Archív

Az ördög balkeze, akit jobb napjain csak buldózernek hívtak, avagy a nápolyi eltávozott közülünk. Én pedig – amellett, hogy napok óta a filmzenéin élek – nosztalgiázásképp előkaptam egyik első, Terence Hill-el közös filmjüket, ami egyben mérföldkőnek is tekinthető a kettejük történetében, hisz az Az ördög jobb és bal keze az, amivel tulajdonképpen berobbantak a köztudatba, és megalapozták a stílusuk alapjait. Némi tisztelgés és vezetett múltidézés következik tehát, vezetőink pedig legyenek most Trinity (Szentlélek) és Bambino (Bumburnyák).

Az ördög jobb és bal keze (eredeti cím: Lo chiamavano Trinità, angolul pedig: They Call Me Trinity) olasz western-vígjáték, E.B. Clucher, másnevén Enzo Barboni rendezésében. A spagetti western műfajának paródiája és újragondolása is egyben, melynek az eredeti címet azért érdemes említeni, mivel a film népszerűségét jól mutatja, hogy Terence Hill egyéb filmjeinek címébe is gyakran belekeverték a Trinity (a magyar változatban Szentlélek) nevet. Ez a ’70-es klasszikus a Spencer-Hill duó jellegzetes stílusát fekteti le, a minimális durvasággal átitatott, inkább komikus hangvételű, könnyed, baráti pofozkodást. Karaktereik akárcsak Stan és Pan, de mindenképpen két alapvetően különböző jellemmel megáldott férfiember, akik ugyan végig zsörtölődve, de azért csak kitartanak egymás mellett, és végül képtelenek elszakadni egymástól. Az ördög jobb és bal keze, ahogy az összes közös filmjük, egy könnyed buddy movie is egyben, itt még azért némi komolysággal (a film alapkonfliktusa is valós történelmi eseményekből ihletődött), ami a későbbiekben már egyre kevésbé lesz jellemző rájuk.

Bud Spencer, anyakönyvezett nevén: Carlo Pedersoli, aki művésznevét egy sör és egy amerikai színészlegenda (Spencer Tracy) házasításából álmodta meg, s akit az egész világ (de főleg mi magyarok) a Piedone-filmekkel, a spagettiwesternnel, illetve a Terence Hill-lel közös filmjeivel azonosít. Ám azt talán kevesebben tudják róla, hogy pályáját sportolóként kezdte. Fiatal adonisz korábban mellúszásban olasz bajnoki címet nyert, majd rá egy évre, 1950-ben a 100 méteres gyorsúszás bajnoka lett, egy perc alatti idővel. Ezzel egyidőben az olasz vízilabda-válogatottal 4. helyezést ért el az Európa-bajnokságon. Az utolsó meccsét épp a magyar válogatott ellen vívta. Ezenkívül több szabadalma is volt, melyből csak az egyik az integrált fogkrémmel felszerelt eldobható fogkefe (zseni!). Volt saját repülőtársasága (okleveles pilóta révén), amit később eladott, hogy textilüzemet vásárolhasson. Étteremláncát pedig Bud Food néven jegyzik.


Az első, Hill oldalán elkövetett filmje, az Isten megbocsát, én nem!, illetve ennek folytatásai, a Bosszú El Pasóban, és az Akik csizmában halnak meg, ám az első nagy sikert Az ördög jobb és bal keze hozta meg a számukra. Enzo Barboni rendezővel eztán még többször egy asztalhoz ültek, így született meg például a Nyomás utána, a Bűnvadászok, és a Nincs kettő négy nélkül. Az egyszerű, ám nagyszerű szórakozást (a vasárnapi délutáni, lazítós film kategóriában legalábbis egyértelműen) biztosító Hill-Spencer történetek némelyike felnőtt szemmel, illetve komolyabb pillanatainkban gyermeteg viccelődésnek hathat (főleg a későbbi filmjeik), ám Az ördög jobb és bal keze még egyáltalán nem ilyen. Itt még komolyan veszik a parodizálni kívánt műfajt, így egyszerre állja meg a helyét mocskos, szakadt, puskaporszagú westernként, és karikatúraként is. A helyszínek, a kosztümök és a zene elsőrangú pisztolypárbajokhoz illő klasszikusok, ám Trinity és Bambino párosa mégis szellemes, könnyed kikapcsolódássá változtatja.

A Spencer-Hill duó összesen majd húsz filmben szerepelt együtt, de az öregpajtás önálló szerepeinek száma is harminc körülire rúg. Terence Hill-lel 1994-ben álltak össze utoljára, akkor született meg ugyanis a magyar karácsonyok egyik alaptézise (nem, nem a Reszkessetek betörők), a Bunyó karácsonyig.

Bud Spencernek magyarul három könyve is megjelent, ezek mellé pedig 2010-ben életműdíjat kapott a legrangosabb olasz filmes díjátadón, a David di Donatello-gálán. Alakja a magyar közönségnél egybeforrt Bujtor István hangjával (és tudjuk azt is, hogy nem ez az egyetlen átfedés az Ötvös Csöpi-filmeket jegyző színésszel), de mellette Kránitz Lajos, és Papp János is szinkronizálta Spencert. Nem véletlen hát, hogy nekünk, magyaroknak is van saját Spencer–Hill Fesztiválunk, és Spencer Hill Magic Bandünk is. A rokonszenv mindvégig kölcsönös volt, hisz az öreg Carlo kedvelte a magyarokat, többször adott interjút a hazai médiának, és megannyiszor üzent is a nekünk különböző formákban.


Az évek során többször keltették halálhírét, amire rendre rácáfolt, ám most úgy tűnik, hogy ez az igaz kalandor ténylegesen továbbindult, s egy másik helyen folytatja, fagyos malachús hangú pofonokban gazdag kalandjait. Utolsó szava állítólag az volt, hogy: Köszönöm… mi köszönjük Bud.

GK
Képek: facebook.com/budspencerofficial

Az NKA – Cseh Tamás Program támogatásával

Megosztom.

Comments are closed.