Archív

Borbáth Péter író-világutazó keveset ajánl, de akkor nagyot. Legutóbb épp egy addig számomra teljesen ismeretlen zenekarnevet dugott az orrom alá, belehallgattam, és… a szívemhez kaptam; mi ördögnek adhatta el a lelkét, akiből ilyen sötét, drámai és tekervényes blues- és rockdallam bújik elő?! Éreztem, hogy itt valami végleg átkattant bennem. Ez volt a Terra Profonda Take me to the Rain c. szerzeménye.

Idestova bő félévet váratott magára ez az interjú, toltuk, toltuk, de nemrég véletlenül összeakadtam egy koncerten a zenekar basszusgitárosával, Szabó Mátyással, le is fixáltuk gyorsan a dátumot, így aztán egy szép nap ott ültünk egymással szemben, a Hivatal félhomályában, ők és én, és éreztem a nem hétköznapi légkört, a fejemben halkan suttogott a karcos ének, a repetitív basszus, és a különleges dallamok.

A Terra Profonda története még 2012-ben kezdődött, de valójában hogy is állt össze ez a nem mindennapi trió?
Krisztián: Tordason nőttem fel, és ilyenkor mindig egy kicsit hazabeszélek, ott nagyon élő a kulturális élet a mai napig, nagyon sok zenész, képzőművész lakik ott. Gyerekként nem volt kérdés, hogy zenével szeretnék foglalkozni. Még fiatalon volt ott egy kb. tízfős társaság, folyamatosan együtt voltunk, mentek zenélések, próbák non stop, és az egyik barátom mondta, hogy ismer valakit, aki marha jól énekel, hallgassuk meg. Ez 2006-7-ben volt. Egy fotós barátommal feljöttünk Pestre, Visu [Vincenzo – a szerk.] énekelt 2-3 számot egy koncerten.
Vincenzo: Leszólítottatok.
Krisztián: Leszólítottuk. :) Megkérdeztük, hogy van-e kedve zenélni, és annyit mondott, hogy van. De aztán még kellett valaki. Akkoriban Vácra jártam jazz konziba, ott ismertem meg Mátyást, egy évfolyamba jártunk.
Mátyás: Ez 2012 nyarán volt.
Krisztián: Ezek a kezdetek. :)

A Terra Profonda mély földet jelent, olvastam, hogy ezzel van egyfajta személyes kapcsolatotok, ez mit takar pontosan?
Vincenzo: A zene föld közeli megszólalása. Úgy érezzük, hogy van egy ilyen rusztikus dolog a zenében.

Mi teszi ezt föld közelivé?
Krisztián: A név a zenéhez alkalmazkodott. Elkezdtük körülírni, hogy milyen az a zene, amit csinálunk, de ezek csak hangulatok, vezényszavak voltak, olyanok kerültek elő, mint mélység, föld, naturális, de nem a klasszikus értelmében.
Mátyás: Akkoriban ortodox egyházi zenét hallgattam, ahol a basso profondo hangnem egy oktávval mélyebben követi a többi szólamot. Az orosz kolostorokban hat éves koruktól képzik a fiúkat, hogy ilyen iszonyat mély hangot tudjanak produkálni. Úgy éreztem, jó lenne ezzel kezdeni valamit. Erre jött a terra, mint föld, Visu meg kimondta, hogy ez olaszul terra profonda. Olyanon is gondolkoztunk az elején, hogy az előadást el lehetne vinni egy picit dramatikus, picit színházi irányba, Visu valamiféle samanisztikus szerepet töltött volna be az énekével és mozgásával, valahogy ő vezette volna ezt a szertartás jellegű dolgot.

Mivel még nem láttalak titeket élőben, ezt a szertartás szerű jelleget hogyan képzeljem el? Hogyan jelenik meg ez a színpadon?
Krisztián: Alapvetően dalokról van szó, nem olyan, mint egy pakisztáni szertartás, ahol leülnek és háromnegyed órán keresztül szól a repetitív zene, hanem maguknak a daloknak a mondanivalója, jellege, hangszerelése hordozza magában ezt a fajta szertartásosságot.
Vincenzo: Az egésznek a kisugárzása ilyen, főleg, ha színházi jellegű térben játszunk.

