Archív

Hajdu Szabolcs új, csináldmagad lakásmozija, az Ernelláék Farkaséknál még csak szeptember 29-én debütál a mozikban, de már így is igen sokan látták. Karlovy Varyból elhozta a fődíjat és a legjobb színésznek járó díjat, a miskolci Jameson CineFestről pedig a közönségdíjat, és valószínűleg még további fesztiválsikerekre is számíthat, miközben idehaza országszerte lakásvetítéseken turnéztatják a premier előtt.

A legszerencsésebbek a rendező otthonában nézhették meg a filmet, ugyanabban a miliőben, amely egyúttal a forgatási helyszín is volt. Egy film, amit Hajdu Szabolcs írt, rendezett és játszotta el a főszerepét a saját lakásában, a további főszerepekben a felesége és két gyermeke látható, a kamera mögött pedig a saját tanítványai álltak. Szerepdiffúzió, bravúros marketingfogás, avagy filmművészeti innováció? Mindenesetre ezt a fokú intimitást ritkán látni a filmvásznon, és igen erősre is sikeredett.

Karlovy Vary, 2016. július 10. Hajdu Szabolcs színész-rendezõ két Kristályglóbuszával, miután az Ernelláék Farkaséknál címû filmjéért átvette az 51. Karlovy Vary-i Nemzetközi Filmfesztivál fõdíját és a legjobb férfi színésznek járó díjat 2016. július 9-én. Mellette Szabó Domokos színész, Tankó Erika színésznõ, Török-Illyés Orsolya színésznõ, a rendezõ felesége, Hajdu Zsigmond, a rendezõ fia, Hajdu Lujza, a rendezõ lánya, Muhi Zsófia, Muhi András és Ferenczy Gábor producerek (b-j). (MTI/EPA)

A címet sokan szidják, de amikor én először hallottam az Ernelláék Farkaséknál szókapcsolatot, kimondottan szívmelengető, mesebeli asszociációm támadtak, és leginkább egy akvarelltechnikájú animációs film jelent meg a lelki szemeim előtt, amelyben Ernella egy kislány, Farkas pedig egy igazi farkas. Pedig a cím mögött rejlő történet valójában nagyon is hétköznapi, a főszereplők pedig nagyon is hús-vér figurák; Ernella (Tankó Erika) egyáltalán nem kislány (legalábbis testben nem), Farkas (Hajdu Szabolcs) pedig legjobb indulattal is csak ugató, morgó kutya, egy negyvenes férfi testébe bújtatva.

Aztán megtudtam, hogy a címválasztással a megjegyezhetőségi szempontokon és a mondatba foglalhatósági gegen túlmenően (lásd „Neked mi a véleményed az Ernelláék Farkaséknálról?”) leginkább szappanoperás hangulatot igyekeztek teremteni. És ha így nézzük, az Ernella név valóban szappanoperásan hangzik, a filmen megjelenő, kétszemélyes vagy kiscsoportos lelkizésekből és veszekedésekből kibomló konfliktushelyzetek pedig – úgymint szerelmi elhidegülés, házasságtörés, testvérféltékenység, lopás, rágalmazás stb. – bármelyik koraesti, telenovella-sorozat tárgyát is képezhetnék, csak épp jelen esetben Hajdu Szabolcs-minőségben drámai szintre emelve és nem kevés humorral fűszerezve.

A film alapanyaga eredetileg egy színdarab, amelyet kis különbséggel ugyanez a stáb jegyez; a darabban ugyanis a gyerekek egyáltalán nem szerepelnek, sőt nem is gyerekek alakítják a karakterüket, hanem sajátos módon két felnőtt színész, akik a rend kedvéért a filmben is kaptak egy-egy jelentéktelen epizódszerepet. A színdarabot egy debreceni lakásszínház, a Páholy Színházi és Nevelési Központ tűzte műsorára, egy rendkívül közvetlen, bensőséges közegben, amit a filmbe is igyekeztek átemelni. Érdekes is volna összehasonlítani a két alkotást, de sajnos már most teltházas az összes októberi előadás.

