Archív

Ahogy Gandalf, mi sem késünk soha, nem is érkezünk korán, hanem épp időben. Nem volt ez másként az idei Szegedi Ifjúsági Napokkal (SZIN) sem, de azért biztos, ami biztos, szerdára felderítőket küldtünk, mi pedig csütörtökön léptünk Szeged virágos földjére, az Újszegedi Partfürdő területére. Sejtettük, mire számíthatunk, ám Szeged mindig tartogat meglepetéseket…

A csütörtöki érkezésnek köszönhetően kimaradtak a fesztivál legnagyobb headlinerei; Majka, Halott pénz, WellHello, Depresszió, Road, és még sorolhatnánk. Hogy fájó szívünkkel hány terápiás órát kell majd pszichológusnál csücsülnünk, még csak nem is sejtjük, de reménykedjünk a legjobbakban. Kémeink elmondása szerint azért bemelegítő estének nagyon jó volt.

NOW_9270

No, de ha már ott voltunk, állt a sátor is, hűtött az első fröccs, ideje volt körbenézni. A kora délutáni Lóci játszikot éppen lekéstük, pedig előző hétvégén az egyik legszórakoztatóbb koncert volt, szívesen belenéztem volna. Az Ozone Mamát viszont sikerült sikerült megcsípni. Az énekesüknek, Székely Marcinak sajnos kinéz egy gerincműtét, ezúton is jobbulást kívánunk neki! Ezután elsétáltunk a nagyszínpad felé, ahol a Dubioza Kolektiv nyomta a dubos, rockos skát. A bosnyák banda kétségtelenül a fesztivál legéletteltelibb, “legzúzósabb” buliját csinálta, voltak is rajtuk rengetegen, ment a tánc, szállt a por, csillogtak a mosolyok az arcon. Nem ismertem őket előtte, de élőben abszolút meggyőztek, remek fesztiválzenekar. Innen visszasétáltunk a JATE színpadhoz, ahol Péterfy Bori és zenekara hangolt éppen. Ha tehetem, minden fesztiválon megnézem, legalább néhány szám erejéig, a színpadon ugyanis elképesztő, ami történik. Hiába “csak” pop-rock, Bori kiállását és energiáját bármelyik hard rock frontember megirigyelhetné! Sokszor élcelődő, humorosan könnyed és okos szövegeiben imádok újabb és újabb gyöngyszemekre bukkanni. Ehhez pedig társul a Love Bandje, profi zenészei rendesen alápakolnak. Most sem csalódtunk, a fesztivál egyik legjobb koncertje volt! Bár ezt akkor még csak sejtettük. Ezután leginkább már csak DJ-k mentek mindenhol, lehetett válogatni a vidéki diszkóslágerek, a mostani rádiós cuccok, kicsit retró Morrison’sos és a random elektro között.

NOW_8453

Reggel csend és madárcsicsergés uralja a Partfürdő területét. Az idén újra megnyitott medencékben megfáradt fesztiválozók pihegtek, itt-ott alvás az árnyékban, a kocsmák és kajáldások még nem nyitottak ki. A béke szigete. A lassú ébredezésből egyszer csak dél, majd kora délután lett, úgyhogy elindultunk megkeresni a Cseh Tamás Programos matinékoncertet, az utóbbi időben ugyanis elég jó bandák bukkantak fel általuk, a Diggiemant viszont nem ismertem, gondoltam hátha. Hát, inkább nem. Reggae, kicsit ska, ami a napnak ebben az órájában tökéletes, ám a zenekaron nagyon látszott, hogy rutintalanok, nem sok élet volt a kiállásukban. Nem lenne ez rossz, csak rájuk fér egy óriási adag energia intravénásan. Innen Odettre rángattak el. Volt némi ellenérzésem, és a koncert első fele sem győzött meg arról, hogy valaha is szeretni fogom, de legalább kuncogtam egy sort a közönségen; nagyrészt húsz körüli srácok nézték szájtátva a kis szöszi énekest.

NOW_8621

De ha már szöszi, legyen inkább Blahalouisiana, akikben azért máris több élet volt. Ha ilyen lenne a popzenei minimum, szép világban élnénk. Tök jól nyomják, élnek a színpadon, a dalok cukik és abszolút rádóbarát mind, lehetett táncikálni a délutáni napsütésben. A hiperrózsaszín átvezetőszövegeken viszont finomíthatnának egy kicsit. Éles váltással innen Apey & the Pea volt a cél. Talán nem is kell mondani, mennyire szeretjük a srácokat. A fesztivál másik legjobb koncertje volt az övék; keménység, zúzás, fennakadt szemek, sátáni akkordok, mocsaras hangulat, és a homlok-tarkó.

