Archív

Tim Burton örök kedvenc, és az is marad. Ha a kisfilmeket és egyebeket nem számoljuk, akkor idei regényadaptációja, a Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekei (Miss Peregrine’s Home for Peculiar Children) a 18. saját nagyjátékfilmje, ami az előző, Big Eyes után (eléggé csalódás volt) egy kifejezetten kellemes alkotás. Visszatér a gyerekekhez, a fantáziavilághoz, különös lényekhez, amikhez igazán ért.

A film az amerikai Ransom Riggs debütáló, azonos című regényének feldolgozása. A 2011-ben megjelent regény nagyot dobbantott. Négy évvel a Potter-sorozat után már elég nagy űr keletkezett az ilyesfajta vénájú olvasókban, ráadásul a könyv nem pusztán szöveg, hanem egy fotóalbum is egyben; Riggs saját gyűjtésű vintage fotográfiái, amiket évek óta gyűjtögetett, és segítettek a regény narratívájának felépítésében is. Ennek eredménye lett, hogy a fűszereplője a nagyapja fotóinak nyomain indul el, és jut a walesi szigetre. Az izgalmas vizuális háttér tehát adott volt, Burton pedig, nem csoda, ráharapott.

A történet elején a 16 éves Jake (Asa Butterfield) este átugrik furcsa nagyapjához, Abe-hez (Terence Stamp), akinek házát feltúrták, őt pedig holtan találja a hátsókertben – hiányzó szemgolyókkal. A szülei nem hisznek neki, hogy egy szörnyet is látott a közelben, így terapeutához viszik, hogy segítsen feldolgozni Jake-nek nagyapja halálát. A srácban viszont előjönnek nagyapja régi történetei különös gyerekekről, szörnyekről, és Miss Peregrine-ről (Eva Green), aki képes sólyommá változni. Nagyapja holmijai közül előkerülnek régi fotók is, és egy képeslap egy pici walesi szigetről, ahol állítólag egy fura gyermekotthonban élnek ezek a különös gyerekek. Megfűzi apját, hogy utazzanak oda, ahol rá is bukkan a házra, azzal együtt az időhurokban (1943 szeptember 3. napjában) éldegélő gyerekekre és Miss Peregrine-re.

A bonyodalom nem csak ott kezdődik, hogy Jake apja (Chris O’Dowd) azt hiszi, a fia megkattant, de az is kiderül, hogy az örök életet hajkurászó, egyszer már újáéledt Mr. Barron (Samuel L. Jackson) pár szörnnyel a közelben ólálkodik, hogy levadássza a gyerekeket és Miss Peregrine-t. Jake-ről kiderül, hogy egyedül ő látja a szörnyeket, úgyhogy szükség van rá, hogy felvehessék velük a harcot.

Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekei története, még ha egyszerű is, nem (csak) gyerekeknek szól. Burton nem riadt meg attól, hogy olyan (gyerekszemmel horrorisztikus) jeleneteket pakoljon a filmbe, mint például az, amikor a szörnyek kikapkodják az emberek szemgolyóját, és jóízűen elrágcsálják (ettől lesznek ugyanis szép erősek). A gyermeki fantáziavilág és a horror kettőssége Burton nagy erőssége, és ebben a filmen is ezek a pontok a legütősebbek. Bár nem olvastam a regényt, gyanítom, hogy a figurák képi megjelenítése erősen az ő keze nyomát viseli, abszolút felfedezhető az ő vizualitása, pl. a kislány harapós tarkóján, a fehér ikreken, a szörnyekké változás során (még egy kicsit stop motion-ös is a mozgásuk, ezzel visszakanyarodva a Nightmare Before Christmas-höz is). A végjátékban előkerülő “csontvázkatonák” nagy jelente, táncos mozgásuk is igazi Burton-jegy, első blikkre a Corpse Bride csontvázzenészei jutottak eszembe. Bár, azt is hozzátenném, hogy a CGI munka egyáltalán nem nyűgözött le ennél a jelenetnél. Egy szó, mint száz, a képi világ abszolút Burton-ös és élvezhető.

A színészekről viszont már nem tudok ennyire egységesen nyilatkozni. A főszereplőnk, Asa Butterfield kissé málészájú, eléggé semmilyen alakítással. Ez a második film, amit látok tőle; az első a Csíkos pizsamás fiú (The Boy in the Striped Pyjamas, 2008. – erős, de egyszer nézős film) volt, és abban sem volt emlékezetes, ám jóval fiatalabb, és ott, abban a filmben pont ez a naív, gyermeki figura kellett. Nem tartom jó színészválasztásnak. A többi gyerek cuki, rendben vannak, még ha nem is túl emlékezetes egyik sem. A filmet minden kétséget kizáróan két színész viszi el, már csak az ő alakításukért is érdemes végignézni. Samuel L. Jackson a főgonosz, rajzfilmes őrült fizimiskája nagyon eltalált, valóban ijesztő, a karakter ugyanakkor rengeteg humorral és öniróniával árnyalt. Fantasztikus alakítás, láthatóan nagyon élvezte a karakter megformálását. A másik zseniális alakítás pedig a Miss Peregrine-t alakító Eva Greené. Gyönyörű, határozott, kemény, tiszteletet parancsoló, mégis vajszívű és rajongásig szereti a gyerekeket. Nagyon jól megformált figura a kis fekete kosztümmel és pipával a szájában. Green első filmjében (Bernardo Bertolucci 2003-as The Dreamers c. filmje) már amúgy is meggyőzött arról, hogy nagyon tehetséges színésznő, és nemhogy nem csalódtam benne, hanem még nagyobbat nőtt a szememben.

Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekei nem csak Burton rajongóknak ajánlott film. Az erősségeivel a rendező visszatér a gyökereihez, méghozzá parádésan, és a gyengébb pillanatok sem rosszak, csupán felejthetők. Ha nem is kerül Burton top 5-jébe, az utóbbi évekhez képest szép visszatérés, és van benne annyi kraft, kreativitás és Burton-féle játékosság, hogy az erősebb filmjei közé lehessen sorolni. Az idei év egyik nagy megnézendője.

Décsy Eszter

Megosztom.

Comments are closed.

Itt zöldebb a fű és kövérebb a tavasz.

Iratkozz fel, hogy ne maradj le semmiről!