3

A történet nem egészen 24 óra eseményeit követi nyomon egyetlen helyszínen, Farkasék lakásában. Minden, ami azon kívül történik, kiesik a kamera látószögéből, csupán utalásokból rekonstruálható. A debreceni díszbemutatón Szabó Domokos vetette fel azt a gondolatot, hogy amikor a színházban egy szereplő kimegy a színből, a néző nem tudhatja, hogy a színész mit csinál a színfalak mögött, és kicsit mintha a filmen is eljátszottak volna ezzel az ötlettel. Az ajtón kívülre egyáltalán nem látunk, és az ablakon át is csak minimálisan szűrődik be a külvilág.

Ugyanígy a karakterek sincsenek túlragozva, nem ismerjük a pontos hátterüket, nem tudjuk a családnevüket vagy hogy hol élnek és mivel foglalkoznak (a családfő egyszer ül le „dolgozni” a laptopja elé, de nem látjuk, mit csinál valójában), csak sejthetjük, hogy Farkasék filmbeli élete nem állhat nagyon messze a valóságostól. Az utcáról forgalmas városi élet zajai szivárognak be az időnként kinyitott ablakon, a lakás egy értelmiségi, netán művészcsalád mindennapi kellékeivel van telezsúfolva, a benne élők pedig a fotók tanúsága szerint bejárták már a fél világot. Közben Ernelláék úgymond az egyszeribb vége a famíliának: nem tudjuk, hogy itthon mit csináltak, de Skóciában állatokat gondoztak; vágyaik, szókincsük, viselkedésük pedig korántsem olyan szofisztikált, mint Farkaséké, bár engem picit zavart Albert (Szabó Domokos) Allah szeme nyaklánca, ami számomra valahogy nem alkotott olyan erős ellenpontot Farkasék életvitelével, mint amennyire a dialógusok ezt szemléltetni igyekeztek.

4

A karakterek sorában az ember szíve óhatatlanul a gyerekekhez húz, akik ennek az egész családi viszálykodásnak ártatlan elszenvedői és egyúttal előmozdítói. A felnőttek közül azonban szerencsés módon nehéz elfogultnak lenni bárki felé, habár Farkas karaktere talán hangsúlyosabban negatív a többiekénél. Nárcisztikus, kritikus és türelmetlen a saját gyerekével, ráadásul megszállottan logolja és olvassa vissza mások okulására a családban folyó kisstílű vitákat és veszekedéseket, akárcsak a betegesen féltékeny, diktafonos fazon az Amelie-ben. Ugyanakkor ő sem egyoldalúan „rossz”; látjuk, milyen, amikor veszi a fáradságot, hogy időt töltsön a kisfiával, őszintén beszélgessen a feleségével, sőt még nem kedvelt sógorával is.

A sztori sincs túlbonyolítva, súlypontjai némiképp kiszámíthatóak. A pénzzel teli boríték jelen hagyása például olyan elem a cselekményben, mint az a bizonyos pisztoly, aminek dramaturgiailag előbb-utóbb mindenképp el kell sülnie. Mindennapi jeleneteknek vagyunk tanúi, amelyeket valamilyen formában bármelyikünk átélhet: házastársi konfliktusok, testvérellentétek, gyerekek viselkedésproblémái, anyagi nehézségek, külföldre szakadó és onnan hazaérkező családtagok, stb. Egyfajta sűrítmény mindabból, ami manapság foglalkoztatja a magyar családokat. Az események ritmusában van ugyan néhány döccenő, a pénzlopás esete például számomra túl gyorsan van lerendezve, a gyerekek „rögtönzött” előadása pedig furcsa módon eléggé összeszokott és begyakorolt hatást kelt, de mindezek csak mérsékelten zavaró részletek, a történet kerekségéből nem vonnak el. A lineárisan haladó cselekmény néhány tetőpont után szépen, fokozatosan csengeti le vagy legalábbis teszi félre átmenetileg a saját feszültségeit.

