Archív

Ó, azok a régi jó dolgok, akkortájt még recsegve törtek a csontok. Ó, azok a hetvenesek, nyomozók, Kalifornia, izomautók, szivárványos ingek. Amikor még láblógatva pöfékelhettünk a medence partján, miközben az Earth, Wind and Fire játszott, mi pedig még éreztük az amerikai álmot. Noh, de mielőtt visszavonhatatlanul elszállnék, elengedem ezt a léggömböt, és visszahuppanok a lábaimra. Mi az, amitől így belelkesedtem? Nem más, mint az utóbbi idők legszórakoztatóbb nyomozópárosa, Russell Crowe és Ryan Gosling, azaz a Rendes fickók (The Nice Guys).

A két brillírozó vagányt már említettem, de talán érdemesebb a rendező úr személyével kezdeni. Hisz Shane Black, olyan ínyencségekért felelős, mint a Halálos fegyver széria (íróként) és a Kiss Kiss Bang Bang (íróként és rendezőként). A Halálos fegyver pedig egy olyan stílus alapműve (amellett, hogy gyerekkorom egyik kedvence), ami sokaknál befutó. Nem más ez, mint a buddy movie akcióba oltott változata, sokszor és elsősorban rendőrkopókkal, avagy nyomozókkal a főszerepben. Két alapvetően különböző jellemmel megáldott férfiember, eleinte kelletlen és döcögős, ám később meghitt bajtársiassággá csiszolódó kapcsolatáról van szó, megfelelő mennyiségű puskaporral meghintve és megkapó lazasággal tálalva. Riggs és Murtaugh alapvetései ennek a stílusnak, de Meleg Perry és Harry Lockhart párosa is jó példa rá, a Durr, durr és csókból. Ennek a nyomvonalnak, és ezen ősöknek a tagadhatatlan leszármazottai Jackson Healy és Holland March is, a két elképesztően szórakoztató Rendes fickó. Mindkét említett kézjegye ott virít Black mostani filmjén, ám ez korántsem probléma, hisz jó alapanyagokból kotyvasztott, és egyértelműen ez az ő stílusa. Ebben a közegben mozog otthonosan és egy olyan megkérdőjelezhető kitérő után, mint a Vasember 3 (ami mellesleg a széria legfelejthetőbb darabja), végre vissza is tér a megszokott vizekbe.

niceg2

Retro életérzéshez, megszokott, jól felismerhető jegyek és bevált alapokra építkező történet dukál. Adott hát egy eltűnt milliárdos csemete, akit a befolyásos anyuka mindenáron elő akar keríteni, majd a történetbe belevegyül a pornó, gengszterek, bérgyilkosok, a magasabb körök árnyéka, és a két jómadár, akiknek fogalmuk sincs az egészről, csak rohannak a pénzt szagoló orruk után. Persze Holland March (Ryan Gosling), és Jackson Healy (Russell Crowe) alapjáraton sem egyszerű fickók. Egyikük egy lányát egyedül nevelő, alkoholista magánszimat, a másik pedig egy pocakos – feltételezhetőleg – exalkoholista verőember. Ehhez mérten találkozásuk sem épp idilli, ám a közös préda, a kihívások és az ezek felett érzett tanácstalanság összehozza őket. Illetve March lánya Holly (Angourie Rice), akinek a kiemelt mellékszereplő státusz jut. Ő a hasznos harmadik, a nagyszájú (és felettébb értelmes) gyerek, és a védelemre szoruló gyermek egyszemélyben. Emellett itt van még Kim Basinger is, mint befolyásos miniszter asszony. Ők pedig mindannyian Amelia-t (Margaret Qualley) keresik.

A történet tehát korántsem eredeti, cserébe fordulatos (még ha azok előre sejthetőek is), és szívvel-lélekkel összerakott. Black tényleg meglévő alapanyagokból kotyvaszt, ám nem csak összedobálja azokat, hanem érezhetően szereti azt, amit csinál, ahogy a színészei is. Ez az, ami felemeli a filmet és fenemód élvezetessé teszi. A helyszínek, a ruhák, az autók, a zenék, mind-mind szuper retro (még ha a valóságunkban nem is minden passzol pontosan a film jelenidejével). De ez még önmagában nem kunszt, ám ehhez jön még a régi motoros akciófilmek hangulata, jelen esetben jó adag komédiával nyakon öntve. A sármos, szabad szájú hősök ideje volt ez, kik véreztek, és mindeközben szégyentelenül káromkodtak, ha úgy esett jól ittak és dohányoztak, párbajhősként lövöldöztek, és ha ütöttek, ott bizony csontok törtek. Esendőségükben szerethető emberek, kik tökéletlenségükkel és túlrajzoltságukkal együtt is közelebb álltak hozzánk, mint mai utánzataik. A Rendes fickók ezeknek az átvideózott éjszakáknak a hangulatát idézi meg. S teszi ezt remekül.

Amire pedig eddig csak utaltam, az a Gosling-Crowe páros brillírozása. Fantasztikus könnyedséggel játszanak, szinte lubickolnak a szerepükben. Persze ehhez az kell, hogy a film egy pillanatra se vegye komolyan magát, ahogy nem is teszi. Így viszont a poénok ülnek, a karakterek extrabénák és extralazák egyben, a cselekmény frissen és gördülékenyen halad előre, mi pedig csak azt vesszük észre, hogy majdnem kétórányi könnyed szórakozáson vagyunk túl. Crowe ugyan kevésbé lép ki a megszokott kereteiből mint partnere, ám végre ismét egy jó szerepben láthatjuk csillogni. Gosling azonban megmutatja, hogy a szomorú szemű macsó karakterén túl is van élet. Azt pedig már a Drive óta tudjuk, hogy a retro piszok jól áll neki.

Shane Black a Rendes fickókkal remek múltidéző szeánszot ül, s teszi ezt úgy, hogy egy pillanatra sem kesereg a régi jó dolgok felett, inkább komédiázik rajtuk és velük. Miközben olyan könnyed fricskákat dobál, amelyek közül személyes kedvencem a “Detroit nem eshet el!” – felkiáltás… mert volt idő, mikor ezeket a dolgokat tényleg komolyan gondolták.

GK
képek: imdb.com

Olvass még több filmről!

Az NKA – Cseh Tamás Program támogatásával

Megosztom.

Comments are closed.