Archív

Az Őrült Nők Ketrece egy olyan hely, ahol az lehetsz, aki csak lenni akarsz. Egy hely, ahol a ruhatárban hagyod minden gátlásod és a cédulát is elhajítod a fenébe. Szeretet, család, párkapcsolat és nagy mondanivaló – ez jellemzi az Alföldi Róbert által színpadra állított előadást.

Sajnos csak ritkán engedi az időm és a színházműsor, hogy teátrumba járjak, de ez a musical már régóta nagyon érdekelt, és most volt lehetőségem megnézni. Az Átrium Film-színházban megrendezett előadás előtt egy kicsit utána néztem, mire is vállalkozom. Az már alapjáraton meglepett, hogy az összes előadás teltházzal üzemelt (megjegyzem mi is csak az erkélyen találtuk meg az utolsó két helyet az aznapi előadásra). Az pedig végképp megnevettetett, és egyben nagyon nagy tiszteletet és alázatot is éreztem, amikor a darab szereplői, a kis madárkák járkáltak talpig sminkben az emberek között, amíg vártunk a bejutásra. Sajnos aznap az egyik szereplőnek elment a hangja, így helyettesíteni kellett, ezt pedig maga Alföldi jelentette be, kiskutyája társaságában.

13116423_991952317555324_7367608464606054389_o

Aki nem lenne tisztában a darabbal, annak egy kis infót is csepegtetek; az eredeti változatát a Broadway-en mutatták be 1983-ban. Már ez is verte az eladásokat és több Tony-díjat [a színházi világ Oscar-díja – a szerk.] is magáénak tudhatott, majd az előadás 10. évfordulója után újra a műsorra tűzték a felújított változatot, ami szintén nagyon jó fogadtatást kapott. Újabb Tony-díjakat és Drama Desk-díjakat nyert. Ezek után pedig már egyenes út volt a világsiker felé, rengeteg országban átdolgozásra került a musical, köztük most hazánkban is Alföldi Róbert rendezésében. A főbb szerepeket Stohl András (Albin), Hevér Gábor (George), Józan László (Jacob), Fehér Tibor (Aristide Bouteille), Bach Kata (Anne) és Hullan Zsuzsa (Marie) alakítja.

13581963_1017514358332453_3232684632137194041_o

Az eredeti darabról azért azt tudni kell, hogy volt neki egy kis butasága és szerethetősége, amit szerencsére az erős mondanivaló miatt most ebből a változatból némileg kiszedtek. A magyar változat inkább az elfogadás, a szeretet és a család oldaláról közelíti meg ezt a világot, nemi összetételtől függetlenül. Az előadás egy meleg transzvesztita lokáltulajdonosról (Georges) és párjáról, a szintén transzvesztita sztárról, Albinról szól. Ezzel a musicallel bepillantást nyerhetnek a nézők egy ilyen világba, egy szivárványcsalád napjaiba, egy elkeseredett anyai érzelmeket tápláló férfi szívébe. Nem egy egyszerű történet, ami talán első olvasatra talán nem tűnik nagyon izgalomdúsnak, pedig nagyon is az. Hiszen összességében egy családi sztorit kapunk, két család találkozásáról, örömről és bánatról. Mondhatni egy könnyed délutáni mesének ígérkezik. Mégis ahogyan ők véghez viszik ezt, és kibontják a történet mivoltát, a csavart, az elragadó. Az életszagú játszmák, a történetek, a szerelem (teljesen mindegy, hogy férfiről vagy nőről beszélünk), teljesen átjön a nézőtérre. Stohl játéka egyszerűen tökéletes, a madárkák pedig nagyon jó táncosok, színészek. Bár azokat a mozdulatokat amiket ők magassarkúban levágnak, nem kívánom senkinek. Az egész előadás magával tudja ragadni az embert. Nem lőném le teljesen a poént, nézzétek meg, még talán augusztusban kaptok rá jegyet.

Alföldire lehet mindent mondani, de az teljesen biztos, hogy egy nagyon tehetséges színházi rendező, hiszen a Nemzeti is fénykorát élte a munkássága alatt, Az ember tragédiáját pedig zseniálisan vitte színpadra. A közvetlenségéről és közönségéhez való viszonyáról pedig még jobban tanúbizonyságot tett, amikor – nekem teljesen meglepően – az előcsarnokban beállt a közönség közepére és jelezte nekünk, hogy sajnos színész csere volt, mert megbetegedett az egyik színész. Ennél korrektebben nem lehet közölni egy ilyen dolgot. Összességében mindenki előtt le a kalappal aki szerepel ebben a musicalben, hiszen nem egy könnyű dolog sem érzelmileg, sem fizikailag. Ezt a lassan 200 előadást megélt darabot mindenkinek ajánlatos megnézni.

Zsirmon Norbi
Képek: Mészáros Csaba és Puska Judit

13227607_991952354221987_7072740927081557677_o

Az NKA – Cseh Tamás Program támogatásával

Megosztom.

Comments are closed.

Csak a lájk ad erőt

és mindent lebíró akaratot!

Kövess minket facebookon!