Archív

A tavalyi fesztiválozás és a bosnyák roadtrip után beütött a Balkán. Attól tartok, már így is fogok maradni, gyógyír nincs. Mint kiéhezett macska az egérre, úgy ugrottam rá Pajtim Statovci regényére, csupán csak a cím és ajánló miatt, bátran.

Statovci nagyon fiatal szerző, 1990-ben született Koszovóban, gyerekkora óta Finnországban él. Két regénye jelent meg eddig, a Macskám, ​Jugoszlávia volt az első, 2014-ben. Ezzel el is nyerte a Helsingin Sanomat irodalmi díjat a legjobb első regény kategóriában, azóta tizenkét nyelvre fordították le, most magyarra is. Ahogy nézegettem a külföldi kiadások borítóit, a Gerhes Gábor által tervezett hazai kiadás egészen rendben van, bár inkább kissé komolytalan a beltartalomhoz képest. A történet erős felütéssel indul; Helsinkiben élő, húszas évei elején járó meleg srác cseten lebeszél egy randit; személytelen vágy, zavart párbeszéd, diszkréten leírt aktus, majd ki is rakja alkalmi partnere szűrét. Aztán főhősünk, Bekim, vesz egy királyboát, amely életének egyik központi eleme lesz. Nem sokkal később egy melegbárban találkozik egy különösen szép macskával, amelyik nem csak beszél, de stílusos ruhákat hord, keményen és elvakultan kritizál, orrfenhordva gesztikulál, és be is költözik Bekimhez. A macska dagad, szőre zsírosodik, migránsozni kezd, uralkodik Bekim élete felett, mígnem a boa megtámadja és majdnem megöli.

A másik szálon egy fiatal koszovói albán lány 1980-ban álomesküvőjére készül. A fiú gazdag család sarja, a lány egyszerű házból való. Az apák megbeszéltek mindent, az előkészületek szigorú hagyományok alapján történnek, de az esküvő napján a fiú felrúgja ezeket, és kiderül, mégsem olyan tökéletes és jóravaló, mint ahogy a lány, Emine, elképzelte, de már nincs visszaút, a szülői házat maga mögött hagyta. Újdonsült férjével az apósék házában élnek, sorra jönnek a gyerekek és a problémák, majd jönnek a 90-es évek, Tito halála, és kirobban a háború, ami elől Finnországba menekülnek. Ezen a ponton már lehet sejteni, a két szál hol és hogyan fog összefonódni.

A két szál nemcsak két külön történet, de két külön világ is, mégis vannak párhuzamok. Bekim napjainkban zajló élete sivár, szinte kizárólag a kígyóval, a macskával, később új szeretőjével-partnerével való kapcsolatáról szól, közben pedig fel-felsejlenek múltja részletei. Beszél arról, milyen elsőgenerációs bevándorlóként az országban élni, érvényesülni, beilleszkedni az iskolai környezetbe, és előkerül zsarnok apja is, aki már rég halott, mégis élénken él a fiú gondolatvilágában. A beszélő macska mágikus figurája meghökkentő (és abszolút hihetően megfestett), érezhetően szimbólum akar lenni, talán a zsarnok apáé, aki rátelepedett Bekim családjára, ahogy a macska is Bekim életére. Kapcsolatuk hektikus, beteg, furcsa, majd a macska gyűlölködve egyik pillanatról a másikra eltűnik a képből. A boa majdnem végig kíséri főhősünket a történetben, ott van még, amikor új szeretője beköltözik, amikor még boldogok, és akkor is ott van, amikor szakítanak és a férfi elköltözik, majd egy nap a kígyó rátekeredik Bekimre, egyre jobban szorítja, egyre inkább préseli ki tüdejéből a levegőt, majd Bekim leszúrja egy konyhakéssel és megszabadul tőle, minden egyéb kísérőérzelem nélkül, ami azért meglepő, mert a kígyó nagyon fontos volt számára, mégis úgy végzett vele, mintha csak egy pókot nyomott volna el a falon, aztán említést sem tesz róla többé.

