Archív

Mindig is szerettem a “sztorizós” könyveket. Amiket olvasni olyan, mintha leülnék sörözni a szerzővel/prózai énnel. Kellemes, könnyed szájíz, gördülékeny narratíva jellemzi. Fehér Renátó “Sármelléki capriccioként” aposztrofálta Gál Soma első kötetét, vagy inkább történet-albumát, így aztán bátran vettem a kezembe. Zalai, keszthelyi és balatoni történetek, ide veletek!

De először is, a fülszöveg. Ideidézném, mert egy kivételesen jól eltalált jellemzés: “Sármelléki capriccio ez lehetne az alcíme Gál Soma pályanyitó novelláskötetének. Itt Bohumil Hrabal és Nagyapa a világalapítók. Aranyló sörök, rozsdás kerítések. Derű és ború. A horizonton nem a Balaton Airport hangárjai fénylenek fel, hanem a keszthelyi stég ácsorog, a hősök nem szörfözni járnak, hanem vízibiciklit suvickolnak utószezonban. Az elbeszélő a nagyszülők, az őslakosok történeteiből mondja újra a sármeséket. És ehhez a hagyományhoz szárazföldi matrózként már ő is hozzátesz. Gál Soma arról ír, amit ismer. Legendárium ez és magnóspróza. Anekdota és seregszemle. Disznóvágás, szüret a hegyen. Pábitel. Viharjelzés. Iszapszag. Pavilonsor.
Lángos, tejföl, kisfröccs.”

A vékonyka kötet két részből áll; a Sármesék a gyerekkor felidézése, a nagyszülők, helyiek történeteinek újramesélése, valóban egyfajta legendárium, míg a Szárazföldi matrózok már saját élményeken alapuló történetek gyűjteménye a keszthelyi strandról. Érdemes külön beszélni a két részről, nemcsak a történetek lényegi forrása miatt, az életszakasz, a hangvétel és elbeszélőmód is merőben más.

A Sármeséket a Szentély című rövid novella nyitja egy használaton kívüli víztoronyról, ami lassanként kultikus hellyé válik. Inkább hangulatkép, mint történet, annak viszont erős. Jól bevezet a kötet hangulatába, a vidéki eéletről mesélés könnyed, gördülékeny, élőbeszédszerű anekdotázásába. Ezt követi a nosztalgikus, “régen minden jobb volt” hangulatú Az asztal megterül, ami valamennyire képet ad a vidéki szociális rétegződésről is, a disznóvágások hangulátát pedig nagyon jól és jó humorral adja vissza. Szintén erős novella A sörökről röviden, még úgy is, hogy azért a csattanója sejthető. Vérbeli hangulatos kocsmatörténet a vidéki emberről, aki mindig Hrabalt várja. A gyors és lassabb történetvezetés, a közelítések-távolodások jó ritmusban váltakoznak, az ironikus humor pedig finoman szövi át ezeket a jeleneteket. A vasút története és a Mese az időről már kevésbé erős, valahogy a hang sem volt az igazi és a történetek sem kötöttek le igazán, bár az előbbiben vagy az egyik kedvenc passzusom: “…egy régi fehér Swiftem van, nem az az új, amit Esztergomban raknak össze állítólag, habár én azt sem hiszem el, azok a furfangos japánok becsempészik úgy egészben a kocsikat a határon, aztán berakják Esztergomnál a gyárba, nem hiszem, hogy csak úgy hagynák, hogy a kicsi magyarok összelegózzák az ő kocsijukat.” Az ezt követő Felemel, Sármese és Nincs egy liszteszsák szorosan összetartozó hármas, a heroizált nagypapa romantikus képe, inkább intim emlékekkel teli írások, egy-egy erős képpel (a nagypapa ujjára szállt pillangó, a tornácról pocsolyában holdat nézés), amik közül talán a Sármese a legerősebb. Ezek párja a ciklust záró A negyedik, nagyon aranyos történet a nagymamáról, aki elmeséli, mennyire nagy kártyás volt a nagyfater. Rövid, jó hangulatú legendaféle, és elég jól eltalálta a nagymamás hangot. 

Szárazföldi matrózok ciklust egy nyúlfarknyi intro vezeti be, előkerül a pingpong labda, vízibicikli, nyit a kölcsönző, és hopp, máris ott találjuk magunkat a keszthelyi strandon, ahol a srácok nyári élményei legendákká, misztikumokkal teli történetekké formálódnak, ahol a pizzás pincér a hős, ahol egy közeli hotel horrorfilmekbe illő hellyé avanzsál. A Szerencsejáték a kötet egyik legviccesebb története, ezt követi az Oszkár, a hipermnéziás pincér története, akit a srácok szívatnak szuper-memóriája miatt. Remekül érzékelteti a pincér profizmusát az apró mozdulatok leírásával. Picit talán többet is ki lehetett volna hozni a történetből, de összességében egy igen erős írás. A Villámlikról az Istenek a fejükre estek kólásüvege jutott eszembe. A megtalált villa, ami befolyásolja az időjárást, amivel a srácok lesznek a világ, vagy legalábbis a strand teljhatalmú urai, fürdőzők, büfések élete a kezükben van. A hotel köté épített misztikum erős, nagyon jó hangulatot teremt. Ám ezután a Kárókatona már egy kicsit sok. Elég fura “feldolgozása” a Hattyúk tavának, még a Black Swan is eszembe jutott róla, de túl sok volt már az ekkora csodákból, ahogy a ciklust záró Utolsó csoda sem lett a kedvencem. A kettő között viszont még ott az Iszapcsinálók, ami már-már hollywoodi filmes módon gigantikus jelenet arról, hogyan próbálja az iszapba ragadt vitorlást kiszabadítani a komplett strand apraja-nagyja. Kellett ide ez a novella, hogy egy kicsit fellazítsa a csodák töménységét. A ciklust egy mesei hangvételű “utószó” zárja, a srácok pakolnak, vége van a nyárnak, nem kell már madárszart vakarni a stégről, a strand elnéptelenedik. Kissé szomorkás, mint minden nyár vége.

A Sármesék erősen élményalapú történetek gyűjteménye, és őszintén kíváncsi lennék, hogyan írna meg egy teljesen fiktív novellát. Gál Soma hangulatteremtésben nagyon erős, a beszélők hangját is többnyire igen jól eltalálta, és képes úgy írni a faluról és a strand mikrovilágáról, hogy a szépségét, romantikáját emelje ki, mégsem célja a negatívumok elfedése. A csapongó mesélés jól áll neki, de hagyjuk a csodákat és a legendáriumot, bátran belevághatna kicsit realisztikusabb történetekbe is. Ez a kötet nagyon jó kezdet, és kíváncsi leszek a “folytatásra”.

Décsy Eszter

Gál Soma – Sármesék: Fiatal Írók Szövetsége, 2016.

Megosztom.

Comments are closed.

Le ne maradj semmiről! ;)

Kövess minket facebookon, mert kellenek a
jó arcok!
.
 NOWmagazin.hu