Archív

Emlékszel még, milyen volt gyerekként egymás fülébe sugdosva fűzni a mondatokat? Nevetni azon, amivé alakultak? Gondolkodtál már azon, meg lehet-e írni egy történetet “szájhagyomány” útján, mert a részei hamuvá égnek a tűzben? És ha eltűnik, vajon mi értelme az egésznek? Ezen kérdések vezérfonalán indult el a FISZ irodalmi kísérlete, zenés írói performansza az idei Bánkitó fesztiválon.

Tavalyelőtt csöppentem bele először a Bánkitó semmivel össze nem hasonlítható életérzésébe, és azonnal rajongója lettem. Az év eleji FISZ-es kupaktanácson felmerült az ötlet, hogy esetleg résztvehetnénk néhány fesztiválon valami igazán izgalmas, többféle művészeti ágat egybekötő programmal. Erre pedig a Bákitó a legalkalmasabb terep, ebben biztos voltam. Sok agyalás és nagyszabású tervek után végül egy igazán érdekes kísérlet jutott eszembe, amit kétféle gyerekkori játék inspirált. Az egyik az egymás fülébe mondatokat sugdosás, a másik pedig az, amikor mondatokat kellett folytatni, de a legutolsót mindig lehajtottuk. Kíváncsi lettem, mi történik, ha felnőttek kezébe adjuk a játékot, ha kísérletet csinálunk belőle. Érdekelt, hogy vajon a prózairodalom, ami alapvetően egy elgondolkozós, lassabb, magányos alkotófolyamat, vajon hogyan viselkedik társasági eseményként, pörgős performanszként. Hogy vajon hogyan tud együtt alkotni néhány hivatásos író és az odatévedő fesztiválozók? Lehet-e érdekes az írói alkotófolyamat kívülállóknak? Megírható-e egy történet, ha nincs előre megbeszélt fonál, és a legutóbbi bekezdések rendre a tűz martalékává lesznek?

Biztos voltam benne, hogy szükség lesz rutinos, jó írókra, akik biztosítják, hogy mindig lesz valaki, aki folytatja majd a történetet, így a Fiatal Írók Szövetségén keresztül három olyan szerzőt kerestem meg, akik a humorhoz és a zsigerig hatoló mondatokhoz is jól értenek; Csepregi Jánost, a leggonoszabb humorú írót, Potozky Lászlót, aki a generációs kérdésekben jártas igazán, illetve Toroczkay András író-költő-kritikust, a híres Toroczkay-féle filmes játék elmeatyját. Előre bedobtam egy témát – határ, szabadság -, ami a fesztivál idei koncepciója is volt egyben, hogy legyen valami induló-kapaszkodó. De a fogaskerekeket nem elég csak beindítani, mozgásban is kell tartani, és gondoskodni róla, hogy a kíváncsi (ám valószínűleg irodalmi körökön kívülálló) fesztiválozók is szépen bediffundáljanak a történet formálásába ötleteikkel, soraikkal, így szükség volt egy tapasztalt, rutinos moderátorra, aki játszi könnyedséggel vezényli le a játékot és húzza be az arrajárókat. Nem is kellett hosszan keresgélni, hogy ráakadjak Kallós Violára (drámapedagógus) a Fórum Társulatból. Viola pedig több mint tökéletes választásnak bizonyult. Már csak egyetlen dolog hiányzott, ha már tábortűz is lesz, mégpedig a zene. Két remek gitáros ugrott lelkesen a The Royal Freak Out-ból, Deák Péter és Farkas Balázs, a feladatuk pedig csak annyi volt, hogy a szövegre és az emberekre reagálva pengessenek 1-2 órácskát a tűz mellett.

Az ötlet csiszolgatása és egy gyors közös agyalás után már csak a napokat kellett számolni a fesztiválig. Remek időpontot kaptunk, péntek délutánt, a Városháza parkjában a fűzfa alatt. A csapat egy részével már szerdától jártuk a fesztivált, felmértük a terepet, újra átgondoltuk, megvan-e minden; toll, papír, gitárok, randomszó generátor (hogy mégis legyen egy kis könnyítés/nehezítés az improvizációban). Viola és a tollforgatók csak aznap jöttek, szépen sütött a nap, hűvös volt a tó vize, a fröccs pedig jéghideg. A fűzfa alatt elrendeztük a raklapokat, tüzet gyújtottunk, kamerákat beélesítettük, és egy rejtett mikrofont is leraktunk, titokban, hogy később rekonstruálhassam a pop-up novellát. Sajnos olyannyira rejtett volt az a mikrofon, hogy hangot alig rögzített, akkor is inkább csak a fűzfa alatt fújdogáló nyári szellőét, így a történet tényleg hamuvá égett. Borzasztó izgatott voltam, hogy vajon hányan jönnek, hogyan reagálnak, mennyire lesznek aktívak, de ahogy Viola felvezette a szabályokat és a játék lényegét, én meg végignéztem a kíváncsi arcokon, egyből elszállt az aggodalom, és bele is csaptunk, megpendültek a gitárok, lobogott a tűz, Csepregi János pedig már olvasta is a felvezető sorokat.

