Archív

Őszhöz közeledve itt volt az idő, hogy elővegyük egy kicsit Anton Vezuv zenéjét. A két éve megjelent Into the Sea c. debüt-albumuk a tökéletes zene volt őszre, power-melankólia, édes-bús magány, és remek dallamok. A lassan kétéves debütálás kapcsán az alapító-énekessel, Gyulai István ‘Sztívvel’ beszélgettünk egy kicsit.

A zene elég szomorkás. Ez csak az alkotásban kap nagy szerepet, vagy a hétköznapi életetekben is meghatározó? Robert Smith (The Cure) fogalmazott valahogy úgy, hogy azt gondolják róla, hogy ő egy rosszkedvű fickó, pedig csak nem ír dalokat akkor, ha jókedve van.
Bár néha fájdalmasan szarkasztikus, de remek humorom van, és jó beszélgetőpartner is vagyok. Akik nem a zene miatt ismernek engem, úgy ismernek, mint egy kedélyes, kedves fiút. De amikor nem kell gondolkodnom, akkor mindig ez az említett szomorkásság indul el a fejemben, amit nem szomorkásságnak neveznék. Egyszerűen csak átérzem a dolgok gyönyörű halódóságát. Ez nem szomorú. Ez szép. Amúgy pedig vágtam már földhöz mobiltelefont és széket is felfokozott állapotban, táncoltam fankit is a városban, és adtam már ki magam kulturális főszerkesztőnek is a hecc kedvéért, szóval nem csak az van, hogy szomorúan ülök a sarokban, és öngyilkos sem akarok lenni. De ez a blue mood egy meghatározó felhővonulat az egemen.

A hangszerhasználat eklektikus (trombita, szitár), és nagyon sokat dob az egészen. Ebből következik hogy a kísérletezés nem áll távol a zenekartól. Korainak tűnhet a kérdés, de van-e még olyan vonal, ami esetleg vonz benneteket, amerre indulnátok, akár stílusilag, akár hangszerek bővítésében?
Annyira azért nem vagyunk kísérletezőek. Még mindig ugyanahhoz a hangszereléshez vagyunk közel, amivel 6 éve elkezdtük; rock felállás zongorával. Egy időben Stéger Tomi is velünk játszott, ő zajongott gépekkel, de csak annyira amennyire az első albumon is hallható, ezt nevezhetjük amúgy valamiféle kísérletezésnek. Most kicsit kevesebb zongora van (lásd az új albumot), de nincs egy olyan éles váltás tervben, mint pl. a Radioheadnél, amikor vettek egy halom szintit és elkezdték tekergetni. Lehet, hogy lesz majd ilyen kedvünk. Sok múlik azon is, hogy én milyen dalokat hozok. Most például az új albumon azért volt kevesebb zongora, mert nincs hozzá annyira kedvem. Imádom amúgy az elektronikus alapokat, de a zenekarban most nincs ilyen közösségi kedv.

Anton_Vezuv_photo_02

Egy jó definíciót olvastam a Face-oldalatokon Bill Kopp-tól, aminek lényege a bánatos szavak és melankólia helyett ajánlaná a gyönyörűen, klasszik módon texturált dalokat, esős napok hangulatával. Tökéletesen átjön a Radiohead, illetve a más interjúkban említett Coldplay-hatása – újabb zenék esetleg, amik inspirálnak titeket, vagy csak pusztán szeretitek hallgatni?
Én nem hallgatok már annyira Radiohead-et mint tíz éve, de nekem akkor nagyon meghatározó volt. Tibi is nagyon szereti. Csé és Szabi már kevésbé. Amúgy nincs közös zene amit hallgatunk, mindenki megoldja magának az inspirációt. Tibi mostanában Miles Davist hallgat, Szabi Elbow-t, TaxiWars-t, Smashing Pumpkins-t, én pedig Black Keys-t, J. Tillman-t, Rob Dougan-t. Csé pedig saját bevallása szerint egy éve nem hallgat zenét. Ettől függetlenül valahogy mégis jó dolgokat csinált az új albumon, szóval nem kellett neki ilyen rásegítő inspiráció. De majd adunk neki kölcsön pár kazit.

