Archív

Csütörtökön nyitotta meg legújabb, Rock/tér/idő című kiállítását a Ludwig Múzeum, ami a nemrégiben nyílt Szenvedély. Rajongás és művészet című tárlat magyar párja. Az ajánlókat böngészve az volt az érzésem, a Ludwig kifejezetten nekünk tervezte őket, nem volt kérdés, hogy meg kell néznünk!

Mivel a Szenvedély. Rajongás és művészet már nyitva van egy ideje, ezzel kezdtem a kora délutáni nyugalomban. A tárlat alapkoncepciója a rajongás és a rajongás tárgyának relációja, akár ellentéte, akár kiteljesedése legyen az adott viszony. Ennek a bejárat melletti koncept-fotósorozat igen érdekes példája, Breitz Monuments c. sorozata, ahol beállított, beöltöztetett csoportok példázzák az egyes szubkultúrákat a hippiktől az abbásokon és gothokon át a metálosokig. Ezzel szemben van a kiállítás promóciójára is használt, falra installált festmény, Klaus Killisch Halott őrültek, egyesüljetek! c. munkája, ami impulzivitásával egyből befészkeli magát az ember agyába. A fotók, festmények, vegyes technikák mellett – nem meglepő módon – poszterek és lemezborítók is szép számmal akadnak (a mozgóképek, audioanyagok és installációk mellett), mint pl. a japán Keiichi Tanaami munkái, akinek művészeti hatását Japánra Warhol USA-ra (és Európára) gyakorolt hatásához szokták mérni. Itt többek között a The Monkeesnek és a Jefferson Airplainnek készített bakelit-borítóit állították ki. Borzasztóan izgalmas egyébként, hogy mennyi különböző típusú alkotást hoztak egy fedél alá, ahogyan az is borzasztóan tettszett, hogy szó szerint a világ minden pontjáról válogattak a művészek közül, így pl. a zambiai Stary Mwaba képe is felkerült a falra. Nagyon tetszett a perui Max Cabello fotósorozata az ottani punk-scéna dokumentációjaként (30 évvel a kialakulása után). “Ha a nihilizmus szünetel, kijelenthető, hogy bár lehetséges punk nélkül élni, de semmi értelme.” – írták munkái mellé. Well said. :)

NOW_6099

A tárlat, amellett, hogy izgalmas, néha kifejezetten elgondolkodtató munkákat sorakoztat fel, egyfajta zenetörténeti áttekintés is, helyzetjelentések a fontosabb állomásokról, fordulópontokról. Túlnyomórészt a rockzene és annak ágai kaptak főszerepet közvetve és közvetetten (ne menjünk messze: viasszal végiglocsolt Marshall erősítők, giga-gitár pengetők, Biohazard logó-festmény), de akad itt country is; Laura Bruce ceruzaportréi, amik nem csak a zenei stílus miatt, de optikailag is erősen kilógtak a kiállítási anyagból, és, hát, erősen hasonlítottak arra, amit mondjuk a füredi mólóhoz közel rajzolnak turistáknak egy ezresért. Ezzel ellentétben a mellette lévő falon kapott helyet egy másik igen erős kép, a belga Raf Simons fotója (Elszigetelt hősök 1. (Robbie)), aki nem mellesleg szegecselt Motörhead-es türcsit is készített, és 2012-ben a Christian Dior művészeti vezetője is volt.

Egy rövid fejkiszellőztetés után felmentem megnézni az előbbi kiállítás magyar párjaként hirdetett Rock/tér/időt. Bevallom, az ajánlók alapján ez jobban izgatott, hiszen mégiscsak a saját közelmúltunkban keletkezett művészeti reflexiókat állították ki, pl. a netről már jól ismert hímzett falvédők; Szabó Eszter Ágnes Nagymamám, Zalai Imréné találkozása David Bowie-val vagy Pittmann Zsófi duplakávés, zalatnais vagy épp Deák Bill Gyulát ábrázoló munkája. Borzasztóan tetszett Ágnes von Uray Saját hang c. fatáblára rajzolt, festett sorozata, főleg, hogy a képaláírások kézzel-ceruzával a táblákra és a falra voltak írva. Az egyik terem padlótól plafonig régi magyar bakelitborítókkal volt teleplakátolva (Máté Péter, Kovács Kati, Bojtorján és társaik), amitől pontosan olyan érzésem támadt, mintha a Dürer Kert külső pultjánál várnám éppen az első fröccsömet. Érdekesnek, bár kissé túl lassúnak éreztem az Archívum részleget, ahol virtuálisan körbenézhetünk a Zenei Könyvtár, a Magyar Rádió Hangarchívuma, az Artpool Művészetkutató Központ és a Rockmúzeum gyűjteményében.

NOW_6149

Külön termet szenteltek Cseh Tamás indiánságának és munkásságának, ami inkább tűnt egyfajta szentélynek, mintsem a kiállítás szerves részének. Nem sikerült rájönnöm, arányaiban miért kapott ekkora teret és hangsúlyt. Találtunk falra festett logókat, ami, hát, lássuk be, mindannyiunk fiatalkorából visszaköszönt a tolltartókon, táskákon, padokon, suliszekrényeken. Nagyon tetszettek Sarkadi Péter kiállított munkái is. Első legfontosabb munkája az LSD c. kollázs 1967-ből, nagyon intenzív, részletgazdag, beszédes kép. De volt itt néhány tusrajza a 80-as évekbeli Rózsa presszós időszakból, amiken érezhetően Warhol és a pop-art is nyomot hagyott, de benne van egy jóféle magyaros szájíz is.

NOW_6144

Annak ellenére, hogy a Szenvedély. Rajongás és művészet a világ minden tájáról válogatott, Amerika hatása erősen érezhető, de, végül is, a rock gyökerei is onnan erednek. Mozgalmas, izgalmas kiállítás, olyan, mint amire számítottam, csak még jobb annál. A Rock/tér/idő viszont jóval elvontabban kezeli a rockzene és művészetek kapcsolatát, jobban elszakad a “zene leképezésétől”, ám ez néha át is fordul túlzásokba vagy enyhe öncélúságba. Ennek ellenére ajánlom párban megnézni mindkét tárlatot, nem lőttem le az összes csemegét, lesz mit nézegetni!

Kapcsolódó:
Bőrödön viseled – Társadalmi konstrukciók vizuális kódjai
Képregénycsendélet, fröccsöntött tökéletesség – Magyarországon a pop art legnagyobb alkotásai
Még több Warhol itt!

GK
fotó: Zsiga Pál

Még több kiállítás a Ludwig Múzeumból itt!

A kiállítások június 26-ig tekinthetők meg a Ludwigban, ne hagyjátok ki!

Az NKA – Cseh Tamás Program támogatásával

Megosztom.

Comments are closed.