NOW_4552

Viola megosztotta velem néhány gondolatát ezzel kapcsolatban: “Írhatsz-e ha nem vagy író? Tábortűz és finomra hangolt zenei kíséret mellett, tettük fel ezt a kérdést a Bánkitó közönségének. Átfogalmazva: improvizálhatsz, ha nem vagy színész? Rajzolhatsz ha nem végeztél képzőt? Csak mert néha jólesik? Meg mert ilyenkor máshogy vagyunk együtt, mást osztunk meg egymással. Csepregi János Potoczky László és Torockay András azért voltak velünk, hogy íróként osztozzanak a közös gondolkodásban, alkotásban, bárkivel, akinek ehhez éppen kedve volt. Eszterrel pedig azon dolgoztunk, hogy létrejöjjön a hangulat, a bizalmi légkör, amiben az odatévedők érzik, hogy próbálkozhatunk, improvizálhatunk, mert képesek vagyunk rá, akkor is, ha nem dolgozunk művészi területen. Csatlakoztak is az íráshoz többen, a jelenlévő írók pedig igyekeztek egyben tartani a rögtönzött történetet, és így fenntartani a közös játék terét. A kérdés a közös alkotás kapcsán nekem a drámában/színházban is mindig az: hogyan hangolódhatunk egymásra, szólíthatjuk meg egymást akár idegenekként. Ilyen hullámokat igyekeztünk elindítani, megülni a Bánkitón és célunk hogy folytassuk a gondolkodást arról: hogyan szabadít fel és kapcsol össze a rögtönzés az írás és a legegyszerűbb értelemben vett emberi párbeszéd mezsgyéjén.”

Ahogy azt előre sejtettem, eleinte inkább a meghívott szerzők passzolgatták egymás között a történet fonalát, ki-ki saját szájíze szerint tett hozzá, így a sztori egyre vadabb lett, ettől persze mások is kedvet kaptak. Mindenki oldódott, és igen kíváncsian vártuk a folytatásokat. Az elején az írók nehezen engedték el az egójukat, ám a végére már kevésbé akartak eltérni az előző bekezdés fonalától (ha lett volna egy kicsit több időnk, ez jobban látszott volna). Mindenesetre egy igen szórakoztató történet bontakozott ki a rangom generált szavak és a jelenlévők fantáziájának mentén. Csepregi János, aki szintén először vett részt ilyesfajta szövegalkotásban így kommentálta utána:

“Mivel párhuzamosan foglalkozom írással és mentálhigiénés munkával, különösen izgalmasnak találtam ennek a két területnek a találkozását. Míg előbbi számomra rohadtul és szigorúan magányos munka, sok-sok seggelés, írás, olvasás, újraolvasás és újraírás, utóbbi pedig nem a saját hatalmas egóm pátyolgatásáról szól, eléggé izgultam a program előtt. A két különböző dinamika hogyan hat majd egymásra? Vajon el tudom majd fogadni, ha valaki más irányba viszi tovább a történetet – a történetet, amit magaménak érzek, amit az útjára indítottam -, mint azt elképzeltem? Ez a játék nagyban szólt a csapatmunkáról, a bizalomról, arról, hogyan válik közösséggé akár rövid időn belül és talán csak rövid időre 20-30 idegen ember a közös alkotófolyamaton, a közös célon keresztül. Hogyan válhat az olvasó alkotóvá, ha elhiszi, hogy megteheti. És én magam hogyan tudok ennek a folyton mocorgó, akaratos, csapongó hangyabolynak a része lenne. Nagyon izgalmas és tanulságos esemény volt számomra, ami sikeresen kimozdított a jól megszokott komfortzónámból és hasonló dolgokat mozgatott meg bennem, amiket egy-egy önismereti csoportfoglalkozás szokott. A színház, az önismeret és az irodalom meglehetősen erős kombót alkotott, és én is nagyon örülnék, ha továbbgondolnánk, rendszeressé tennénk az efféle műhelyeket.”

NOW_4535

Őszintén vidám, jó hangulatú műhely alakult ki, pillanatok alatt eltelt az idő, amit kaptunk. Végignézve az arcokon, nem voltam egyedül azzal az érzéssel, hogy bizony egy jól sikerült eseményt, valami izgalmasat hoztunk létre. Violával és Jánossal kedvet kaptunk a folytatáshoz, beindult az ötletelés, hogy hogyan tehetnénk még izgalmasabbá, pörgősebbé és nyitottabbá ezt a kísérleti, improvizatív szövegalkotást, továbbra is a Fiatal Írók Szövetségének szárnyai alatt, úgyhogy figyeljétek a facebookoldalukat, mi már csak a megfelelő alkalomra, és legfőképp rátok várunk!

Décsy Eszter

A cikk első közlése a Szépirodalmi Figyelő Online-on jelent meg 2016.08.09-én

Meghívott írók: Csepregi János, Potozky László, Toroczkay András
Moderátor: Kallós Viola, Fórum Társulat
Zene: The Royal Freak Out (Deák Péter, Farkas Balázs)
Összecsiszolta: Décsy Eszter
Kamera: Tóth Evelin Judit, Zsiga Pál
Vágás: Jónás Marcell

A cikk és a videó az NKA – Cseh Tamás Program támogatásával készült

Megosztom.

Comments are closed.

Le ne maradj semmiről! ;)

Kövess minket facebookon, mert kellenek a
jó arcok!
.
 NOWmagazin.hu