Külföldi tervek? Láttam egy amerikai zenei blog, a Sad Songs Keep the Devil Away készített veletek egy interjút, ami egyáltalán nem hangzik rosszul, sőt!
Eljuttatjuk a zenénket külföldi könnyűzenei újságoknak, rádióknak, de ettől függetlenül is szoktunk kapni megkereséseket, például van egy online argentin rádió, ahol rotációban adnak minket, egy cseh rádió is megkeresett már, és ilyen külföldi zenei blogos interjúk is előfordulnak. Nincs marketing tervünk külföldre. Az az én marketing tervem, hogy folyamatosan dolgozzunk és adjunk ki lemezeket, és ha nagyon jó lesz a cucc, akkor meg fogjuk oldani az erősebb külföldi megjelenést is, sőt, meg fogja oldani magát.

Mikorra várható az új klip? Annyit lehet tudni, hogy az I’m a Mooch-ra forgatjátok.
Igen, az I’m a Mooch lesz és már forgatjuk a klipet. Az idei Magyar Klipszemlén lesz a premierje szeptember végén, és a kiadónk, a Klinik gondozásában még egy single album is megjelenik hozzá, remixekkel. A dal amúgy egy nővadászról szól és az ő folyamatos vad kedvéről, nem pedig szó szerint egy vámpírról, ahogy a dalszövegből kiolvasható. A klip viszont tényleg egy vámpírról fog szólni, egy melankolikus vámpírról, aki unja az öröklétet és szomorkásan tengeti napjait. Eddig úgy tűnik, creepy és vicces lesz, ami nem meglepő: a Far Camp Song klipünket is készítő Szabó Áron rakta össze az egészet, ő pedig ilyen.

Bár a popzene tökéletes nyelve az angol, magyar nyelvű dalokban gondolkodtok?
Nem. Bár izgalmasnak tartom az ötletet, mert szoktam írni verseket magyarul, de a dalokhoz nekem nem jön a magyar nyelv. Amúgy pontosítok; nem az angol a popzene tökéletes nyelve, csak nekem az. Szóval egyelőre nekem ez lesz – angol.

12440342_944331422271115_5469939461861582861_o

A melankolikus zenét játszó zenekaroknál sokszor elkerülhetetlen a szépirodalom, vagy úgy általában az irodalom (gondoljunk csak Morrissey Oscar Wilde-fétisére) – ilyen téren volt-e esetleg meghatározó élmény, netán inspiráció?
Én minden nap olvasok, de zenélésre közvetlenül nem inspirál. Zenélésre közvetlenül engem csak a zene inspirál, és a filmek, de csak aminek van zenéje. A hangulatomra pedig nyilván hat az irodalom is, ahogy minden más művészet, amit szeretek.

Olvassatok ti is többet, klikk ide!

Alapvetően intim világ, amiben mozogtok,  de számodra melyik a legmélyebb személyes élményről szóló dal az Ep-n? Ha mélység, akkor meg kell jegyeznem, hogy az Out of Love nagyon bejött, főleg a remekül kiegészítő gitárgerjedés miatt.
Egyik dalt sem konkrét élményre írtam, ezért nincs olyan, ami a valóságalapja miatt lenne személyes. A témák nagy része párkapcsolati, szerelmi, én ezeket tudom átfonni magamon a legegyszerűbben, mert ezek az élmények voltak az életemben a legintenzívebbek, bármilyen bénának is tűnik. De nyilván nem a téma számít, nem attól lesz valami szar vagy jó. A kérdésre válaszolva tehát, mindegyik dal azért van, mert a személyes élményeim szétfaragták a testem és fájtak. Kivéve a Mooch-ot, mert az másnak fájt. Az Out of Love gitárgerjedését mi is szeretjük, köszönjük meg Csének, sőt Jakab Péter producerünknek is, aki két aktussal is szerepel az albumunkon a zenei produceri feladatain kívül, az egyik egy szellemvokál a Mooch-ban, a másik pedig ez a hörgetés a gitárokkal, ő is belehörgetett.

A mostani magyar viszonylatban mely előadók munkássága jön be nektek?
Ha munkásságról beszélünk, a Kispált én sem tudom megkerülni, egyrészt, mert olyan nagy ahogy ott áll a polgári lakás előszobájában, másrészt meg nagyon jól esett hallgatni őket, a kezdetektől volt egy hangjuk, és a legtöbb magyar dalszöveget fejből tőlük tudnám felmondani. De Tibi például a Qualitonst, Szabi a Kistehenet és a Jazzékielt nyomja. Én amúgy jelenleg alig hallgatok magyar zenét. Nyilván képben vagyok, de a zseblejátszómon kevés magyar zene van, nem hallgatok magyar zenét csak azért, mert magyar, én akkor hallgatok zenét, ha tetszik, és kevés magyar zenekar tud szórakoztatni.

Menyhárth Balázs
fotók: Jakab Péter

Megosztom.

Comments are closed.