NOW_8817

Ezek után egy számomra is meglepő, hirtelen jött ötlettől vezérelve elindultam a nagyszínpadhoz, ahol éppen kezdett a Quimby. Idejét sem tudom már, mikor néztem végig egy komplett Qumiby koncertet, de ez most esküszöm jól esett. Bűnös élvezet? Talán. Remek dalokat szedtek elő, zseniálisan játszottak, és őszintén nem tudom, hogyhogy csak most fedeztem fel, de Kárpáti József (trombita) Tom Waits szakasztott mása, csak egy kicsit kevesebb whiskeyvel a háta mögött. Levettek a lábamról, a záró dal pedig… Ott már nem maradtak szavaim. No, de ezek után jött a fesztivál igazi meglepetése. Találkoztam a programban a 2 Unlimited névvel, ám nem sokat mondott a dolog, mígnem egy cimborám rávilágított, hogy ez bizony az. Az, ami mindannyiunk gyerekkorában tomboló legalja popzenei korszak egyik gyöngyszeme, az övék a No Limit című epik darab. A holland duó természetesen elhozta az 1993-as legnagyobb (és egyben egyetlen) slágerét. Őszinte csodálattal gondoltam a szervezőkre, hogy hogy a bánatban tudnak minden évben előkaparni valami ilyen előadót a múltból. A népek pedig kajálták. Sőt, annak ellenére hogy csak messziről csíptem el a dalt, reggelig a fejemben maradt, bárhogy próbáltam menekülni előle.

NOW_9352

Utolsó napra némileg megfáradva ébredtünk, a nap jó része a pihenés jegyében folyt, igen lassan. A Hello Hurrciane-nel indítottuk a kora-estét, akik igen ígéretes, még formálódó kis zenekar, érdemes őket megnézni. A délután fénypontja naná, hogy a Fish! volt, főleg, hogy Bulcsú barátunk a színpadon táncolva ünnepelhette meg krisztusi korba lépését, a lányok legnagyobb örömére, performanszban felülmúlva az Ázsiai Deadpoolt is.

Nagyon vártam már, hogy belenézhessek Ripoff Raskolnikov koncertjébe, régóta vadászom élőben. Az osztrák származású blues-zenész sok-sok évvel ezelőtt a paksi Gasztro-Blues Fesztiválon lopta magát a szívembe karcos, erős hangjával, lágy gitárjátékával, könnyed dallamaival. Bár saját elmondása szerint nagyon szeretne elszakadni a Dylan-Waits vonaltól, zenéjét hallgatva valahogy mégis ezek jutnak eszembe igen gyakran. Talán azért is, mert a Braindogs nevű Tom Waits tribute-formációban (a quimbys Kiss Tibivel és Líviusszal együtt) is zenél. Sebaj, nagyon szeretem, és ahogy láttam, párszázan szintén, és külön dícséret a fényeseknek, akik nagyon jó érzékkel reagálták le a színpadról csurgó akkordokat.

Végre, végre nem kora délutánra pakolt Supernem! A nyáron az első, amin nem égett le a tarkóm. És persze a stílusos fesztiválzárás (élőzenei szempontból), erőteljesen extatikus tömeggel. Utánuk a társaság nagy része már csak Palotaira várt, aki nagyon nem a mi világunk, és állítólag nem is hozta azt a bulit, amit megszoktak tőle.

A vasárnapi kánikulában SZINtől megfáradtan és fesztiváltól feltöltve indultunk hazafelé. Idén talán kevesebben voltak, mint tavaly, de megfelelően tele volt a fesztivál. A porral továbbra is kezdhetnének valamit (a locsolás még mindig csak sarat csinál), meg az idei SZIN appnak sem sok hasznát vettük, de továbbra is egy szerethető, kedves fesztivált hoztak össze a szervezők. A medencék megnyitása pl. nagy ötlet volt. Egy szóval; SZIN 2016, kösz mindent, jövünk jövőre is!

Décsy Eszter
fotó: Zsiga Pál

Tisza-parti szürrealizmus – SZIN 2015 beszámoló
SZIN 2013 beszámoló
SZIN 2012 beszámoló

Az NKA – Cseh Tamás Program támogatásával

Megosztom.

Comments are closed.