A másik szálon Emine története lineárisabb, az esküvő előkészületeit hosszan meséli, részletezi az albán, iszlám szokásokat, nagyon szépen lefesti a kultúrájuk egy részét, akaratlanul is rávilágít a hagyományos keresztény európai világ és a balkáni világ különbségeire. Bemutatja a nő szerepét egy házasságban; hogy az egyetlen feladata, hogy a férjét kiszolgálja alázatosan, hogy fiúgyereket szüljön, nevelje a gyerekeket úgy, hogy a férj – Bajram – nyugalma ne sérüljön, hogy a legapróbb dolgokba sincs beleszólása. Bajram pedig megveri őt, a gyerekeket is félelemben tartja, zsarnokként uralkodik felettük, még Finnországban is, holott teljesen más kultúrában élnek ott. Bajram nemcsak képtelen, de nem is hajlandó asszimilálódni, ezért a munkáját is elveszti és egyre lejjebb süllyed a sztereotípiába: a bevándorlók nem dolgoznak, lopnak, kihasználják az országot. Mindeközben a hazájukban zajló véres háború megviseli az egész családot. A gyerekek egyenként elhagyják a szülőket, azt hazudják, visszatérnek, de minden kapcsolatot megszakítanak velük, végül egy éjszaka Emine is elhagyja a férjét, aki később visszatér Koszovóba és öngyilkos lesz. A történet aránytalanul hosszan taglalja a háború előtti időszakot, az esküvőt, míg a költözés utáni küzdelmet a boldogulásért, a háború utáni időszakot nagyon gyorsan lepörgeti.

A regény élvezhető, de zavaros. Igen kevés (homo)erotikus olvasmányélményem van, és igazán értékeltem, hogy itt sincsenek az arcomba tolva a hálószobában zajló dolgok, viszont gyakran kaptam azon magam, hogy ezek a részek tökéletesen olvashatók akár homo-, akár heteroszexuális olvasattal, teljesen jól behelyettesíthetőek a szereplők más neműekkel is. Ez tetszett és teljes mértékben tűréshatáron belül maradt. Nagyon érdekesnek és izgalmasnak találtam az albán szokásokat leíró, magyarázó részeket, nagyon jó bepillantást adott a kultúrájukba, ám a család életébe, a nő érzelmeibe és küzdelmeibe kevéssé, ezeket elnagyoltnak, összecsapottnak éreztem. Az állatok szimbólumként való használata jó ötlet volt, de lezáratlannak érzem ezeket, kissé erőltetettnek, és kevéssé konzekvensnek, pedig erős elem, hogy Bekim gyerekként hónapokig kígyókkal rémálmodik, retteg tőlük, évekkel később pedig vesz magának egyet, ami végül majdnem meg is öli. A beszélő macska figurája megtestesít sok negatív emberi tulajdonságot, szép párhuzam az apával, megjeleníti a bevándorlókat épp csak megtűrő európai elitistákat, ugyanakkor a karakter tökéletesen működött volna akkor is, ha emberként jelenik meg és nem macskaként. A két szálat, Bekim és Emine történetét egyértelműen Bajram (q gyűlölt apa és férj) figurája kapcsolja össze, szövi át meg át egészen az utolsó oldalakig. A gyerek elítéli, a feleség nem ítélkezhet. Tesszük inkább mi, olvasók. Mély érzések bújnak meg a háttérben Bajrammal kapcsolatban, amik hol szépen ki vannak fejtve, átérezhetőek, hol elkentek és csak felszínesen érzékeltetettek. Érezhető, hogy a szerző nagyon intenzív élményekből táplálja a regényt, de a végeredmény csak erős közepes, amiben vannak nagyon erős pontok és esetlenségek is. Mindemellett balkánrajongónak erősen ajánlott, a “migránsozás” miatt pedig aktuális kötet, amit (a hibáival együtt is) érdemes elolvasni, hogy egy kissé közelebb kerüljünk a megértéshez.

Décsy Eszter

Pajtim Statoci: Macskám, Jugoszlávia, Magvető, 2017. 

Megosztom.

Comments are closed.

Itt zöldebb a fű és kövérebb a tavasz.

Kövess minket facebookon!