Archív

Jó húzós második kislemezt jelentetett meg nyár végén a Poison Alley, akik időközben fix zenekarrá fejlődtek, és nemcsak lemezbemutatót, de első koncertjüket nyomták tegnap este a Dürer Kertben. Az All But One, a Wishes és a Warren társaságában teltházas bulit csináltak.

Bevallom, az első két zenekart nem ismertem, de volt annyi bizodalmam a Phoenix Music szervezésében, hogy nagyon rossz nem lesz az este. Sőt. A New Dead Project ex-tagjaiből nemrég alakult Warren nyitotta az estét. Rövid, velős punk-HC számok nagyon pörgősen tekerve. Nyers, dühös, erősen punkos és jó reszelős zene. Volt bennük kraft, de egy kicsit olyan volt, mintha nem eresztenék ki igazán, pedig lett volna mit. A felkonfokra picit gyúrniuk kéne, illetve az autóból kidobott kutyákról szóló dalért megelőlegeznék nekik egy mini-Téglás Zoli-díjat is. Mindemellett tök egyben volt a koncert, odatették, amit oda kellett.

Az őket követő Wishes-ről egy ilyet olvastam elöljáróban: “A Wishes nem zenekar, a Wishes a mosolyod, a jókedved és az önbizalmad, mint ahogy azoknak is az, akik csinálják.”. Ezek után kifejezetten meglepett, hogy ha lehet, még egy kicsit mérgesebbnek tűnt a zene, amit nyomtak, ellenben valóban iszonyatosan sok élet volt bennük. Az előző bandához képest dallamosabb is volt egy kicsit, jobban ráállt a fülem, de nem csak összetettebb és dallamosabb volt a zene, hanem sokkal jobban át is adták, a színpadról nagyon átjött az az energia, ami a stílus sajátja, és nemzetközi színvonalú bulit csináltak. A basszerosnak, akinek többet volt kinn a nyelve, mint bent, pedig külön pacsi!

Utánuk a szintén nemrég zenekarrá alakult All But One érkezett. Velük még a nyáron megjelent, igen szépen összepakolt és kalandosan készült klipjük kapcsán ismertem meg. Bár a formáció friss, az ötlet az alapító-gitáros, Bodor Máté (Alestorm, ex-Leander Kills, ex-WISDOM) fejéből már 2014 tájékán kipattant. Nem titkolt céljuk, hogy nemzetközi terepen is ismertek legyenek (a zenekar fele nem magyar), és ez abszolút leköszön a zenéből is. Az este punk-HC vonalához képest ők inkább a dallamos metál vonalán utaznak, de az én ízlésemnek túl amerikai szájízű és kissé steril a zene, ám vitathatatlanul profin van összerakva. Az is érezhető, hogy Bodor Máté köré csoportosul a dolog, az ő gitártémáira épül minden, a témák pedig, meg kell hagyni, kifejezetten izgalmasak és jól összepakoltak, le a kalappal.
Az este záróakkordja és egyben a legjobban várt része a Poison Alley debütje volt. Ők is csak nemrégiben álltak össze zenekarrá, a banda ugyanis eddig a két alapító, Bödecs András (ex-The Idoru, ex-New Dead Project) és Czifra Miklós (ex-New Dead Project, Amigod, Leander Kills) gitáros projektje volt. Nyár végén megjelent kislemezüket is még vendégzenészekkel vették fel, a tegnap esti koncertre azonban már fix felállással érkeztek. Alapvetően nem műfajom ez a punk-rockos HC-s vonal, de meggyőződésem, hogy az Idoru Monologue albuma az elmúlt évtizedek egyik legjobb hazai lemeze volt, gyakran előveszem ma is, és valószínűleg innen a vonzalom, hogy kövessem a szcéna történéseit. A Poison Alley eddig megjelent két kislemezében sem csalódtam, elég magasra rakták a mércét. Tegnap este pedig színpadon is hozták, amit el lehetett várni tőlük. A zenekar egyértelműen a két alapítóra épül, Bödecs orgánuma még mindig lenyűgöző, a gitártémák összetettsége és dallamossága is nagyon ott van. Ezt kellemesen ellensúlyozza az egyszerűbb, nyersebb dob. Abszolút azt éreztem, hogy egy profi zenekar profi koncertjén vagyok, mindemellett egy kicsit talán jobban össze kell még szokniuk, néha nem volt meg a kellő svung, pedig minden adott volt hozzá. Még egy-két koncert, és biztos vagyok benne, hogy az egyik legjobb koncertzenekar lesznek itthon, de már most is benne vannak az élmezőnyben. De nemcsak itthon, a nemzetközi színtéren is tökéletesen meg fogják állni a helyüket. Mindenképpen elmegyek a következő bulira is, és remélem, hogy hamarosan újabb dalok is készülnek majd!

fotó: Zsiga Pál
Megosztom.

Comments are closed.

Csak a lájk ad erőt

és mindent lebíró akaratot!

Kövess minket facebookon!