Archív

Mi történik, ha egy mondhatni kezdő, ám a figyelmet már kiérdemlő rendező, megpróbálja megismételni az előző bravúrját, amihez főszereplőnek egy teljesen ismeretlen hazai színésznőt választ? Semmi igazán eredeti. Még úgy sem, ha a párja egy már bejáratott angol szépfiú. Ugyan az utóbbi évek skandináv filmes hadjáratában kezdjük lassan megszokni, és persze megszeretni az északiak stílusát, de azért bőven akad még mondanivaló a tarsolyukban. Lássuk Mads Matthiesen tudott-e villantani valamit új filmjével, A Modellel.

A Teddy mackó rendezője (nem, nem a Tedről van szó) ezúttal a modell szakma bemutatását célozza meg, több- kevesebb sikerrel. A főszereplő ezúttal is egy honfitársa, aki külföldre látogat, hogy beteljesítse élete álmát. Eddig ez is stimmt, csak épp itt nem egy félénk testépítőről van szó, hanem egy fiatal leányzóról, aki Párizst szemeli ki magának, mint a divatszakma alfáját és omegáját (persze ez ma már nem igaz, de filmünk nem ezt meséli el). Érdeklődve olvasom a fülszöveget, miszerint is: „Emma egy feltörekvő fiatal modell, akinek minden vágya, hogy bekerüljön a nemzetközi divatszakmába. Álma megvalósítása érdekében Dániából Párizsba, a divatvilág fővárosába költözik, ahol megismerkedik egy férfi divatfotóssal. A két fiatal egymásba szeret, ám Emma számára egy idő múlva terhessé és veszélyessé válik a viszony…” mindez azért érdekes, mert amit én láttam az nem erről szólt, de legalábbis nem így. Mármint az első fele rendben van, de a második… Három lehetőséget tartok elképzelhetőnek: 1. ez a film igen sokféleképpen értelmezhető, ahogy valószínűleg más benyomásokat is kelt a különböző nézőkben. 2. a fülszöveg íróinak fogalmuk sincs, hogy miről szól a film. 3. valójában a rendező sem tudja, hogy pontosan mit is szeretett volna elmondani.


Újra az előző filmjét rángatnám elő, az ugyanis, amellett, hogy karakterei is kellőképp hasonlítanak egymásra (igen, még mindig a középkorú testépítőről, és az édes tizenhatos kislányról van szó), egy kerek, érthető, és bár kissé fura, ám mégis megható történet. A Modellről ez már nem mondható el. Érzelmekkel, és erős, tragikusnak szánt jelenetekkel ugyan kellő mértékben meg van tűzdelve, ám a lassú felvezetés, és a főszereplő játéka abszolút kiveszi az élét a dolgoknak. Így semmiféle dráma, avagy tragédia nem alakul ki, hisz még csak együtt érezni sem könnyű ezzel a kis libával (már bocsánat). Emellett mi is pontosan a tanulság kedves rendezőúr? Az, hogy ha alapvetően tehetségtelen vagy, akkor gyorsan dobd oda magad az első szembejövő fotósnak? Milyen szerelemről is beszélünk akkor? Hogy a főszereplőnk szerelmes lenne? Hát nem tudom, de valami bűzlik Dániában, ha arrafelé ilyen a szerelem. Értem én, hogy nem egy trópusi ország, de ha náluk ez tényleg ilyen kegyetlen és számító, akkor Isten mentsen egy Dán szerelmétől. Ám ezzel sem lenne önmagában gond, hisz fel lehetne építeni egy hathatós tragédiát, egy becstelen, törtető és köpönyegforgató fiatalra, aki enyhén pszichopata. De esetünkben nem ez történik. Valójában azt sem tudom eldönteni, hogy a mi Emmánk pozitív, avagy negatív ”hős”.


Maria Palm játéka mindenképpen az egyik legnagyobb problémája a filmnek. Mert bár egy nagyon aranyos kishölgy, ám semmi egyebet nem lehet róla elmondani. Pont olyan semleges marad végig, mint ahogy filmbéli karaktere kezeli a rázósabbnál-rázósabb emberi szituációkat. Minden komolyabb megnyilvánulás nélkül. Lehet, hogy Emma karaktere valójában egy érzelmileg totális vakvágányon levő pszichopata akarna lenni? Mindenesetre Maria Palmon látszik, hogy kezdő a szakmában, akár csak filmbéli karaktere, ám mivel Emmával ellentétben ő maga nem tud minden nézővel lefeküdni, hogy magára vonja a figyelmet, ezért pontosan annyira felejthető marad, mint filmbéli énje, amíg be nem veti magát. Azt sem igazán értem, hogy sztárfotósunkat (Ed Skrein), mivel veszi le a lábáról? Egy biztos, hogy nem a színes egyéniségével. Emma ugyanis annyira izgalmas, mint egy csupor három napos aludttej. Így minden akciója és reakciója magyarázat nélkül marad a film alatt. Hisz a játékából nem jön le semmi és az életéről is csak annyit tudunk meg, hogy a Chanel színeiben szeretne egyszer kifutóra lépni. Így nincs egy darab karakter sem, akivel azonosulni tudnánk (talán még Skrein karaktere lehetne, de ő sem az igazi). Ennélfogva a film végére már a legkevésbé sem érdekel, hogy kivel mi történik. Maximum a fejünket fogva értetlenkedhetünk, hogy mi az, amit látunk, és mi-miért történik?


Mindemellett A Modell nem rövid és még csak nem is pörgős. Azt meg már meg sem merem kérdezni, hogy milyen verseny az, ahol ezt a remegő kezű operatőri munkát díjazni merték… többször támadt kedvem átkiáltani a téren és időn, hogy ugyan kedves uram, legyen oly jó, s ne rángassa azt a nyavalyás kamerát. Összességében A Modell nálam a kérdőjelek filmje maradt. Tényleg nem értem, hogy mit és miért, és legfőképp, hogy miért így kellett elsütni. S bár vannak benne hatásos képek, ez a film minden, csak nem jó, avagy egyáltalán érdekes. Mr. Matthiesen sajnos azt kell mondjam, hogy ez most nem igazán jött össze.

GK
Képek: imdb.com

Olvass még több filmről itt!

Az NKA – Cseh Tamás Program támogatásával

Megosztom.

Comments are closed.