Archív

Időnként felbukkannak városi legendák hazai zenekarokról, akik sikeres külföldi turnékkal és masszív rajongói bázissal a hátuk mögött pörgetik a rock-mindennapokat, miközben idehaza a közönség alig, vagy még sosem hallott róluk. A The Hellfreaks viszont pontosan megfelel az előbbi kritériumoknak; amerikai és európai turnék, lelkes követők, ambiciózus tervek és jól időzített megújulás. A Radnóti Zsuzsa AKA Shakey Sue frontasszonyságával fémjelzett csapat most csütörtökön, négy évnyi kihagyás után mégis visszatér a hazai színpadra, hogy a Kuplungban – az Alone in the Moon és a Pregnant Whale Pain társaságában – lopják el a show-t.

Az elmúlt években gyökeres változásokon ment keresztül a zenekarod és a zenéd. Tudatos volt a változás, változtatás?
Inkább egy általam régóta áhított dolog, amihez meg kellett várnom a csillagok kedvező állását. Ez a zenekar több mint 8 éve alakult, akkor még teljesen más tagokkal és én vagyok az utolsó az alapítótagok közül.
Ez volt az első zenekarom, ahol énekesként álltam színpadra, úgymond teljesen zöldfülűként kezdtem és örültem, hogy egyáltalán tartani tudtam a lépést. De teltek múltak az évek: tanultam, tapasztaltam, fejlődtem, láttam – rengeteget játszottunk már akkor is külföldön – és borzasztóan zavart, hogy a psychobilly stílus olyan kis játékteret engedett. Két album után úgy éreztem, hogy már csak ismételni tudnám magam és én pedig nagyon nem szeretek egy helyben állni , és még kevésbé szeretem, ha ismételni kell magam. Ez, és még sok-sok egyéb tényező ahhoz vezetett, hogy a zenekar fel is oszlott egy időre.
De aztán egy Amerikából érkező fesztiválmeghívásnak köszönhetően újra feltámasztottuk a zenekart új tagokkal (Bánhegyi Tamás – gitár, Domján Gabi – basszusgitár, Budai Béla – dobok). Így már nem volt szükség a kompromisszumokra, hanem olyan irányba és úgy kezdtük, amivel mindegyik tag azonosulni tud.

A legutóbbi albumotok a Wolverine Records gondozásában jelent meg. Hogyan kerültetek hozzájuk, és mit érdemes tudnunk a kiadóról?
A Wolverine Records egy több mint 20 éves múlttal rendelkező német kiadó, amely az underground rockzene mindenféle irányzatát képviseli. Pontosan emlékszem, amikor még nagy lelkesedéssel kerestünk kiadót az első lemezünkhöz és már akkor a Wolverine Records ajtaján kopogtattunk, de teljesen feleslegesen. A kiadó elzavart minket és még a fáradtságot is vette, hogy kifejtse, hogy nem szeretné elvenni a kedvünket, de szerinte ezt kár erőltetni… Szerencsére nem igazán volt okunk arra, hogy elkenődjünk, mivel egy másik német kiadó lecsapott az anyagra. A második lemezünknél már Wolverine Records keresett fel minket. A harmadik lemeznél pedig rá is bólintottunk.

Ki, vagy mi inspirál a zenédben? Van példaképed a hazai zenei életből?
Szerintem nincsen olyan zenész vagy énekes, akinek nem a saját élete az inspirációja. Ez nálam sincsen másképp. Zeneileg pedig mindig az olyan zenét szerettem, ahol úgymond tökös csajok megmondták a tutit – Magyarországon vagy nincsen ilyen, vagy nagyon ügyesen bujkál.

Ha már a hazai zenéknél tartunk. Mikor számíthatunk itthoni koncertre, turnéra?
4 év után máris újra: Április 13.-án az Alone in the Moon és a Pregnant Whale Pain társaságában láthattok minket a Kuplungban. A rendezvény ingyenes, úgyhogy mindenképp gyertek, na meg különben is lehet, hogy újabb négy évet kell várnunk a következő magyar koncertig.

Mely országokban lépnétek fel szívesen?
Évekig USA volt ennél a kérdésnél a válaszom, de így, hogy ehhez már volt szerencsénk: Japán a következő nagy álom!

Milyen terveitek vannak a következő évre? Számíthatunk-e egy újabb EP-re, klipre, nagylemezre
Szorgos népünk állandóan dolgozik valamin: ha minden a terv szerint alakul, akkor következő hónapokban két újabb videoklippel fogunk megjelenni!

Talán kevesen tudják, hogy a zenélésen kívül sikeres ’altmodellkedsz’. Mennyire hangsúlyos ez most az életedben?
Egy kicsit persze sajnálom, de jelenleg egyáltalán nem része az életemnek. Körülbelül két éve még Berlinben éltem, ahol ez még tényleg nagyon aktív része volt a mindennapjaimnak és voltak időszakok ahol heti szinten több fotózásra jártam, de ez bizony a zene rovására is ment.
Amióta hazaköltöztem, azóta megfordult a kocka: itthon is volt néhány fotózásom, sőt olyan megtiszteltetésben is részesültem, hogy Berlinből utaztak hozzám Pestre fotózásra. Persze hiányzik az egész, de itthon nincsen ennek kultúrája. Az én életemben minden egyes sikerért borzasztóan meg kellett küzdenem és rengeteget kellett dolgoznom. Ez az altmodellkedés volt az első olyan dolog, ahol relative könnyen értem el valamit. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem esett jól. De ez akkor is csak egy hobbi és nem az, amiért megérné nekem nagyobb áldozatokat hozni. Most viszont sokkal többet tudok foglalkozni az énekléssel, sokkal jobb lehetőségeim vannak a fejlődésre és sokkal inkább tudok olyan dolgokba energiát fektetni, ami (remélhetőleg) hosszútávon gyümölcsöt hoz.

Mesélhetnél nekünk picit a tetoválásaidról is, van kedvenc tetováló művészed, tervezel újabb mintát?
Németországban egy ideig egy olyan cégnél dolgoztam, ahol tetoválásokhoz gyártottak ápolótermékeket, így a munkám része volt, hogy naponta akár több száz tetoválóművész munkáit átnézzem. Ezt senkinek sem ajánlom, ez borzasztó háklissá tett tetoválásokkal kapcsolatban! :D Az utóbbi két évben Borbás Róbert (Rooklet Ink) tetoválja a bal karomat. Még nincsen kész, de ez nem is baj: teljesen bele vagyok bolondulva a munkáiba és mind ehhez a legszerényebb ember, akit ismerek. Így nem is tudom, mit teszek, ha egyszer befejezzük, de az biztos, hogy nincsen megállás!

Még több tetoválás itt!

Mit tanácsolsz azoknak a hazai zenekaroknak, akik a nemzetközi porondon is bizonyítanának?
Ülj le a gép elé. Találd ki mit akarsz. Nézd meg, hogy a nálad sikeresebbek hogy csináljak. Járj utána. 100 emailt írj, és ha a 101-re sem válaszolnak, ne kenődj el. Senki sem fogja helyetted megcsinálni, soha, senki. Csak rajtad múlik, de azzal, hogy teszel, és nem vársz pontosan egy nagy lépéssel vagy előrébb, mint a többiek. Hajrá!

Kun Alíz

Megosztom.

Comments are closed.

Csak a lájk ad erőt

és mindent lebíró akaratot!

Kövess minket facebookon!