Archív

Nem mintha azt gondolnám, valaha is rá tudnék unni a Grand Mexican Warlock első két lemezére (vagy a koncertekre), de a héten bővítették eggyel a kollekciót; megjelent a nemes egyszerűséggel III-ra keresztelt nagylemezük. (Kritikát itt írtunk róla.) Borzasztó izgatottan vártam a koncertet, ahol vendégük a hazai Pozvakowski és az osztrák Lausch voltak.

Először az osztrák Lausch érkezett tegnap este. Nem ismertem őket, az esemény szerint posztrockra készültem, és nagy meglepetés volt, elszállás helyett egy jó nagy adag energiával megtöltött, blues-rockos progresszív zenét kaptunk az arcunkba, ráadásul triótól. Pörgős, jól felépített dalok, okos, húzós gitár és basszus, amiről néha John Mayall jutott eszembe, összességében a Collective Soul húzásába csomagolva. Ha jól tudom, a GMW velük megy majd Ausztriába játszani. Jól teszik, kifejezetten jó párosításnak érzem. De nem csak a zene, a színpadkép is rendben volt, hallgattam volna még őket.

Őket a Pozvakowski követte. Bár a zenekar jó néhány éve létezik, ráadásul most új lemezzel jelentkeztek, valahogy nekem mégis kimaradt, és nagyon kíváncsi voltam rájuk. Erős noise-rock, amiben poszt-rockos szerkezetek, art-rockos ívek vannak. Nagyon atmoszférikus, nagyon odafigyelős zene az övék, és tegnap épp ez volt a bajom, valahogy nem sikerült beérezni hangulatukat. Mindenképpen meg fogom nézni őket ismét, és persze meghallgatom az új albumot, de tegnap sehogy sem sikerült ráhangolódnom. Meg, persze, már izgatottan vártuk, akikért valójában jöttünk.

01

Jobban szeretek úgy lemezbemutatóra menni, hogy azért legalább némileg képben vagyok az új albummal, ám a III esetében erre nem nagyon volt lehetőségem. A teljes lemez csupán 24 óráig volt elérhető online, bár az apránként megjelentetett négy dalt (Main Stage, Vexed, Babou, Disillusioning) már erősen széthallgattam. A maradékhoz pedig beszereztem egy szép vinylt, ezzel a hónom alatt kolbászoltam végig az estét. Nem mellesleg támogatnám az ötletet, hogy a korábbi albumokat is kihozzák vinylen. Mivel igen komplexek a dalok, idő kell, míg az ember a mélyükre lát. Épp ezért különösen örültem, hogy az Akváriumban játszottak, ahol általában nagyon jól szólnak a koncertek, és a GMW zenéje ezt abszolút megérdemli.

Belecsaptak, egyből az új lemezbe, és a koncert első felében csak a III dalai szóltak, a másik felében pedig vegyesen a többi. Az új daloknál valahogy beugrott ezer évvel ezelőtt az a Hegyaljás koncert, amikor először láttam, hallottam őket. Álltam, néztem, és nem tudtam felmérni pontosan, mi is az, ami történik, és csak később ütött be igazán. Ez történt tegnap is. Már hazafelé tekertem, amikor belém csapott az érzés, hogy egy újabb zseniális GMW koncertet láttam! Az előz két lemeznél egyből ezt érezem, de a III-nak még egy picit érnie kell (rajta vagyok, alig győzöm fordítgatni a lemezt). Borzasztóan egyben van a zenekar, ezt jó volt látni, egyedül Apit éreztem egy kicsit távolinak, önmagához képest, mintha nem lett volna ott igazán, nem úgy és nem annyira, mint mondjuk a Trillionban. Hegyi Áront dobolni látni (Fisherman’s Tale): felbecsülhetetlen. :)

Ahogy most a tegnap estéről gondolkozom, egyre erősebben érzésem, hogy erős hármassá nőtt a munkásságuk, az új dalok tökéletesen simulnak a grandes zenei világba, rengeteg plusszal, ami a közös dalírásból fakadhat. Nagyon egyben van minden. Egyetlen megjegyzésem maradt tegnapról: talán vegyesen játszhatták volna az új és korábbi számokat, de biztos vagyok benne, hogy következő alkalommal már így látom őket. Alig várom!

Décsy Eszter
fotó: Trashit (Tóth Bálint, Mohai Viki)

Időtálló és komplex az új Grand Mexican Warlock album – III kritika

Megosztom.

Comments are closed.