Ilyen volt mondjuk a Trafó, legutóbb a Volkova előtt?
Vincenzo: Igen, abszolút.
Mátyás: Az nagyon jól sikerült.
Krisztián: Nagyon jól éreztük magunkat belülről, és akik ezt kívülről figyelték, ők is azt mondták, hogy nagyon tetszett nekik.
Mátyás: Egy átlag színpadi felállásban horizontálisan vagyunk egymás mellett a színpad síkjában. Krisztiánnal mindketten több hangszeren játszunk egyszerre, ahogy elővesszük és elrakjuk őket, annak van egyfajta rituális jellege, ugyanakkor helyhez is köt minket. Vincenzo is jellemzően egy helyben állva mozogja be a saját terét. Ha élőben látsz minket, pontosan érted, miről van szó.

Nem mindennapi hangszereken játszotok, ezek mik is pontosan?
Mátyás: Basszusgitár és akusztikus gitár. :)
Krisztián: Én népzenei oldalról jövök, a moldvai csángók régebben használtak egy koboz nevű hangszert, ami a rövid nyakú lantok családjába tartozik. Ritmushangszer és kísérőhangszer is egyben, még gyerekkoromban szerettem bele. Aztán van még a tenorszaxofon, és a legújabb hangszerem, amit néha félve említek, az úgynevezett ír buzuki, amit az 1900-as évek közepén fejlesztették ki Írországban egy görög buzuki mintájára. Az a különbség, hogy ennek le van csapva a háta, és kifejezetten balladákra, tánc kíséretre használják, a zengése is nagyon tágas.

Izgalmas ez a sok különböző zenei világ, amiket említetek, ezek hogyan épülnek be pontosan a Terra Profondába?
Mátyás: Saját magunkon keresztül. Érdekes hangszerelések vannak a számokban, de mindig saját magunkból indulunk ki, nagyon zenész és énekesközpontú az egész. Visu dallam- és szövegötleteiből kiindulva elkezdjük a hangszereket úgy használni, hogy a megfelelő zenei hatást elérjük velük. Így formálódik egyszerre kíséret, dallam és szöveg, míg ha nem is késznek, de koncertképesnek ítéljük a számot.

Hogyan reagálnak az emberek egy ennyire összetett zenére?
Vincenzo: Vegyesen. Azt látom, hogy aki zenével foglalkozik, nevezzük szakmabelinek, még ha nem is az ő zenéje, akkor is értékeli. Mindig felkapják a fejüket, figyelnek, odajönnek beszélgetni róla. A közönségből pedig van olyan, aki nem tud mit kezdeni vele, kissé zavarba jön.
Mátyás: A szokásos zenehallgatási reflexek nem működnek a Terra Profonda esetében.

Hamarosan Ripoff Raskolnikovval fogtok játszani (részletek itt), ami elég nagy szó, ráadásul már nem először léptek fel előtte. Hogyan alakult a ti kapcsolatotok?
Krisztián: Nagyon rég, még a tordasi érában ismerkedtünk meg vele, majd’ 10 éve. Volt ott egy fickó, aki ismerte, és kitalálta, hogy kéne tartani blues-koncerteket az ottani művházban, és lehívta Ripoffot. Az a közeg akkor is és most is nagyon befogadó volt az ilyen zenére. Ripoff aztán jött évekig minden évben, az egész kinőtte magát egy nemzetközi blues fesztivállá, jöttek Texastól kezdve mindenhonnan, Ripoff lett kvázi a házigazda, tiszteletbeli tordasi. Nyitott, kedves ember, nagyon jó dalszerző és zenész.
Mátyás: Többször is voltunk már előzenekara az évek során, ez most vált egy hivatalosabb együttműködéssé.
Krisztián: Igen, ez most a CSTP előzenekaros támogatás keretében megy, így lesz több koncert is.

