Archív

Idén jelent meg a nagylemeze, most szeptemberben pedig egy háromrészes videósorozatot jelentet meg egy live sessionről az interneten. Hangácsi Mártonnal beszélgettünk a megjelenés kapcsán, a sorozat második részét pedig itt, nálunk hallhatjátok és láthatjátok először!

Ha valaki meghallja az egyik dalod és első alkalommal találkozik a neveddel, mit érdemes tudnia rólad? Egy rövid bemutatkozás során miket mondanál magadról?
Mindig fontosnak tartottam, hogy a dalaim személyes élményeket dolgozzanak fel. Ha ezt tudja rólam a hallgató, biztosan máshogy fog tekinteni a dalra. Zeneileg az utóbbi időben lényegessé vált, hogy a dalok megírásán kívüli feladatokat is én lássam el (hangszerelés, felvétel, keverés, hangszerek). A többit elmondják rólam a dalok. 

A One című dal klipjét itt mutattuk nektek

Honnan indult számodra ez a gitár és ének vonal? Mi volt az első találkozási pont közted és a zene között?
Voltak kisebb találkozások, de az első nagy találkozási pont a Zalaegerszegi Városi Fiúkórus volt 8 évesen. Az ott töltött néhány év nagyon meghatározta a zenéhez való viszonyom. Nem mellesleg már tinédzserként úgy állhattam színpadra frontemberként, hogy nem volt lámpalázam, amit szintén a korai tapasztalatoknak köszönhetek. Eleinte a zongora tetszett, és még dobolni is tanultam, de a gitár ragadt meg főhangszerként. A mellé pedig logikus döntés volt, hogy énekeljek is.

Hogyan kell elképzelnünk nálad a zeneszerzés folyamatát?
Általában, ha van valami ötletem, azt felveszem, és hetek, hónapok (akár évek) elteltével térek vissza hozzájuk. Ami megtetszik, azt elkezdem kidolgozni. A másik és jóval ritkább, hogy leülök és elkezdek játszani valamit, amiből aztán majdnem egyből lesz egy kész dal. A Saint, Sinner című dalom például így készült. 

 

Mi ad inspirációt számodra a dalírásnál? Kedvenc előadók, meghatározó élmények és személyek?
Olyan dolgokból inspirálódok, ami bárkivel megtörténhet. Szerelem, anyagi gondok, szorult helyzetek. Az a célom, hogy bárki magára ismerhessen a dalaimban. Szerencsére nagyon sok jó koncertélményem van (Passenger, Florence and the Machine, Bastille, Asaf Avidan). És nagyjából ezek az előadók a kedvenceim is, kiegészülve Hozier-rel, Ed Sheeran-nel, Coldplay-jel.

Mesélj a most megjelenő videódról. Ugye, ez egy live session sorozat második része. Mit érdemes tudni magáról a dalról, illetve az egész videósorozatról?
A dal, a My True Fairy Tale lemezem utolsó dala. A dalírás (főleg, ha ez egy lemez, kislemez) egyik fő folyamata nálam, amikor elkezdenek nem tetszeni a dalaim. A Saint, Sinner is így született. Amikor még télen raktam össze a demókat a lemezre, egyik fiókban maradt ötlet sem tetszett záródalnak. Hát leültem gitározni, gondolkodni kicsit és így született meg ez a dal. Ez a legaktuálisabb dal rólam jelenleg.

A videósorozat ötlete már rég felvetődött. Az alapvető cél az volt, hogy a hallgató, néző ízelítőt kapjon az élő produkcióból. A másik, hogy az akusztik/utcazenész skatulyából kilépjek. Erre az előzőleg megjelent Alone c. dal egy jó eszköz, ez a dal inkább egy klasszikus singer-songwriter darab.
A videót a Most Bisztró teraszán forgattuk Simó Marcell-lel (aki a One c. dalom klipjét is csinálta), a hang utómunkát, felvételt én csináltam. A helyszín igazából adta a Rooftop Session elnevezést.

Várható hasonló érdekesség a közeljövőben? Vannak tervek, ötletek ehhez hasonló megjelenésekre?
A Rooftop Session utolsó dala szeptember 18-án jelenik meg, utána ősszel már megpróbálom összeszedni az új ötleteket a következő lemezre vagy kislemezre. Illetve karácsony környékén várhatóak még új megjelenések, de erről egyelőre nem beszélnék.

Mindig az előadó van a központban, de hajlamosak vagyunk megfeledkezni a háttérről. A környezeted hogyan éli meg a művész életét, a koncerteket és utazásokat?
A környezetem is tudja, hogy ez munkám is, így nem okoz konfliktusokat. Persze egy húzósabb időszakban nehéz találkozni olyannal, aki 9-5-ig dolgozik. Vagy az alkotói folyamatok alatt nehéz nemet mondani egy sörözésre vagy egy ebédre valakivel, de bele lehet ebbe szokni.

Az eddigi pályafutásod során melyek voltak a legmeghatározóbb és legérdekesebb élmények?
Az összes dal- és lemezmegjelenés fontos mérföldkő volt. A Veszprémi Utcazene Szakmai díja. Amikor először hallottam magam a rádióban, vagy először néztem vissza magam a tévében. Ezek mind jó élmények voltak, hiszen előtte mindig vágytam rá. A sok élményből nem tudom kiemelni a legérdekesebbet. 

Itthon mennyire találod népszerűnek ezt az egy szál gitár és ének irányt? Hányan csinálják és milyen szinten akad közönsége?
Számokban eltér az éppen futó pop-produkcióktól, ugyanakkor, ha ez szólna mindig, ugyanúgy lenne rá igény. Én próbálom modernebb oldalról megfogni az egészet, ami ebből a skatulyából idővel talán ki tudja léptetni a zenémet. Egyébként sokan indulnak a klasszikus énekes-dalszerző vonalról. Valaki megmarad benne, valaki aztán zenekarra vált és van olyan is, aki játszik egyedül is, zenekarban is. 

A szóló projekten kívül szerepelsz más formációban, zenekarban?
Egy ideje csak a szóló van, és a közeljövőben nem tervezek ezen változtatni.

Ha lehetőséged lenne arra, hogy bárkivel együtt zenélhess, kit választanál és miért?
Stinget szívesen lekísérném. Imádom, ahogy énekel. Ed Sheerannal szívesen eljátszanám az egyik dalát, de bírnám, ha Dave Grohl beülne egy dalra mögém dobolni. Nagyon hosszú ez a lista, szerencsére sok zenészre fel tudok nézni.

Mire számíthatunk tőled a jövőben, merre találkozhatunk a következő időszakban a neveddel?
A következő önálló koncertem a Kuplungban lesz Budapesten, ezenkívül a legfontosabb jövőre egy új lemezen elkezdeni dolgozni.

Salvai Ádám

Megosztom.

Comments are closed.

Mielőtt másnak is eszébe jutna…

Kövess minket facebookon!