kolléga azt is többször közli velünk, hogy ez bizony ninja kard és nem szamuráj. Megjegyzem ez egy frappáns apróság, aminek van némi rejtett jelentősége. Hogy mi? Ha valaki rájön, az vendégem egy szakéra!

istenim03

A karakterek erősek, és magukkal rántanak. Rába Roland rögtönítélő doktora, olyannyira megérthető és szánandó is egyben, hogy szinte odadobnánk neki magunkat, csak hogy fussa még egy kínai büfés poénra. Mindemellett annyira ül, és olyan jól érzékelteti a magyar mutyik valóságát, hogy az már-már húsba maró. A Keresztes Tamás által megformált pszichopata sofőr, kicsit egysíkú ugyan, de olyan komolysággal adja a Taigetosz pozitívat, hogy a létezését is hajlandóak vagyunk megbocsátani. Az pedig szilárd meggyőződésem, hogy Ötvös András előtt, senki nem mondta még ilyen szépen azt, hogy “a kurva anyádat”.

Mindezek mellett számos gyengéje is akad a filmnek. A dramaturgiai ív többször megbicsaklik, illetve a diktált iram is erősen ingadozó. A főszereplő honi kikacsintásai, az ott ragadt szerelem felé –még ha az a legkékebb szemű szerelem is, akit az utóbbi időben láttam- bizony rendre kizökkent minket. Illetve akármennyire is szórakoztató a fekete ország képe, bizony több jelenet is akad, ami túl van pörgetve, és erősen karmolja a bagatellség határát. Ahogy azon is érdekes elgondolkozni, hogy vajon mennyire etikus egy nő megütésén versenyezni – még ha csak egy narkós zombiról is van szó jelen esetben. Bizony némi finomhangolás itt-ott még el kellett volna, mert rázósabb útszakaszokon kicsit döcög, akár csak egy akkoriban divatos Dacia.

Az biztosra vehető, hogy akik túl sok komolyságot oltanak magukba, mielőtt beülnek ebbe az éjszín mentőautóba, azokat a hidegveriték, és a háborgó gyomorsav megkapó elegye fogja, felváltva környékezni. Ahogy az is, hogy ez egy igen erős rendezői bemutatkozás, egy igen magas labda Bodzsár Márk részéről. Mindenesetre annyit elmondhatok, hogy rég halottam ilyen kevés embert, ilyen harsányan telenevetni egy mozi termet. Jómagam pedig, bátor kísérőmmel egyetemben, kéjgázos palackkal a vállamon, és ninja karddal a kezemben távoztam.

Szabó Tamás
Képek: facebook.com/istenimuszak

Megosztom.

Szólj hozzá

Itt zöldebb a fű és kövérebb a tavasz.

Iratkozz fel, hogy ne maradj le semmiről!