5

Az addig folyamatosan konfrontálódó család ünnepélyes áthangolódása a gyerekek „színház a színházban” játékával veszi kezdetét. A jelmezbe öltözött porontyok a kanapéra ültetik és groteszk, csillogó álarcokba bújtatják a szülőket (korábban Brúnón van álarc játék közben, ami mögé a kamera egyszer be is merészkedik, pillanatnyi meghatódással átvéve a gyermeki nézőpontot); a színes égősorok pedig egyfelől szintén színpadi, másfelől meghitt, szinte karácsonyi atmoszférát teremtenek. Egy pillanatra mindenki megáll és megnyugszik, és bár Eszter (Török-Illyés Orsolya) próbálja finoman jelezni, hogy ideje lenne már nekifogni a vacsorának, azért a négy felnőtt becsületesen kivárja a performansz véget.

Azután elkezdődik a vacsorára készülődés: Ernella rúzst ken fel, majd töröl le az ajkairól, Farkas tiszta inget ölt, Eszter szalvétákat vagdos félbe, mindezt pedig egy felettébb érzelmes, már-már giccsbe hajló zene tetézi be és vezeti át a stáblistába. Így végül sohasem tudjuk meg, milyen figura lehet valójában a nagyapa, akit ilyen tiszteletteljes várakozás fogad, és aki a két E betűs leányt nemzette és nevelte fel. A zenéről [Daniel Johnston: Life in Vain – a szerk.] az alkotók elmondták, hogy a darabban eredetileg az Imagine-t használták ironikus felhanggal, de végül a darabban is átcserélték a filmbeli zenére, teszem hozzá, mintha megesett volna a szívük a saját művükön.

A mozgóképes változat egyébként mindenféle állami támogatás nélkül, egy átlag magyar film stáblistájának és költségvetésének töredékéből készült. Nem ez volt a terv, de így sikerült, ami nem is olyan meglepő, hiszen Hajdunak amúgy is meggyűlt már a baja a Filmalappal. Az alkotókat azonban nem olyan fából faragták, hogy ez akadályt jelentett volna számukra, a végeredmény pedig egyáltalán nem kelt hiányérzetet a nézőben, sőt kimondottan sikerült előnyt kovácsolni a financiális hendikeppből. Hajdu filmjei talán a némiképp sikertelennek titulált Délibábot leszámítva amúgy is egytől egyig zseniálisak, és az Ernella is ebbe a sorba illeszkedik. A történet mindenkor aktuális, a színészi játék kiváló, a hang profi és az aránytalanul nagy létszámú, tizenhárom fős operatőri gárda közreműködése is kifogástalan – az utóbbi két terület ráadásul hallgatói munka eredménye. A film utáni beszélgetésből azt is megtudhattuk, hogy a kamerabeállítások fő szempontja az volt, hogy lévén a tér hamar körbefilmezhető, a képek inkább a szereplők közötti viszonyokat ábrázolják, és szerintem ez igen jól is sikerült. A kedvencem az a képsor volt, amikor Farkas és Brúnó (Hajdu Zsigmond) az ágyon birkóznak, miközben Albert az előbbiek szemszögéből fejjel lefelé figyeli a jelenetet.

(Fotó: Kallos Bea / MTI)

Fotó: Kallos Bea / MTI

A filmet mindezek miatt igen nehéz is leválasztani arról a kontextusról, amiben készült és amiben a népszerűsítése azóta is zajlik. Vajon ha a stáb megkapja a kért támogatást, mit látnánk most a vásznon? Vajon ha nem a saját lakásukban, nem a saját családi, baráti, tanítványi körükkel csinálják meg a filmet, meglenne-e ugyanez az intimitása?

Galaczi Zsófia

Megosztom.

Comments are closed.

Le ne maradj semmiről! ;)

Kövess minket facebookon, mert kellenek a
jó arcok!
.
 NOWmagazin.hu