Archív

Az egész egy üzenettel kezdődött még az ősszel. Méghozzá nem akármilyennel. Egy nagyon lelkes, nagyon pozitív megkeresést kaptunk, hogy milyen jó ez a magazin dolog, és lenne egy picike fesztivál Szerbiában, ahol szeretettel látnak minket. Az illető Vígi Laci volt, a Malomfesztivál egyik szervezője, és nem kellett sok üzenetváltás, hogy elfogadjuk a meghívást, amiben persze benne volt a mikorfesztiválok iránt érzett vonzalmam is. Mindemellett a NOWmagazin történetének első külföldi fesztiválélményének ígérkezett. Bevallom, azelőtt fogalmam sem volt a Malomfesztivál létezéséről, de némi kutakodás meggyőzött, hogy egy nagyon izgalmas és legfőképpen őszinte kezdeményezésről van szó, ami mellé bátran kiállunk mi is, úgyhogy számoltuk vissza a napokat. Malomfesztivál, a tiéd vagyunk!

IMG_2582

Utóbb kiderült, idén harmadszorra rendezték meg – nevéhez hűen egy malom tövében – a fesztivált a szerbiai Orom mellett. Ezelőtt egyetlen élményem volt az országgal kapcsolatban, egészen pontosan egy óbecsei koncert kapcsán, hogy az ottani magyarok végtelenül barátságosak és vendégszeretők. E mellé jön egy kisfesztiválra jellemző családias hangulat, és kész a tökéletes háttér egy remek hétvégéhez. Úgy vártam az indulást, mint egy gyerek. Egy gyors szegedi kitérő után már sötétben értünk Oromra. Kissé tanácstalanul gurultunk a faluban, amikor egyszer csak kibukkant a kivilágított malom valahol a mező szélén. Leparkoltunk, kiszálltam, és megláttam a malmot, a kis tarka kendőkkel körülrakott sátrakat, a színes fényeket, és úgy éreztem, mintha egy mini-Wonderlandbe csöppentem volna! Raklapokból tákolt bódék, boroshordó asztalok, szalmabála fotelek, hangulatos kis kuckók színes kendőkből, világító medúzák a fákon, és mindenfelé mosolygós, barátságos emberek. A nagyszínpadon (avagy A Színpadon, ugyanis a kisebbik annyira pici kis sátras stage volt, hogy inkább nem számolnám ide) éppen a vajdasági Brasnyó Antal brácsás és Szögi István harsonás játszott fantasztikusan. Brasnyó Antal tekintélyes bajuszát felismerve rájöttem, hogy ő amúgy Lajkó Félix zenekarában is brácsázik, mégpedig zseniálisan, és ez a duó, így első zenei élménynek a fesztiválon, tökéletes volt, megcsinálta a hangulatot, élmény volt nézni, hallgatni őket.

NOW_7534

Ilyen felvezetéssel könnyű volt az amúgy tenyérnyi fesztiválon akklimatizálódni. A fröccsös kislány a második kör után már tudta, mit iszunk, és mi is otthon éreztük magunkat, mintha ide születtünk volna. A következő koncert Szabó Balázs Bandája volt, akiket már bő két éve nem láttam színpadon. Ennek oka a körülöttük és bennük történt változás, ami erősen visszavett a rajongásomból. Zenéjük alapvetően tökéletesen illett ide, stílusban és hozzáállásban is, és talán ezen a koncerten voltak a legtöbben az egész fesztiválon (én olyan 400-450-re saccolom), viszont nagyon sokszor láttam már őket azelőtt, és zeneileg ez volt az egyik legrosszabb fellépésük. Mellényúlások, hamis hangok, fura ritmika, holott sorra játszották az összes nagy kedvencemet. Kár érte, de azért jó volt egy kicsit velük nosztalgiázni, énekelgetni, mint régen. Utánuk a szintén hazai Middlemist Red játszott, akiknek a zenéjét továbbra is nagyon szeretem, de sajnos élőben továbbra sem győztek meg (a Joy Division feldolgozás meg egyenesen blaszfémia). A hideg, teliholdas éjszaka a sátorállítás felé terelgetett, mégis valahogy egy újabb fröccsel a kezünkben szalmabáláról csillagos égbolt nézegetése lett, aminek a Lábos Electric Orchestra szolgáltatta a háttérzenét. Őket, ahogy a legtöbb fellépőt a fesztiválon, nem ismertük, ellenben vajdasági popos folk-punk, ethno-jazz fura zenei világukkal és annyi hangszerrel, hogy felsorolni is nehéz, utánozhatatlan hangulatot csináltak! Ők, és a Brasnyó-Szögi duó magasan verte a két Magyarországról érkezett banda koncertjét.

