Archív

Tót Endre már azelőtt feltalálta az internet bugyraiban leledző mémek és poénok nyújtotta könnyed szórakozást, mielőtt egyáltalán a fogalmak léteztek volna. Már azelőtt megörökített falakra firkált szarkasztikus feliratokat, velős plakátokat, mielőtt Banksy egyáltalán megszületett volna, mindez tette a vasfüggönyön innen a jó 70-es években. A minap a Capa Központban nyílt Nagyon Speciális Örömök c. kiállítás Tót igazán kifinomult neoavangard humorát és gondolatvilágát testesíti meg, a művel elkészítése után bő 40 évvel, először.

A kiállítás első csavarja, hogy az 1937-ben Sümegen született Tót Endre bizony nem fotográfus, hanem festő, képzőművész, méghozzá a Kossuth-díjas fajtából. A 60-as évek informel festészete után jött a pop art és minimal, aztán a neoavangard, egészen 1970-ig, amikor leszámolt a festészettel és a konceptuális művészetre váltott inkább jegyet. Képeslap, póló, fénymásolat, mozgókép, falfirka, könyvek, mozgókép, írógép, bármi kezeügyébe kerülő tárgy és eszköz a művészete részévé vált, munkáit pedig már 1972-től közölték külföldi művészeti folyóiratok és kiadók, első múzeumi kiállítása Jeruzsálemben volt, itthon készült művészeti könyveivel pedig egyre aratta a nemzetközi avangard sikereket. 1978-ban Németországba költözött, jelenleg is Kölnben él. Érdemes végigfutni az életrajzát a wikin, megdöbbentő sikereket tudhat magáénak.

endre-tot_i-am-glad-if-i-can-draw-a-line-1971-1976-2015-silver-gelatine-print-on-cardboard-photo_18x24-cardboard_422x468-ed10_2ap

Tót Endre: Örülök, ha egy vonalat húzhatok (I am glad if I can draw a line), 1971-1976/2017

A most nyílt kiállítás anyaga valójában 1971 és ’76 között született művészi elképzelés, “öröm-darabok”, amik későbbi munkásságát vetítik előre. Dokumentált fotó-akciók, amiket egy professzionális fotográfus közreműködésével örökített meg (sajnos a fotográfus nevét nem sikerült kiderítenem). A fotó-akciók egy koncepcióra felfűzve készültek, egy ötlet több variánsaként, vagy egy ötlet sorozattá összeálló kibontásaként. Ezekből aztán fekete-fehér képek készültek, amelyekből néhányat Tót konceptuális fotósorozatként mutatott be (1976-ban, a sorozat lezárásának évében, három helyen jelent meg válogatás a sorozatból: a Flash Artban, a +-0 című belga művészeti magazinban és Beke László tanulmányával kiegészítve a Fotóművészet folyóiratban), néhányat felhasznált más műveihez, így egyben, a maga teljességében viszont most először látható.

endre-tot_i-am-glad-if-i-can-make-one-step-1971-1976-2015-silver-gelatine-print-on-cardboard-photo_18x24-cardboard_422x468-ed10_2ap_s

Tót Endre: Örülök, ha egyet léphetek (I am glad if I can make one step), 1971-1976/2015

Amikor megnéztem a kiállítást, az amúgy is eléggé intim Project Room teljesen üres volt, így nyugalomban, csendben, egymagamban kuncoghattam félhangosan. A képek ugyanis nagyon kifinomult, karikaturisztikusan szarkasztikus és/vagy ironikus humorról tesznek tanúbizonyságot. Jórészük az I’m glad if… / Örülök, hogy… sorozathoz tartozik, ahol megjelenik az orrtúrástól a nagylábujj megemelésén és az értelmetlen plakátragasztáson vagy Lenin-olvasáson át a bal kézzel írogatásig nagyon sok minden. Az akció-művészet azért olyan ingoványos talaj, mert gyakran öncélú, gyakran belemagyarázós, de ebben a kiállításban, avagy Tót munkáiban, az a zseniális, hogy nem kell belemagyarázni semmit, csak jó. Csak vicces. Csak esztétikus. Csak gondolatébresztő. És pont. Játékosan, viccesen vezet rá gondolatokra; ahogy ránézel, egyből eszedbe jut valami poén, és ezen továbbindulva észrevétlenül lehet megfejteni a mögöttes tartalmat is, merthogy azért abból is akad bőven. Például az I’m glad if I can read Lenin, ahol az olvasó fejét teljesen kitakarja a könyv, ami ránézésre is megmosolyogtató, de ha belegondolok, hogy olyan közelről olvassa a könyvet (értsd: eszmét), hogy az már kitakarja előle az egész világot, korlátozza minden más észrevételében, akkor ez azért egy elég súlyos kritikai megjegyzés a szocializmus margóján.

toth_endre_kiallitas_capa

Fotó: Capa Központ

Szintén szerettem az I’m glad if I can see you képeket, a szemébe fésült hajjal, ám a póló mintáján elrejtett TÓT felirat két szemet, orrot, szemöldököt formáz, ami végül mégiscsak szemez velem. Ilyesmire érdemes a többi képnél is figyelni, Tót ki is használja a jelentéktelennek tűnő részletekben álló lehetőségeket. A plakátokat ábrázoló sorozata 9gag-be illő, de bőven túl is mutat azon; örülünk, hogy protestálhatunk, ám azt már nem engedi a rendszer, hogy kiírjuk, mi ellen is tennénk. És itt jön a kiállítás sava-borsa, ami miatt a címadást (Nagyon Speciális Örömök) elképesztően eltaláltnak érzem; adott a ’70-es évek kommunizmusból szocializmusba hajló szigorú szabályrendszere, ami még mindig elég erős keretek közé szorítja az emberek mindennapjait, apróságokat is alig tehetnek meg, de annak legalább örülnek, mint az orrtúrásnak. Kedves, játékos kis fekete-fehér fotók könnyed (már-már romantikusan naív) hangulatú kiállítása ez, amit feltétlenül meg kell nézni.

Décsy Eszter
Borítókép: Tót Endre: Örülök, ha bal kézzel írhatok (I am glad if I can write with left hand), 1971-1976/2015

A kiállítás ingyenes, megtekinthető 2017. január 31-től március 5-ig.
Korábbi kiállítások a Capa Központból

UPDATE 15:27 ‘17.02.06.
a fotográfus neve: Gulyás János (a szerk.)

endre-tot_i-am-glad-if-i-can-stare-at-the-wall-1971-1976-2015-silver-gelatine-print-on-cardboard-photo_24x18-cardboard_468x422-ed10_2ap_s

Tót Endre: Örülök, ha a falat bámulhatom (I am glad if I can stare at the wall), 1971-1976/2015

Megosztom.

Comments are closed.

Tél van, rock & roll, és…

…iratkozz fel, hogy ne maradj le semmiről!