Archív

Szobabicikli verseny, egészség és közelgő lemez; itt a KIES vadiúj klipje, a #nemvagyelég, nézzétek meg!

A 2015-ben alakult KIES első nagylemeze tavaly jelent meg Kaland az élet címmel, amiről itt írtunk. A könnyedebb, pörgősebb rock vonalán mocorgó zenekar már többször is bizonyította humorérzékét, és ez legújabb klipjüknél sincs másként. Kiss Milán (ének, gitár), Kovács Gergely (dob), Szűcs Ádám (basszus, vokál) és Kaldenekker Ferenc (gitár) ugyanis igazi sportembernek öltözött, hogy az egészséges életmód jegyében élen járjanak a példamutatásban – legalább a vizuális anyag szintjén. A #nemvagyelég c. dal és hozzá készült klip valójában az októberben megjelenő 2017 című (micsoda címadás!) új lemezük előhírnöke.

“Ez a szám az emberek instagram, valamint a közösségi oldalak felé mutatott képeit boncolgatja. A dalról, valamint az egész új lemezről elmondható, hogy némiképp komplexebb, szövegi tekintetben pedig odamondóbb/kritikusabb, mint elődje. A videó egy greenbox stúdióban készült, ahol ‘szobabicikli-versenyzőként’ próbáljuk lekörözni egymást, pár vicces akadályt leküzdve.” – nyilatkozta Kaldenekker Ferenc, a zenekar gitárosa.

Természetesen lesz lemezbemutató koncert is, de addig egy jóféle nyárzáró bulit csinálnak majd a Hajón a Sunset társaságában, nézzetek be! A klip pedig lejjebb látható.

P.Á.

KIES a facebookon

Az NKA – Cseh Tamás Program támogatásával

Megosztom.

Comments are closed.