NOW_7606

Kakaskukorékolásra, birkabégetésre és enyhe lócitromillatra ébredni egy napsütéses friss reggelen leírhatatlan érzés, főleg városiként. Így a néhány óra alvás után is mosolyogva másztunk ki a sátorból. Egy rövid felfedezőkör után egy jó könyvvel betelepedtünk az akácos árnyékába egy szalmabálára, ahol megismerkedtünk a helyi bárány-medvével, Bitanggal, aki egy irgalmatlanul óriási és jámbor komondor, és jottányit sincs tisztában a saját méretével, ellenben halad, tökön-babon át. Reggeli- és kávéidő volt, de a fesztiválon még semmi nem volt nyitva, kávét is a medencepartról kellett vadászni, ám utólag kiderült, hogy minden reggel 10-kor lovaskocsi indul az oromi vegyeskereskedésbe, ahol jól be lehet vásárolni friss és finom zöldségből, gyümölcsből, egybekből. Természetesen mind helyi, bio, kistermelői, kézműves vagy amit akarsz, szerencsére ezen trendi címkék nélkül. Így autentikus. A fesztiválhoz tartozó medence zseniális dolog, szerencsére végig napsütéses, nyári idő volt, úgyhogy napközben a legtöbben ott voltak. Emellett azért akadtak napközbeni programok is, lehetett filozofálgatni a malom árnyékában, amibe amúgy be is lehetett menni, az egyik emeletén hangulatos kis nappali és fotókiállítás volt berendezve, eggyel feljebb pedig a régi fogaskerekek és a malom szerkezete is látszott, a kilátás az ablakból pedig fantasztikus! Meglepő és kifejezetten szimpatikus kezdeményezés, hogy külön táborokat is rendeztek a fesztivál kapcsán, volt kétféle fotós, filmes, színész tábor, zenei gyerektábor, illetve önismereti pszichodráma workshop is. Borzaszó izgalmasnak tartom, hogy a kultúra és művészetek ennyiféle szegmensét próbálják összefogni, és zeneileg is elég széles palettáról válogatnak. Mindemellett valami olyasmi kezdett körvonalazódni bennem, hogy a Malomfesztivál nemcsak kulturális-művészeti origó, hanem a vajdasági (és környékbeli) magyarság erős összetartó kapcsa, ami még szimpatikusabbá teszi az egészet. Úgy tartják fenn a magyar kultúrát, hogy nem próbálják erőszakkal a torkukon ledugni, csupán lehetőséget kínálnak, remek tálalással, és ugyebár evés közben jön meg az étvágy, akartunk is belőle minél többet. Ügyes!

NOW_7847

Elsőnek a vajdasági Sin Seekas ragáját néztük, egyelőre inkább messzebbről. Mókás kis zenekar, és sose láttam még olyat, hogy egy koncerten leültessék a közönséget háttal a színpadnak, hogy egy kicsit gyönyörködjenek a tájban. Kicsit benéztünk a kézműves sátrakhoz is, voltak ott fazekas holmik, festmények, kézzel készült ékszerek (természetesen nem tudtam megállni, hogy ne vegyek), szappanok, krémek, bőrműves dolgok (napközben még workshopot is tartottak), és aminek külön örültem; másodkezi könyvek, nem is kevés, ott is bogarásztam jó darabig. Kilenckor kezdett a Lóci játszik, akiknek csak egy-két dalát ismertem azelőtt, illetve a VAN c. zseniális film zenéjét, és voltak fenntartásaim, ám Csorba Lóránt frontember szövegei (a dalokban és azokon kívül) bizony lerombolta minden előítéletemet. Eklektikus popzenei élmény, remek hangulat, és kifejezetten vicces átkötőszövegek.

