Archív

Személyes lelkesedésemet félretéve se győzöm hangsúlyozni; a Kamikaze Scotsmen jó. Nem kicsit jó, nem csak jobb, hanem egyedi, erős, különleges, hangzásvilágukban a progresszív rocktól a post-rockon át az alternatív/artrockig sok minden megfér, mindenből épp, amennyi kell, hozzáadva egy óriási plusz energiát, ami a lemezről is átjön, a koncertekről nem is beszélve. 2011-ben még trióként (Menyhei Ádám – ének, billentyűk, Fülöp Bence – basszus, Bognár Márton – dob) kezdték, nemrég megjelent harmadik, Modern Day Gardening c. lemezük felvételekor Zsuffa Abával négyessé egészült ki a zenekar, ősztől pedig újra aktívan koncerteznek majd. A lemez kapcsán egy kis retrospektív beszélgetésre ültem le egy kávé mellé Fülöp Bencével.

A lemezről itt írtunk, olvassátok el!

A lemezfelvétel alatt négytagúvá bővült a zenekar Zsuffa Abával (gitár), rajta kívül viszont ti hárman pécsiek vagytok. Érződnek még ezek a gyökerek, vagy teljesen beleszoktatok a fővárosba?
Bence: Most már azért 5-8 éve mindenki fenn lakik és ritkábban járunk haza. Az az érdekes, hogy a pécsi társaságunk magja már rég Pesten van, de a közös gyerekkor és az ottani kultúrélet ránk nyomta a bélyegét erősen.

Három év telt el az előző EP (ARK) óta, mi történt ebben a három évben? Nem is nagyon koncerteztetek, és, ha jól tudom, a zenekaron belül is voltak történések.
Bence: Az ARK után nagyon ráálltunk a koncertezésre, túlságosan túlnyomtuk, és ebbe egy kicsit bele is fáradtunk. Kevés új szám jött akkoriban és kicsit idegesebb lett a társaság. Felmerült, hogy kibővítjük négy főre a zenekart, meg is hallgattunk akkoriban pár dobost, mert úgy volt, hogy Marci (Bognár Márton a mindenkori dobosuk – a szerk.) fog gitározni, de aztán maradt minden a régiben. Később, nagyjából két éve, a semmiből jött a Balaton Method-os megkeresés, amire írtunk két tök új számot, és ez visszahozta azt a nagyon jó érzést, amikor számot írsz és pöcsölsz a részletekkel. Akkoriban nagyon keveset foglalkoztunk a külvilággal, de ez nem is zavart egyikünket sem. Érdekes, hogy akkor még lett volna pár koncert, ami el is maradt rajtunk kívülálló okokból, de azt éreztük, hogy jól is van ez így.  Aztán megvolt a forgatás, ami tök nagy szívás volt, de gyönyörű lett a vége.

Ez volt a Das Land, ugye?
Bence: Aha. Két nagyon szélsőséges forgatási nap volt. Az egyiket 30 fokban mosta el az eső, a következőnél pedig mínusz 10 fok volt az erdőben, ami után mindenki két hétig beteg volt.

Bence: Aztán jött egy számunkra eddig ismeretlen tényező; meglett az NKA pályázat az albumhoz. Így lett egy határidő, hogy belátható időn belül meg kell csinálni a lemezt. Ez az egy év nagyon érdekes időszak volt, baromi sokat jártunk le zenélni és rengeteg vázlatot írtunk, de konkrétan ott a stúdióban állt össze minden. Összecuccoltunk, kilenc napig együtt laktunk, ami elég intenzív élmény.

A lemezt akkor már négyen játszottátok fel? Aba mennyire lett a részese?
Bence: Aba akkor még nem volt annyira a képben, akkor még nem volt tag. A stúdiózásért két embernek tartozunk nagyon nagy hálával. Az egyik a Miskolci Marci, aki végig kinn volt velünk, ő az album hangmérnöke és hozzá-hozzá szólogatott. Aba a másik aki kijött velünk még, és azalatt vált a társaság teljes részévé, előtte Marcinak volt nagyon jó barátja. Ő is játszik a lemezen, de még nem dominánsan, viszont sok ötletet belevitt. Meg pszichológiailag nagyon sokat segített a csapaton.

