Archív

A Kamikaze Scotsmen mocorgását már figyeltük egy ideje. A hazai rockszcéna igen figyelemre méltó (mostanra négyessé bővült) zenekarának első nagylemeze Modern Day Gardening címmel a napokban jelent meg, mi pedig egyből hallgatni kezdtük. Tegyetek így ti is!

Az öt éve alakult zenekar első kislemezét, a Prologue EP-t 2012 végén egy szilveszteri buliban rögzítették, majd 2013-ban jött az ARK, amit a Metropolban vettek fel Sándor Dániellel. Aztán bő másfél évnyi nyugi után megpendítették, hogy lesz új lemez. A progresszív rock alapokra épülő post-rock/artrock hazai kemény magja belelkesült, alig vártuk, hogy elkészüljön a lemez, amiről első körben két dalt mutattak február végén. Közel három évnyi kihagyás után nyilvánvaló volt, hogy az új dalok mások lesznek, de ez a két dal valami nagyon furát sejtetett, vetített előre, és magát a Modern Day Gardening címre keresztelt nagylemezt egészében első pár hallgatás után sehogy sem tudtam a helyére rakni. Éreztem, hogy ott van, hogy szeretem, hogy megfog, csak (jólesően) fura volt. De, nézzük is közelebbről.

A lemezt az Anemone indítja, egy remek dal, sokrétű, baljós hangulatú, izgalmas, és előrevetíti azt a kettősséget, ami lényegében az egész lemezt jellemzi; a lassabb, befelé figyelő, lenyugvó állapotok és a felpörgő, dühös, nyugtalan kitörni vágyó állapotok váltakozását. A Wheels/Circles már hallható volt, és így, a lemez kontextusában sokkal jobban üt, mint anno, mikor kikerült. A lassabb részei továbbra is kicsit távoliak tőlem, kicsit túl szép, de a harmadik perc körül felépülő erősebb, “vadabb” rész kifejezetten katartikus, alig várom, hogy koncerten szóljon. Ezután a Pop elektronikus indítása elég éles váltás, hangulatban is, zeneileg is. Meglepően sok syntpop elemmel (jó érzékkel) tűzdelt, lassabb, ellazulós, belekényelmesedős, és nagyon fülbemászó dal. Ezután a These Hills visszhangos éneke, mantrázós hangulata, elszállásai ismét fura váltás, az egyik leghatásosabb dal a lemezen. Van benne valami beteg kábulat, valami olyan erő, ami azonnal beszippant. Iszonyat jól felépített, nagyon ütős zene kíséri az egyszerű, jól összerakott szöveget. A Count to Ten már-már bluesos dallamvilággal, lágysággal kissé altatószerű, könnyed darab. A Need No kemény basszussal ébreszt fel és basz oda ezután -punkos, grunge-os, megőrülős, kiabálós, 52 másodperces darab az album közepén. Nem pontosan értem a funkcióját, hacsak az nem, hogy kettévágja a lemezt, mint vébékás sugárban hányás egy hókupacot az együtt alvós pank-karácsonyon.

Az album második fele a Fenyőerdővel kezdődik, azaz tér vissza az első öt dal (és a zenekar) világába. Elszállós, pszichedelikus effektekkel díszített klasszikus prog-rockízű dal, kicsit a Grand Mexican Warlockot juttatja eszembe – és mondom ezt némileg dicséretként. Az egyetlen magyar dalcím, a kettőből az egyik teljesen instrumentális tétel az albumon, és igen jól áll neki a szövegnélküliség. Nagyjából elsőre az egyik kedvencem lett, borzasztóan tetszik a hömpölygő hangulata, az előtérben lévő basszus-részek, az erősen post-rockos dalszerkezet. A Das Land helyet kapott a Balaton Methodban egy nagyon szép és bizarr videóval (lejjebb mutatjuk), de a dal maga a többihez képest valahogy nem lopta magát a szívembe igazán. Tetszik, de nem érzem úgy, hogy igazán hozzáadna a lemezhez. A Pink az album leghosszabb tétele (7:03), és bár a többi is jellemzően 4-5 perc körüli, szerintem jól bizonyítja, hogy bátran gondolkozhatnak nagyobb lélegzetvételű dalokban. Lassan, de egyáltalán nem unalmasan bontakozik ki, az ének is relatíve későn lép be. Nagyon tetszik ahogy felépül a szomorkás, magányos hangulata, szintén az album egyik erőssége. Az utolsó előtti Silent and Sole kissé ünnepélyes-búcsúzkodó hangulatú, igazi Kamikaze Scotsman dal, kellemes és nyugodt lüktetésű, kifejezetten szép és sötét. Zárásként szinte (érezhető) átmenet nélkül a Mantra került a lemezre. Az előzőnél kicsit gyorsabb tempójú, instrumentális dal, feszültebb, zaklatottabb légkörrel. Valahogy nem szerencsés lezárás, úgy lóg az album vége a levegőben. A dal folytatást ígér, de nem hagyja azt az űrt vagy kényszert, amit egy jó záró tétel szokott. Talán a Silent and Sole-nál elvágva kerekebb lenne az album.

Persze, azért mégis újraindítom, mert a Modern Day Gardening nemcsak hogy egyben van, de kurvajól felépített, fantasztikusan precíz, összetett és jó album lett, amire nagyon megéri odafigyelni, apránként kibontani a kis meglepetéseffektjeit, hangfoszlányait, és hagyni, hogy teljesen behúzzon magába. 11 dal, 48 percnyi őrületjó zene. Három év telt el a legutóbbi EP óta, de első nagylemezként mégsem a Modern Day Gardening jelölte ki a Kamikaze Scotsmen útját, hanem – most visszatekintve – ez az út már ki volt jelölve az előző két EP-vel. Méghozzá olyan egyedi és határozott út, ami a világ minden pontján határozottan kiemeli a zenekart a szcénából.

GK
innen letölthetitek ingyen, de inkább adjatok nekik pénzt

Az NKA – Cseh Tamás Program támogatásával

Megosztom.

Comments are closed.