NOW_7738

Másnap átugrottunk Magyarkanizsára pénzt váltani, és ha már ottjártunk, benéztünk a piacra is és sétáltunk egyet a városban. Nagyon csinos utcácskák, barátságosan romantikus, kissé “balkáni” hangulat (gondolok itt elsősorban az autókra, random megjelenő traktorokra, a “nagyi kotyogósa” ízű török kávéra, vagy odafelé az úton áthajtott báránycsordára), engem nagyon elkapott, tátott szájjal lestem körbe-körbe. Szívesen bejárnám egy kicsit a környéket, Zentát, Szabadkát, Topolyát, de régóta izgat amúgy a főváros is. Na, de vissza a fesztiválra, azaz a medencepartra, még egy kis pihenés, napozás, aztán belenéztünk az egyetlen német fellépő, a Kurtz Weg koncertjébe, akik hip-hopos, popjazzes zenei elegyet hoztak a naplementébe. Őket a szlovák Talent Transport jazz-banda követte. Remek szájízű soft-jazz, nekem baromira tetszett, ismeretlenül is magával tudott ragadni. Sötét, fények, színes fényfestés a malom oldalán, igazi kis meseországban éreztem magam! Utánuk a budapesti Góbé játszott, folkos világzenés zenei egyveleget hoztak, és itt már végképp nem volt kétségem afelől, hogy ezen a fesztiválon tudatosan erős a folkos vonal, és ez nekem meglepően tetszett.

Ezután jött a fesztivál egyik legszórakoztatóbb és legenergikusabb zenei meglepetése, a belgrádi Repetitor. Nemcsak lesokkolt és odaszögezett a színpad elé, de egészen konkrétan nem hittem el, amit látok. Már az első dal után egyértelmű volt, hogy sokat hallgathattak Joy Division-t, az énekes főleg, még Curtis idegzsábás mozgását is zseniálisan tudja imitálni az utánzás kellemetlen szájíze nélkül. Iszonyatos energia, odabaszás, sötét és koszos post-punk gitár- és basszustémák, a garázszenék őszintesége, profi és átgondolt performansz, mindezt szerbül, úgyhogy egy kukkot se értettem belőle. Megvettek! Ezután jött az a koncert, amit a legjobban vártam, a Rosa Parks. Meglepett, hogy egy ilyen fesztiválon az ő nevük is felbukkan a line up-on, hatalmas pacsi érte a szervezőknek! Az a fajta szépséges poszt-rock az övék, amiben benne van valami punkos energia, egy kis matek, és rengeteg gyönyörű dallam. Teljesen bele tudtam merülni a lebegős gitárokba, a gyorsan váltakozó témákba, a basszus erejébe és lágyságába. Tökéletes lezárása volt (nekem legalábbis) nem csak az estének, de az egész fesztiválnak.

NOW_7887

Másnap fájó szívvel hagytuk magunk mögött a kis mesemalmot, aztán a szerb síkságot is, és sokórányi határon szenvedés után végül hazaértünk. A hétvégén nem egyszer hagyta el a számat, hogy ez az új kedvenc fesztiválom, és nem véletlenül. Persze, picike, meg van is még min csiszolni, de a legszimpatikusabb, legbarátságosabb fesztivál, amivel az utóbbi években találkoztam. Ha javasolhatok néhány dolgot; a repoharat akkor hívjuk repohárnak, ha az visszaváltható, és ugyan nincs messze a falu, de egy fröccsös-kávés-kajás stand nyithatna hamarabb is. A kedvenc helyem a szénabálás chill-rész volt, ahol folyamatosan játszott egy-egy DJ, vegyesen jobb-rosszabb zenékkel, de alapvetően jó hangulatot csináltak, viszont reggel 7 és 11 között esetleg egy leheletnyit csavarhatott volna lejjebb a hangerőn és mondjuk lágyabb dalokat is válogathattak volna. Borzasztóan szimpatikus volt, hogy a fesztivál körül egy darab kerítés, de még csak egy kósza kordon sem volt felhúzva, mégis mindenkinek volt jegye. Maradjon is ez így, és ez max csak minket, Szigeten szocializálódott pestieket lephet meg igazán.

Tavaly is megvolt a poszt-fesztivál depresszió és az év nyara, idén bátran ki merem jelenteni, hogy nem fogom egykönnyen kiheverni a malom-élményt, az év legjobb fesztiválélményét. Őszintén hálásak vagyunk a meghívásért, és nagyon remélem, hogy jövőre is ott lehetünk!

Décsy Eszter
fotó: Zsiga Pál
asszisztens: Deák Péter

Olvass többet a Malomfesztiválról itt
Kövesd őket facebookon és gyere el jövőre!

Az NKA – Cseh Tamás Program támogatásával

Megosztom.

Comments are closed.

Mielőtt másnak is eszébe jutna…

Kövess minket facebookon!