Archív

A regényes skandináv vidék és az ott élő népek sajátos világa mindig is közel állt a szívemhez. Nincs ez másképp ma sem, annak ellenére, hogy statisztikailag igazoltan kevesebb a véráldozat és Thor nevét is kevesebben veszik a szájukra, mikor mennydörög. Ám a dán, svéd, és norvég szellem még mindig képes megmozgatni a fantáziámat, s ezzel bizonyosan nem vagyok egyedül, hisz nem véletlen, hogy az utóbbi évtizedben egyre népszerűbbek ezek a filmek. Rendre meg is állok a moziműsor, avagy a plakátok előtt, ha egy újabb, a hazai mozikba érkező északit pillantok meg. Ha pedig az említett egy olyan svéd könyvsiker adaptációja, melynek már filmváltozata is toplistás hazájában, akkor a megtekintés nem kérdés. Márpedig Az ember, akit Ovénak hívnak bizony egy ilyen darab.

Hannes Holm nem tegnap kezdte a szakmát, és mind drámában, mind komédiában, és természetesen a kettő ötvözetében is járatosnak számít az úriember. Most Fredrik Backman regényéhez nyúlt, hogy a címszereplő undok öreg életének alkonyát vigye filmre. Az alapfelállásban semmi egyedi nincs, hisz láthattunk már megannyi zsémbes öregembert vásznon, kik vénségükre magukra maradnak és megpróbálnak elmenekülni a számukra idegenné vált világ elől. Ám van az úgy, hogy az életet nem rázhatjuk egyszerűen ki a nyakunkból, és mielőtt végleg távoznánk, mégiscsak akad valaki, akinek átadhatunk valamit, s viszont. Tapasztalat, életszemlélet és számos különböző erény cserél ilyenkor gazdát. Ove esetében sincs ez másképp, mindössze a tálalás, és a hátrahagyott szájíz másabb.

A kőmerev, cserébe piszok módon cinikus és kellően bunkó Ove (Rolf Lassgård) élettörténete lassan bontakozik ki előttünk egy visszaemlékezés lánc formájában, ahogy a jelenben egyik öngyilkossági kísérletből a másikba hajszolja magát, úgy jönnek sorra a flashbackek, amik magyarázzák tervét. Hősünk feladná már az evilági küzdelmet, de rendre nincs alkalma csatlakozni megboldogult feleségéhez. Ennek oka pedig a mélyben rejtőző hatalmas szívében és a közbeavatkozó idegenekben keresendő. Kezdetnek az új szomszéd család tolat be magányába, melynek iráni hölgytagja látja meg benne a lehetőséget, és karon ragadva kezdi el visszarángatni az életbe. Parvaneh (Bahar Pars), használhatatlan férje és két lánya kíséretében válik a film másodhegedűsévé, ám a mellékszereplők közül egyértelműen a legjobbá. Tökéletesen asszisztál a Rolf Lassgård által életre keltett önjelölt háziúrhoz, akit mindannyian ismerhetünk, akik éltünk lakóparkban (telepen). Mert mindig van egy ilyen, kivétel nélkül. Ha épp valamiért nem lenne, akkor a telep kitermel magának egyet, aki folytonos zsörtölődésével fenntartja a kényes egyensúlyt. Hisz hová lenne az édes(élet) a savanyú nélkül?

A dráma és a vígjáték felváltva érkezik, ahogy a két idősík közt ugrálunk. A múlt (főleg, hogy ismerjük a folytatást) keserédes romantikájával és fura svéd abszurditásával együtt is inkább a könnycsatornát ingerli, míg a jelenben élvezhetjük Ove beszólásait, amivel kérés nélkül ajándékoz meg mindenkit. Az egyensúlyt cserébe nem sikerült tökéletesen eltalálni, mert bár tényleg szórakoztató az öreg Eastwoo… akarom mondani Lassgård, ahogy a bevándorlókkal kokettál, miközben a jelen társadalmát szapulja, ám a tragikus képek ragadnak a giccstől. Emellett minden fordulat kiszámítható, ami ebben az esetben nem is akkor baj, hisz ilyenkor senki sem a történet csavarosságára izgul, ami viszont feltűnőbb, hogy mindenki totál infantilis. Teljesen jogosak a főszereplő kitörései, mikor is rendre idiótának hív mindenkit. Ha tényleg ennyire életképes a jelenkori svéd társadalom, akkor komoly bajban lehetnek, én mindenesetre betudtam a komikus túlrajzoltságnak. Ezzel együtt mégis hitelesnek hat, hiszen Ove legjobb pajtása egy iráni háziasszony lesz, ideiglenes lakótársa pedig egy meleg török fiatalember. A korszellem tehát a helyén van.

Holm filmje bár remekül hozza az elvárt, meglepő, abszurd, mégis könnyed skandináv humort, ám korántsem tökéletes. Az ember, akit Ovénak hívnak egy kiszámítható, olykor együgyű és giccses, ám maximálisan szerethető, modern mese. Keserédes felhanggal, ahogy a felnőttek szeretik, és rideg őszinteséggel, ahogy azt északon szokás. Nem több, pontosan ennyi.

GK
Képek: imdb.com

Megosztom.

Comments are closed.