Ő volt a terapeutátok? Milyen parák jöttek elő?
Bence: Necces volt sok szempontból, mert kijött ez a másfél-két év feszültség, zeneileg is, ez alatt az idő alatt buktunk két barátnőt, ráadásul mindenki akkortájt kezdett el komolyan dolgozni a privát életben, ilyenek. Meg ott volt az a nagy feladat, hogy összesen kilenc napunk van megcsinálni a lemezt. Úgy mentünk oda, hogy nagyon sok ötlet volt, megvoltak a számszerkezetek, és szerencsére nagyon szépen összeállt a dolog.

13325599_1067317253366641_5333506510514690300_n

Elég egységesnek érzem, vagy mondjuk így, van egy íve az album hangzásvilágának a két kislemezzel együtt, pedig sok év telt el közöttük, de ti mit éreztek?
Bence: Én őszintén szólva nem érzek ilyet. Szerintem mindhárom anyag nagyon elkülöníthető, meg nyilván látom azt, hogy milyen körülményben volt akkor a csapat. Az első EP szerintem lazább és őszintébb, a második feszültebb, de ötletesebb, a harmadik meg már kiforrottabb és hátradőltebb. Valahogy a két EP érzéseit vegyíti, a végeredmény pedig szerintem nyugodtabb.

Mitől nyugodtabb? Rendesen vannak feszültségek a dalokban, ráadásul a lemez kellős közepére beraktátok azt a szűken egyperces szösszenetet (Need No), ami meg aztán… hát, egyáltalán nem nyugodt. Az micsoda? :)
Bence: Az a lemez sikersztorija. Beugrott az a riff, Marci egyből rányomta a dobot, és ennyi volt. Három perc alatt lett megírva az a dal. Az volt az utolsó felvétel a stúdióban. Hajnali háromkor, mindennek a végén, egy átmulatott este után jött, hogy akkor most felmegyünk felénekelni, és minden ideg benne volt, ami a kilenc napban és az elmúlt két évben keletkezett.
Szóval van idegesség, de úgy az egész kiforrottabb és talán érettebb is, mert, azért nagyon más az, hogy amikor az elsőt csináltuk, akkor 21 éves hülyegyerekek voltunk, most meg 26 éves hülyegyerekek vagyunk. Tudod, az ember adót vall be, megváltozik a gondolkodásmód.

Miért pont a lemez közepére raktátok, ha ennyire a végén vettétek fel, ha ez készült el utoljára és adja ki a feszültségeket?
Bence: Ott illett bele a lemez ívébe. Az első két dal, ha megfigyeled, ilyen lemezindító rock dal, aztán inkább elgondolkzósabbak jönnek, a Need No c. egyperces kis hülyeség viszont innen hoz vissza a régebbi hangulatú, hosszabb progrock számokhoz, amelyek a lemez másik felén vannak. Egy pár dal le is maradt egyébként, és nem akartunk nagyon hosszú dalokat írni. Ez mondjuk pont különbség a korábbi lemezekhez képest. Nem akartuk, hogy mindegyik szám 8 perces progrock himnusz legyen, meg nem is volt erre igény egymás között. Magunkhoz képest egy poplemezt akartunk írni, valami vidámabbat, lazábbat. Régen beleestünk abba a hibába, hogy mindenki túl sokat akart megmutatni magából. Most fontos volt, hogy inkább kiszedegessünk dolgokat, hogy ne legyen túlcifrázva.

Honnan jön a lemez címe? Hogy jön ide a kertészkedés?
Bence: Marci ötlete volt. Hetekig ültünk, hogy mi legyen címe, rengeteg ötlet volt, hülyébbnél hülyébbek, jobbnál jobbak, de igazából ez írta a legjobban körbe a mostani életünket. Ez a kertészkedés metafora, hogy rendet tesz az ember az életében.

