Archív

Bármilyen hihetetlen, ezen a héten már ismét karszalaggal kezükön vethetik bele magukat az élményekbe a fesztiválok szerelmesei. Csütörtökön, azaz május 26-án nyitja kapuit – és ezzel a hazai fesztiválszezont – a Feszt!Eger az egri Bolyki Pincészet völgyében. Az elmúlt évek legígéretesebb feltörekvő fesztiváljának sikere három pilléren nyugszik: megkapó természeti környezetben – egy tíz méter magas sziklafal védő karjai között – jó borok társaságában kínál erős válogatást a hazai könnyűzene előadóiból.

A háromnapos zenei esemény a sokszínű magyar könnyűzenei élet meghatározó szereplőit vonultatja fel a Losonczy völgy impozáns sziklafalai között.

A csütörtöki nap húzóneve az idén 25 éves Quimby. A csapat nem veszi félvállról a jubileumi évet: nemrég új dallal álltak elő – Forradalom – illetve megjelent Tükröm, tükröm című tribute lemezük, rajta 16 kortárs zenekar Quimby-átdolgozásai. A fesztiválra ezt a CD-t is magukkal hozzák, kedvezményesen lehet majd hozzájutni a helyszínen. Őket az egri illetőségű Második Műszak zenekar vezeti fel.

Rajtuk kívül itt indítja a fesztiválszezont a Halott Pénz, a Wellhello, a BRAINS, a Tankcsapda, a Road, a 30Y, Péterfy Bori & Love Band, Anna & The Barbies – de csatlakozott az illusztris listához az Ivan & The Parazol, a Supernem, a Hiperkarma, Odett, a Mary Popkids, a Belga, a Paddy & The Rats és Ganxsta Zolee és a Kartel is.

A fesztivál zenei szerepvállalása jóval túlmutat a sikeres zenekarok szerepeltetésén: idén is otthont ad a magyar könnyűzene-ipar kétnapos szakmai konferenciájának a Music Hungary-nak, emellett helyet biztosít az ÉTER tehetségkutatónak, ahol feltörekvő zenekarok mutatkozhatnak be a közönségnek.

A rendezvénnyel Eger végérvényesen bekerült a hazai fesztivál-vérkeringésbe. Amíg a város eddig elsősorban a történelmi emlékhely és kiránduló-célpont volt, a fesztiválozó közönség és a szakma ma egy sokszínű, pezsgő élettel rendelkező városba térhet vissza évről évre, ahol számos kiváló programlehetőség, kulináris élvezet és program várja őket napközben is, a sokszáz éves, hangulatos utcák és házak között.

Az egri borászati hagyományokat és a helyi kulturális értékeket kiemelt ügyeként kezelő Feszt!Egeren a zenei programok mellett többek között Segway-túrára és a Bajnokok Ligája szombat esti döntőjének megtekintésére is lesz lehetőség. A fesztivál megújult honlapján már elérhető az idei programbontás és a jegyelővétel is:

www.feszteger.hu

Kapcsolódó:
A 2016-os fesztiválszezon ismét a FESZT!EGER-rel indul.
Éter Fesztivál 2014
Éter Fesztivál 2013 összefoglaló

feszteger1

feszteger2

Megosztom.

Comments are closed.