Archív

Ismeritek azt a viccet, amikor a sheriff, az öreg helyettes, a párbajhős, és a törött lábú marhapásztor bemennek az ivóba, majd a hajcsár felkiált: indiánok rabolták el a feleségem? Nem? Hát S. Craig Zahler most elregéli nektek a nálunk nemrég debütált filmjében. Hulljanak hát a Csontok és skalpok (Bone Tomahawk).

A floridai születésű férfiú jól megrágta és megforgatta a szájában első rendezését, hisz már nem mai kakas, mégis 2015-ig várt vele. Ennek előtte dolgozott ő operatőrként, írt megannyi regényt és novellát, és sokévnyi szakácsmunkát is a háta mögött tudhat. 2011-ben írt már forgatókönyvet horror-thrillerhez (The Incident), de onnan valahogy se a film, se az ő neve nem maradt meg. Majd váratlanul letesz nekünk az asztalra egy horror-westernt, olyan nevekkel a sorban, mint: Kurt Russell, Richard Jenkins, és Matthew Fox. S teszi ezt igen jól, mert ezzel a terítéssel bizony nem kevés embert lehet bevonzani.

A kezdő képkockákon férfiak szunyókálnak a porban, de csak egy pillanatra idilli ez a kép, mert aztán nyomban hasítják is fel egyikőjük torkát. Azaz dehogy hasítják, hisz nem éles annyira az a penge, amivel a műveletet végzik. Majd miután a beavatkozásnak vége, az egyik tolvaj csodálkozva megjegyzi, hogy ilyenkor mindig összepisálják magukat… jelzem, ennél a jelenetnél még alig megy kettő perce a film. Bone Tomahawk, én így szeretlek.

Bright Hope egyébként egy csendes, poros kisváros valahol a vadnyugaton. Talán ha egy tucat lakóját láthatjuk összesen, de nem is időzünk itt sokat, hisz miután az imént említett bandita, menekülés közben idecsalja az emberhúsra éhes vad indiánokat, azok meg miért ne alapon, magukkal visznek egy ápolónőt is városból, már kezdetét is veszi a hajtóvadászat. Mindezt azért, mert történetesen a szép falatnak kiszemelt hölgyemény az egyik főszereplő asszonykája. Ő a törött lábú marhahajcsár Arthur (Patrick Wilson), aki rögvest rá is parancsol Hunt sheriffre (Kurt Russell), hogy minden körülmény ellenére (a törzs említése által keltett félelem, és a törött lába) azonnal pattanjanak lóra. Jó westernhez méltán indul hát a kalandos hajtóvadászat.

A nyitányból, ami egy darabolós horrort sejtet (a címről nem is beszélve), majd az azt követő klasszikusabb story felvezetéséből már szépen látszik, hogy egy érdekes keverék akadt horogra a Bone Tomahawk képében. S persze itt nem áll meg a történet, mert ezután egy kifejezetten lassú, már-már kamaradarabszerű vándorlás követezik, mely a karaktereket hivatott szépen és aprólékosan kiszínezni. Ez ráadásul annyira jól sikerült, hogy olykor tényleg elvesztjük a fonalat, hogy akkor mit is nézünk valójában. Hisz a fényes reményű kisváros négy lovasának személyisége és drámája egészen árnyaltan bontakozik ki, miközben a teljesen különböző jellemű férfiak összecsiszolódnak a közös cél, és persze az önként vállalt, naiv hősiesség nyomása alatt.

Matthew Fox annak ellenére hozza remekül a rasszista, beképzelt, ám mégis szimpatikus pisztolyhős figuráját, hogy az arcizma alig rezdül, az öreg Chicory helyettes (Richard Jenkins) figurája pedig annyira aprólékosan kidolgozott és annyira szerethető, hogy nem lehet vele nem azonosulni. Az öreg, remegő hangú seriff helyettes a társaság középpontjaként szolgál, és a folyton kíváncsiskodó, motivációkereső személyiségével ad plusz dimenziót a többi karakternek. Russell, aki az Aljas nyolcas óta nem borotválkozott, remekül mutat a zord, ám mégis emberi törvényszolgaként. A bajusza méretéhez idomuló karizmával és határozottsággal küzdi át magát a filmen. Patrick Wilson karaktere talán a legfelejthetőbb, mert bár a színész jól hozza az elszánt és elkeseredett szerelmest, a figurája még így is kicsit unalmas.

A Csontok és skalpok egy furcsa, néhol váratlan, ám üdítően hatásos keveréke a reálisan nyers darabolásnak, és a művészi részletességgel megírt westernnek. Hőseink csak azért menetelnek majd másfél órát, hogy a rendezőnek legyen ideje a karakterekkel foglalkozni, s miközben egyik remek dialógus követi a másikat, mi lassan, de biztosan szeretjük meg mindet, hogy aztán a végén igazán fájdalmasan csaphasson le az a csontbalta. Ezzel együtt persze a filmnek megvannak a hiányosságai, melyet a műfaji keveredés előrevetít. A klasszikus western kedvelőinek ez a hibrid talán túl nyers, a darabolós hentespalántáknak cserébe lassú és vontatott lehet, hisz a fordulatszám csak ritkán és akkor is csak rövid pillanatokra pörög fel. Ám a 43 éves S. Craig Zahler 1,8 millió dollárból forgatott le, ráadásul bő három hét alatt, egy olyan független filmet, melyről süt a hozzáértés és a szeretet, s melyben szerethető és esendő hétköznapi hősök lépnek fel egy kevesebb több típusú gore fesztiválon.

GK
Képek: imdb.com és facebook.com/bonetomahawkmovie

 Az NKA – Cseh Tamás Program támogatásával

Megosztom.

Comments are closed.