Archív

Várj. Egy kicsit csendesedj el. Húzd a hintaszéket a kandalló elé, üres szobád szélére, ahol a legmelegebb van. Tölts egy pohár testes, sötét vörösbort. Kapcsold le a fényeket. Ülj a székbe, dőlj hátra…

… és képzeld el, hogy nagyon egyedül vagy a világban. Egy olyan korban élsz, ahol nemcsak nem beszélhetsz lényegi valódról, de a világ számára nem is létezel. Nem csak nem értenek, nincs is, aki ne értsen.

körülötted
csak vibrál a végtelen homok
a távolodásban osztódó
kövek és kórók káoszával
szemben

a ritkuló vízlelőhelyek és a szikkadt
átokverte föld határán – sétálsz
a sík palaéjszakában
a fohászok és a magány parcelláin
ahol még ott rejtőzhet
isten arcának finom lenyomata

maktub

Felállsz a székből, mély levegőt veszel, hogy enyhüljön válladon a súly. Érzed, valami hiányzik. Valami hiányzik a kezdetektől fogva, és az üresség épp csak kezd formát ölteni. Körbesétálsz a falak mentén, kortyolod a bort, hogy kitöltse a lelked. 

hasztalan keresed azt, amit még nem
falt fel a tenger
nyelved a bérgyilkos
nyálára ragad egy használt bélyeg

egyedül vágsz bele az életbe
kitárt karokkal mintha vízbe gázolnál
sóboltívvé feszülő tested pedig háznak hazudja magát
ahová behúzódom
a halálos déli verőfény elől

későn kelni

Az életedre gondolsz, csak messziről, általában, mintha nem is a tiéd lenne, és érzed, valami a végéhez közeledik. Visszaülsz a hintaszékbe, és átengeded magad a melankóliának. Tehetetlen vagy, már túl az önsajnálaton. Elfogadás van benned.

figyelj rám
legyen tiszta a napod és
legyen erőd minden fénysarkon
elég táplálékot gyűjteni saját halálodhoz

oda menj ahol már senki sem ismer fel
vagy beszél hozzád – menj át ezen
a kihunyt krátermezőn – lépj át ezen a vízajtón
ami széles mint az éjszaka

üzenet

Ha éreztél már hasonlót, akkor Al Berto utolsó vereseskötete, a Tűzvészkert igen közel fog kerülni hozzád. Al Berto, azaz Alberto Raposo Pidwell Tavares a modern portugál irodalom alighanem legnagyobb költője 1997-ben halt meg. 1947-ben született a diktatórikus Portugáliában, ahol a fennálló rendszert sosem tudta elfogadni. Fiatalon emigrált Belgiumba, mert megtagadta a katonai szolgálatot. Itt kezdett el először franciául, majd anyanyelvén írni. A brüsszeli években bevetette magát a város underground művészvilágába, foglalt házakban élt, magáévá tette a beatgeneráció tételeit, megalkuvást nem ismerve nyomta a mindennapi rock and rollt, bármi jött is szembe vele. Miután hazatért Portugáliába, tehetségének és az adott korszellemnek köszönhetően a legnagyobbak közé került. Ekkoriban a portugál irodalmi élet inkább a dicső múltba révedt, a nagy felfedezések korába, a “régen minden jobb volt” irányába, így a tömör, gyakran rím nélküli, velősen rövid versei kiugróan merésznek és modernnek hatottak, ráadásul az általa vallomásos jelleggel feldolgozott témák is végre a jelenről beszéltek; magány, a szenvedés, kiüresedő emberi kapcsolatok, saját homoszexualitása. Erre kattant az akkori fiatalság. 

Ezek a témák élete vége felé, betegsége súlyosbodásával (AIDS-es volt) egyre inkább kiélesedtek, finomodtak, utolsó kötetében, a Tűzvészkertben csúcsosodtak ki. Betegség, halál, sötétség, magány, izoláltság. Identitásokkal játszik, leválasztja a lírai ént saját magáról, fenntartja a két fél közötti ellentétet. A kezdeti zaklatottabb, beatirodalmi hatásokkal teli költészetét, majd a 80-as évek sötét punk és new wave hatásait hátrahagyva ennek a kötetnek a hangja már nyugodtabb, illúzióktól megfosztott csendes készülődés a magányos halálra. Búcsúverseinek időtlenség-érzetét a témák mellett az is adja, hogy szinte egyáltalán nincs központozás és rengeteg soráthajlással dolgozik, amitől a versek lassú, fekete folyamként hömpölyögnek, a sorok mégis könnyedek. A súlyt egyértelműen a témák, a szóhasználat adja, ami (az eredetit portugál nyelvtudás hiányában nem ismervén) a fordításból nagyon jól átjön. Az első magyar fordítás Urbán Bálint munkája, aki nem mellesleg a Cielo Dive gitárosa is. Igen kimerítő és elemző utószót írt Al Berto életéről és munkásságáról, amit mindenképpen érdemes elolvasni, nagyon sokat hozzáad a versek megértéséhez. Megkértem, hogy ajánljon egy-egy dalt a néhány kedvenc verséhez, ami hangulatban passzol hozzájuk:

Nyissátok ki a kötetet. Bárhol. Merüljetek bele Al Berto érett, csendes magányába és tegyétek magatokévá a “melankólia súlyos művészetét”!

Décsy Eszter

lángot gyújtunk az ujjainkkal
remegve és zavarodottan ébredünk – megégett kézzel
a szív felett

aids

Megosztom.

Comments are closed.

Itt zöldebb a fű és kövérebb a nyár.

Kövess minket facebookon!