Archív

Buddha pop punk kettő pont nulla, azaz április 16-án a színpadra is visszatér a másfél év szünet után újra aktív Napkutya. A különös nevű zenekar érdekes átalakuláson megy át, új fordulatok és, persze, új dalok előtt állnak. Oplasznik Péterrel, a zenekar frontemberével beszélgettünk.

Mi hívta életre anno 2012-ben a zenekart, mi vitt rá, hogy egy Napkutya nevű zenekart alapíts?
Mindig is éreztem, hogy időről időre, kisebb nagyobb hullámokban dalokat kell írnom. Az akkor viszonylag sikeres zenekaromat, a Géniuszt, úgy éreztem, meg kell szüntetnem, pedig tök jó társaság volt. Kellett valami előrelépés. Bátor lépés volt, de akkor, ott, úgy éreztem, ez passzolna az életembe, ez mutat tovább.

Mi az amit a Napkutyában ki tudsz élni, és a Géniuszban nem tudtál?
Szerettem volna, ha egy férfi-női énekes páros jelenik meg a színpadon. Az élet egyik legnagyobb fókusza a párkapcsolat, akár fiatal, akár idős az ember, ez állandóan ott van. Azt szerettem volna megmutatni, hogyan játszik a férfi és a nő az energiákkal. Kerestem egy énekesnőt magam mellé (Nagy Amarillisz volt az – a szerk.), akiről úgy éreztem, hogy inspirál is. Lényegében ez hívta életre. Meg persze a zenésztársak és barátok, akik kísérnek végig az életemben. Néhány évre rá kiderült, hogy nem működik így, a férfi és női energia egy lovon nem tud megmaradni.

És így jött a szünet 2015 környékén?
Igen, akkor jött egy kis válság, és most ébredtünk föl ebből. Most ébredtem rá, hogy én mégiscsak zenész vagyok, hiába múlnak az évek. Most egy csak fiús négytagú zenekart hoztam létre, jórészt régi tagokból (a dobos új, Varjú Attila – Ghymes, String Theory – a szerk.). Korábban nehezen tudtunk haladni, de most nagyon gördülékeny minden, most mindenki azt akarja, hogy ezt a rockzenét, ami nálunk amúgy Buddha pop punkként van aposztrofálva, nyissuk más irányokba is, ha kell, elmegyünk kis közösségi táborokba, mondjuk egy jógatáborba, ott egy kicsit meditatívabbá tesszük, nyugis ritmusokkal, de mégis ott van a lényege. Ha kell, leülünk egy tábortűz mellé egy szál gitárral és ordítozunk vagy éppen csendben énekelgetünk, szóval nem csak a nagy színpadokra tervezzük magunkat, hanem játszanánk a dalokkal. Gyúrogatjuk szabadon, ahogy az adott pillanat megkívánja, bátran, pedig a rockzene elég merev tud lenni.

Az a nehezebb, hogy zenészként átalakítsd a dalt és így lépj ki belőle, vagy az, hogy a közönséggel ezt elfogadtasd, megszerettesd?
Mikor írom a dalokat, egyáltalán nem gondolok a közönségre, de utólag persze formáljuk a szövegeket is, hogy a közönségnek is jó legyen, de ennél jobban nem szoktam elkurvulni. Az a jó, ha a közönség együtt lebeg, és valamit tennem kell, hogy így jól érezzék magukat, mert az visszajön rám is. Az a jó, ha megtalálod az egyensúlyt, hogy még nem ciki, még nem túl popos, ha valamivel megérinted a közönséget és még önmagad vagy. Ennek a pop-rock stílusnak ez a játék, ez az egyensúlyozás a lényege.

Nagyon kutyások vagytok amúgy?
Ezt nem kell túlmisztifikálni, eredetileg nem is a kutyán volt a hangsúly. Próbáltunk keresni egy olyan zenekarnevet, amiben megjelenik a Nap szó vagy valami hasonló, egyfajta egységérzés, amit közvetíteni szeretnénk. Rengeteg nevet találtunk ki, de egyik sem ütött. Az akkori dobosunk mondta ezt a napkutyát. Napkutya. Hát ez kúúrvajó, ez tök aranyos, mert ebben van Nap is, meg kis játékosság is. Aztán utánanéztünk, és kiderült, hogy ez egy szép, különleges égi jelenség, ami csak nagyon ritkán látható.

Ha jól tudom, négy régi-új dalt rögzítettetek eddig, és ezeket egyesével fogjátok kihozni klipestül, amikből a Vidéki lány és a Mondd, miért már meg is jelent. Mikor jön a következő?
Amint lesz rá időm. Szerintem egy-két héten belül. Klip nélkül dalokat kihozni manapság már felesleges. Feltettük ezt két dalt a youtube-ra, a Vidéki lányt csak egy képpel, a másikat egy jó kis videóval, az előbbinek van pár száz megtekintése, a másiknak pár ezer. Hiába jó mindkét dal, de így alakul. A klipet viszont egy picit nehezebb legyártani, de megyünk szépen sorban. Most tele vagyok energiával.

Április 16-án fogtok koncertezni, a régi dalokat hogyan fogjátok átformálni egy énekesre? Mit fog szólni a közönségetek, van tipped?
Fel vagyok rá készülve, hogy a közönség egy része, akik Amihoz kötődtek, eltűnnek. Amarillisz is szeretet-ember volt, nagyon jó kapcsolatot ápolt a közönséggel. De az élet az ilyen, minden válás veszteség is egyben. Nem tudom, csak gondolom, hogy sokaknak fájhat Ami hiánya. Persze picit titkon reménykedek is benne, hogy látni fogok majd régi kedves arcokat. Nagyon klassz volt az első két év. Egyszóval újra fog épülni a Napkutya közösség megint elölről apránként. Hiszek abban, hogy mindenki, akit megérintettek a dalaink előbb utóbb megjelenik a bulijainkon, mert egy dal az nem Ami és nem én vagyok. A dal az dal.

Milyen érzés lesz két év után újra a színpadon állni?
Hát, durva. :) Gondolkoztam én is ezen. Pont akkor jelent meg a második lemez, mikor megszűnt a zenekar, le volt gyártva, lendületben voltunk, és képzeld el, hogy mindegyikünk, akinek egyáltalán Napkutya anyagaink voltak, kitörültünk mindent. Nem dühből, csak így alakult. Többször költöztünk és kidobtam a kukába. A saját lemezeimet a saját kezemmel. Ilyet még nem nagyon éltem meg, nagyon durva volt. Elmentem az El Caminora, csináltam az életemben néhány igen szokatlan vargabetűt, aztán egyszer csak mégis oda jutottam, hogy ebben jó vagyok, ezt csinálnom kéne, úgyhogy újrakezdtük a zenekart, és szerintem kurvajó lesz, mert annyira természetes közegem, a próbán is azt érzem, hogy a koncerten vagyok. Nagyon jó lesz!

Décsy Eszter

Napkutya a facebookon

Megosztom.

Comments are closed.

Tavasz van, rock & roll, és…

…iratkozz fel, hogy ne maradj le semmiről!