Archív

Az egykori Záhony Unplugged Projectből kiforrt ZUP tavaly új korszakba lépett, és megjelent a Muzsik és Volkova első, majd év végén a második része is, hamarosan pedig érkezik a harmadik, ennek beharangozója a nálunk először látható-hallható Élet a fejemben.

A Muzsik és Volkova első két részét egyben mutattuk meg nektek még tavaly, és én személy szerint annyira belelkesültem tőle, hogy össze is ültünk egy jó interjúra (olvassátok el itt!). A 2007-ben alakult Záhony Unplugged Project, zenekarként ZUP, mára ismét az alapító multiinstrumentalista testvérpár, Farkas Krisztina (Volkova) és János (Muzsik) duója. Mindkét EP, és a közeledő harmadik Muzsik és Volkova dalai is, elmondásuk szerint, ad hoc jelleggel születnek, a pillanatnyi történésekre rezonálva. Az utóbbi kettőt egykori dobosuk, Prommer Patrik segítségével rögzítették.

Bárhogy is számoljuk, bizony idén ünneplik a ZUP fennállásának 10. évfordulóját, így bizonyára egy csomó izgalmas dologra számíthatunk majd tőlük. Úgy érzik, hogy ez a duó felállás is mostanra kezdi igazán kiforrni önmagát, mind a dalokban, mind a színpadi megszólalás terén. Például itt a most debütáló Élet a fejemben videója is, amit Lippai Balázs készített, aki a Muzsik és Volkova felállás óta dolgozik velük; ő készítette a borítókat és fotókat is. “Lefilmezte, és azt mondta: ENNYI! :)” – mesélte Krisztina a klip forgatásáról.

“Január második hete lehetett, amikor nagyon sokat foglalkoztam a tudatalatti működésével. Épp ruhákat teregettem egyik délelőtt, amikor szinte egyből kiszaladt a dal, majdnem egy az egyben. Azért emeltem ki ezt a tudatalatti dolgot, mert tök olyan volt az egész, mintha nem is én írtam volna a dalt akkor, csak valami vezető lettem volna a folyamatban.
A szöveghez annyit fűznék hozzá, hogy ennyire nyíltan és őszintén még talán soha nem nyilvánultam meg. Nincs mit szégyellnem ezeken a sorokon, mindenkinek vannak szar tripjei… Valentin napi dal, a szerelemről szól, az kétségtelen! :)”

Ezzel a dallal kívánunk mindenkinek kellemes-szép Valentin napot, aki szereti. Aki nem, az meg különösen örülni fog a ZUP új klipjének. Nézzétek meg!

Décsy Eszter
fotó: Lippai Balázs

ZUP a facebookon

Megosztom.

Comments are closed.

A lájk felmelegít, és tele van C-vitaminnal.

Kövess minket facebookon!

 

 NOWmagazin.hu