Mitől más Tordason az emberek nyitottsága?
Krisztián: Talán azért, mert egy időben, 20-30 évvel ezelőtt, sok olyan ember költözött oda, akik ilyen szinten alakították a közösséget. A közösség befogadta ezeket az embereket, és rájöttek arra, hogy egy akusztikus koncert egy kocsmában nagyon jó, és az ilyen zenékben is ugyanúgy ott a “rock and roll”. Még akkor is leültek és megnézték a zenészeket, ha előtte sosem hallottak róluk.

SoudCloudon már van fenn néhány dalotok, de ha minden igaz, hamarosan elkészül a lemezetek is, amit szintén nem hétköznapi módon rögzítettetek. Hogy is volt ez pontosan?
Krisztián: Júliusban vettük fel Észak-Németországban. Egy ottani barátunk egy köpésre lakik attól, ahol a kiadó bázisa van, az ő műhelyében vettük fel térmikrofonokkal. Gyakorlatilag civil környezetben, nem zenefelvételre készült helyen rögzítettük, de ez nagyon jól sült el, és nagyon jó volt az akusztikája a helynek.
Mátyás: Kitelepült oda egy kifejezetten akusztikus zenével foglalkozó hangmérnök Hannoverből, ő mikrofonozta be a teret egy általa kitalált és elég komplex módon, végül nyolc vagy kilenc mikrofon vett részt a játékban.
Krisztián: Nagyon ki volt találva. Azelőtt egyikünk se találkozott ilyen jellegű munkafolyamattal. Ráadásul nem volt semmi stressz, a nyugalom, a nyitottság és a békesség jegyében telt az egész dolog.
Mátyás: Gyakorlatilag egyetlen egyszer se veszekedtünk.
Vincenzo: Úgyhogy már alig vártuk, hogy vége legyen és végre veszekedhessünk. :)
Mátyás: Igazából ez egy két hetes munkafolyamat volt, ahol többnyire a hangmérnök is kinn aludt velünk. Érdekes volt, hogy olyan hangszerekkel találkozott, amiket nem látott korábban, de pár nap alatt rájött, hogy hogyan érdemes mondjuk egy kobozt felvenni, és olyan tanácsokat adott Krisztiánnak, hogy mikor milyen keménységű pengetővel játsszon, és abszolút releváns volt, amit mondott.

Ez a speciális mikrofonozás milyen hangzást ad a lemeznek?
Vincenzo: Földközelit. :)
Mátyás: Természetes hangzást. Az volt a cél, hogy úgy hangozzék, mintha élő lenne. Igazából belehallatszik minden, például, amikor bejött a házigazdánk kutyája.
Vincenzo: A szomszéd nekiállt traktorozni.
Mátyás: Igen, minden. :) Mi ezt akusztikus zenének fogjuk fel, bár van benne egy basszusgitár, ami erősítőről szól, de az akusztikus atmoszférát lehet érezni a lemezen. Olyan módon van rögzítve, megkeverve, maszterelve, hogy a zene hallgatása önmagában atmoszférikus környezetet teremt.
Ha minden igaz, tavasszal most már meg is jelenik.

Mik a terveitek a lemezmegjelenést követően?
Vincenzo: Egy menedzserrel egyeztetgetünk, mindkettőnket érdekel a közös munka, meglátjuk, mi sül ki belőle. A kiadónk inkább Nyugat-Európában fog tudni nekünk segíteni a kapcsolatai révén, így nyilván megyünk majd arra koncertezni. Ha objektíven csak arra hagyatkozunk, hol hogyan reagáltak a zenénkre, akkor nagy figyelmet kell fordítanunk külföldre, főleg Nyugat-Európára, ott az emberek jobban érzik, jobban értik a zenénket, ott van mélyebb előzménye, nagyobb hagyománya a kísérletezőbb zenéknek, szokatlan felállásoknak.
Mátyás: Ráadásul a szövegek is angolul vannak, jobban értik a számok mondanivalóját is.

A zenekart minden hónap harmadik keddjén a Rácskertben csíphetitek el, ahol a legújabb zenei gondolataikat tesztelik élőben, valamint a már említett koncerten Ripoff Raskolnikov előtt 24-én a Kuplungban. Nézzetek be mindenképpen!

Décsy Eszter

Megosztom.

Comments are closed.

Itt zöldebb a fű és kövérebb a tavasz.

Kövess minket facebookon!