Archív

Októberben két dallal vezette be a Hajba Áron szólólemezének megjelenését, ami az év legvégén ki is került Always Closer Never There címmel a Klinik gondozásában. Folkos-bluesrockos, gitárközpontú debüt-album az ARONS Land Cargo Co.-tól, hallgassuk meg!

Hajba Áron saját tapasztalatai, utazásai ihlették az Always Closer Never There mind a kilenc dalát, amik az amerikai folk, country, blues és bluesrock világából merít, és áll össze kifinomult, gitárközpontú, letisztult zenévé. A lemezt a Supersize Stúdióban rögzítették a 70-es évek hangulatát megidézve analóg technikával, egy légtérben egyben feljátszva. Ebben Hajba testvérei, Hajba Imre (basszusgitár), Hajba Mátyás (gitár), Hajba László (dob) és Tóth Attilával (Hammond orgona) közreműködtek, a Road to Canaan c. dalhoz pedig húga, Hajba Orsi készített animációt, aki egyébként vokálozik is a dalban. Igazi családi biznisz. :)

Na, de vessük is bele magunkat az albumba. Bár december végén jelent meg, az ünnepek körüli mizéria miatt halogattam, nem lett volna elég időm belemélyedni. Márpedig első hallgatásra megfogott annyira, hogy érezzem, erre bizony érdemes lesz rászánni az időt. A lemezt nyitó Caravan legyen bármennyire is “amcsi” szájízű, nagyon intenzív hangulatot fest, sivatagos tájakon utazgatós, előttünk a végtelen életérzését. Nekem a Dire Straits zenei világa jutott eszembe róla, halvány hatásként. Nagyon tetszik benne a gitár, pedig nem az én stílusom ez a megszólalás, sem a veszkó csizma, mégis nagyon bejön, és ilyen a Yellowed Photographs is. A No Mans Land lassabb, búsabb, bölcsebb dal. A mostani lelkiállapotomba nagyon betalált, a szájharmonika egészen szívfacsaró tud lenni benne. És, ha tizenkilencre még ér lapot húzni, akkor az In the Middle of Nothing ezt teszi. A lemez legszebb, leglírikusabb dala, és egyáltalán nem hatásvadász. Közel nyolc percnyi vágyakozással, szépséggel, magánnyal és reménnyel teli lágy dallamtenger, benne a beszédes címadósorral. Nagyon szépen fonódnak egybe a hangszerek. A Fly könnyedebb hangvételű, nagyon tetszik a hangszerelése, de az ének valahogy furán van benne, talán ebben tetszik a legkevésbé, túl sok a kitartott hang. A Simple Rule talán a legrockosabb darabja az albumnak, egyszerű, jó ritmusú, lendületes, kicsit talán még a 70-es évek progrockja is érezhető benne, jók a gitártémák. A Road to Canaan megint lassabb, hosszabban kibontott dal. Itt vettem észre, hogy Hajbának a lassabb, mélázósabb dalok állnak jól ének terén, ahogy a Small and Great-ben is ott érzem gyengébbnek, ahol nagyon meg akarja nyomni az éneket. Egyébként ez egy nagyon kellemes, együtt dudorászós nóta, könnyen a fülembe mászott, és ebben is nagyon tetszik a szájharmonika a maga sallangmentességével. A lemezt a Homeward Bound zárja, akusztikus dal, tábortűz köré képzelem egy csillagfényes estén egy folyó partjára, ahol reggelig hallgatnám. Kicsit talán túl szövegcentrikus, lehetett volna picit szellősebb, picit több tere a gitárnak, de talán csak az előző dalok miatti érzem így.

Az album nem tökéletes, de nagyon erős. Nagyon erősek a képek, amiket egy-egy dalban kibont. Nagyon szépen bánnak a hangszerekkel, és a hangszerek nagyon szépen egybeolvadnak, össze/beértek. Nem csak azért többször hallgatós, mert érdemes felfedezgetni a részleteit, hanem azért is, mert időtállónak érzem.

Décsy Eszter
borító: Jakab Péter

ARONS Land Cargo Co. a facebookon

Megosztom.

Comments are closed.

A lájk felmelegít, és tele van C-vitaminnal.

Kövess minket facebookon!

 

 NOWmagazin.hu