A szövegeket Ádám írta vagy azon is együtt dolgoztatok?
Bence: Dominánsan igen, Ádám, de van pár sor tőlem, meg van, aminek Marci írta meg a nagyját.

Mennyire érzed magadénak a szövegvilágot?
Bence: Nem vagyok annyira szövegcentrikus, de van egy pár része, amivel nagyon tudok azonosulni. Pl. amiket én írtam. :) De mondjuk a These Hills ilyen, egy kapcsolat végéről szól, amikor már rossz minden, de az ember még megpróbál kitartani, és ez nagyon leíró szerintem. Ádámnak érdekes gondolatai vannak és elég mély szövegeket írt.

13323527_1067317156699984_6630020393747829492_o

Nemrég a Toldiban volt a lemezbemutató koncert, ez hogy sikerült? Milyen koncertek lesznek még a közeljövőben?
Bence: A Toldi nagyon király volt. Sokan voltak, szép volt, a világ legjobb stábja volt velünk, meg az egy kurvajó érzés, hogy akik ott voltak, nagyon érezték a egészet. Még a csütörtök esti 11-es kezdés ellenére is. Szóval, nagyon klassz volt. Nyáron csak a Börzsönystockra megyünk, ősztől leszünk inkább aktívak. Tervezünk Pestre két koncertet is, illetve vidékre; van szó Szegedről, Pécsről, de most tapogatózunk Erdéllyel kapcsolatban is.

Kikkel koncerteznél a legszívesebben?
Bence: Sokan csinálnak nagyon izgalmas dolgokat. Pl. a makrohangot nemrég láttam a Tarfóban és brutálisan lekötött. Nem hallgatnád minden nap, nehéz zene, de nagyon jók. Az új Képzelt Város lemez is nagyon jó lett, de ott van az Óperentzia és a Grand is, velük mindig fasza. Külföldről pedig… A Radiohead most egészen elképesztő élőben, nézz meg egy koncertet, elképesztő hangulatban vannak, látszik, hogy imádják csinálni, imádják egymást, és nagyon szép lemezt írtak. Nem? Érdekes, hogy tök más koncerten, a lemez inkább egy szimfonikus mű, és ez nekem baromira tetszik.
Sokkal több érdekes zenekar van itthon mostanában. Ez persze nem feltétlenül jelenti azt, hogy jók is, de tetszik, hogy az alternatív rockzene Pesten eléggé aktív. Vidéket nem annyira ismerem, oda ritkábban jutunk el. Ádámmal beszéltük ezt valamikor, hogy tök klassz, hogy egy csomó olyan zenekar van, akiket elmész meghallgatni és le is köt. Ott van mondjuk a pionír Volkova Sisters, világszinten kurva érdekes zenekarrá nőtte ki magát, meg akiket az előbb említettem.
Az is feltűnt amúgy,  ha elmész mondjuk egy Képzelt Város koncertre, vagy eljössz a miénkre, vagy Sonarra (ők is kurvajók), tökre kompatibilis a közönségük egymással, pedig mind tök mást csinálunk. Szerintem ezeknél a zenekaroknál, amit post-rock térnek mondanak, az az érdekes, hogy a közönség nagyon tudatos, követik a zenekarokat, tudják, mit szeretnek, érdeklődők, kitartóan járnak.

Décsy Eszter
fotó: Fekete Vica
Kamikaze Scotsmen a facebookon

Kapcsolódó:
Nem csak kertészkedéshez szól az új Kamikaze Scotsmen lemez – Modern Day Gardening
Fog Formula fesztivál – Nemzetközi post-rock találkozó a szomszédban
Dióhéjban a poszt-rockról – körkép kintről és itthonról

Az NKA – Cseh Tamás Program támogatásával

Megosztom.

Comments are closed.