Archív

Az ember jár-kel a hetedik kerületben és azt gondolná, hogy itt már semmi újat nem lelhet, már ami a szemnek-szájnak és persze toroknak ingere. Ám tévedni emberi dolog, s lám, itt egy apró hely, beékelődve két W35 közé, a Beer and Burger-el szemközt, ahol olyan meglepően remek kolbászos szendvicseket falhat, hogy arra alig vannak szavak. Ottjártunk óta is keressük a megfelelő kifejezéseket, kóstolgatva őket, hátha az ízekhez méltót lelünk.

A TöLTő név, s a hasonlóan letisztult címer alatt, egy olyan kis gasztróműhelyt lelünk, ahol a kolbászreform abszolút megvalósult. Direkt nem használtam eddig a hotdog kifejezést, s eztán sem fogom többet, mert bár abból is kóstoltunk már jót (Hot Dog Cold Beer), ez valami egész más. Ha méltatlannak nem is, ám ide nem illőnek érzem esetünkben a forró kutyát. Ezzel tehát el is engedném ezt a szálat.

NOW_7160

Szóval a TöLTő és az ő kolbászai. Alapvető felállás az étlapon a négy fix (ebből kettő sertés, egy csirke és egy marha), és az egy változó, avagy szezonális tétel. Ottjártunkkor a szezonális finomságot épp lecserélni készültek, ezért ezt természetesen illet megkóstolni. Ő volt a füstölt csülkös nyúlkolbász, hozzá társként kértünk még a lime-os gyömbéres csirke kolbászból is, csak mert a hölgyek a pultban nagyon ajánlották. S tették ezt igen jól!

NOW_7165

Az első finomság mákos buciban érkezett, remoulade, csülök kocsonya, furikake, és persze a már említett füstölt csülkös nyúlkolbász kíséretében. Először is baromi érdekes tapasztalás volt, hogy a remoulade és a furikake (ez tulajdonképpen egy japán fűszerkeverék, ami többek közt szárított halat is tartalmaz) milyen jól elvannak egymás társaságában. Lehet, hogy csak a hordozó kolbász békítette őket ilyen jól össze, de ezt a fajta összhangot már nyugodtan hívhatjuk harmóniának is. A buci finom, kellemes felépítésű, és a mákot valóban érezni benne. Nyúlkolbászt pedig talán még életemben nem ettem, de ez kezdésnek tökéletes. Az első páciens remekül vizsgázott. Ám nem állunk meg, rávetjük magunkat a lime-os gyömbéres csirkekolbászra. Őt egy fekete hagymamagos buci hordozza, ponzu szósz, “kókuszgolyó” és hónapos retek ölelésében. Az első benyomás, azon kívül, hogy a séf úr igencsak kedveli a japán konyhát, az, hogy ez a kolbászos szendvics valami elképesztően jó! Sose gondoltam volna, hogy egy csirkés kolbásztól fogok hanyatt esni, de ezen is túl kellett esnem. A tradicionális ízvilágtól mondjuk mérföldekre áll, de kit érdekel ez, ha valami ennyire jó. Mondom ezt én, aki nem szereti a retket, és két kezemen meg tudnám számolni, hogy hányszor ettem csirkekolbászt életemben. De tényleg! Ez az étek vitán felül áll, s kiütéssel győz az ízlelőbimbóid felett.

NOW_7167

S ha már szóba kerültek az imént a tradicionális ízek, ahogy láthatjátok is, itt azt nem fogtok találni. Nincs mustár, se csalamádé, és az emberes karéj kenyeret is el lehet felejteni. Ám nincs ezzel semmi baj. Sőt! Eleinte állítólag volt egy magyaros hangulatú darab is az étlapon, ám az fogyott a legkevésbé. Ez jól mutatja, hogy amennyire az egyszerű szemlélődő számára furcsán hatnak ezek az összetevők, annyira jól ki vannak találva a kombinációk. Az olyan hangzatos dolgok pedig, mint a mascarpone, a furikake, vagy éppen a kumkvat nem csak parasztvakítás végett vannak benne. Esetünkben ezek megtervezett és jól működő konstrukciók.

NOW_7178

Ha ez nem lenne elég, akkor komoly fegyvertényként még tegyük hozzá, hogy a tavalyi év második felében startolt TöLTőben minden helyben készül. Már persze az extra fűszerek és alkotó elemek bizonyosan nem, de mind a buci, mind a kolbász saját gyártmány. Többek közt ezért is olyan apró a hely maga, mivel az emeleten kel a tészta, és nyeri el végső formáját a hús. Innen pedig csak egy rövid lépcső vezet a grillig, aztán már haraphatjuk is. Frissen, melegében. Mindemellett az sem elhanyagolható tény, bármilyen hihetetlen is, hogy bizony itt minden étek olyan formában fog eléd kerülni, mint ahogy a fotókon látod. Nincs megtévesztés. A pici retek karikák, és az apró zselékockák is tényleg ott figyelnek, precízen elhelyezve a finomság tetején. Példaértékű kiállás a gyorséttermi kamuképözön ellen. A fine dining ilyesfajta, utcai étekbe oltásához még nem volt szerencsém. Teszik mindezt belvárosi árakhoz mérve abszolút megfizethetően, 1100 és 1300 Ff között mozgó kolbászkölteményekkel. Ezek a szendvicsek úgy össze vannak rakva, akárcsak egy igényes makett. Minden apró részlet a helyén. Kevés tétellel dolgoznak, de azokat tökéletesen hozzák Igényesség, odafigyelés, szeretet. Hajrá TöLTő, csak így tovább!

GK
Képek: Zsiga Pál

 

Az NKA – Cseh Tamás Program támogatásával

Megosztom.

Comments are closed.

Le ne maradj semmiről! ;)

Kövess minket facebookon, mert kellenek a
jó arcok!
.
 NOWmagazin.hu