Archív

Kevés zenekar van, akit a pályafutása kezdetétől fogva nyomon követek és még kevesebb, akik – számomra – az első korongtól az utolsóig hibátlan életművet mutathatnak fel. Bár a tavalyi Last Hero lemez után az Alter Bridge a második kategóriába már csak félig meddig fér bele, ez cseppet sem vesz el a zenekar érdemeiből. Fura mód pont a “hős” koncepció körül forgó témájú lemez idejére kezdtem egy kicsit szkeptikus lenni a zenekarral kapcsolatban (talán több, mint tíz év után elkezdtem irreális elvárásokat támasztani velük szemben), de amellett, hogy a lemez sem nyújtotta azt, amit eddig kaptam a srácoktól, az élő felvétlek láttán is kicsit aggódtam, hogy talán túl sok volt a side project (Mark Tremonti három szólólemeze és Myles két albuma Slash-sel), és nem egy helyen volt bennem olyan érzés, hogy a srácok kicsit unottan hakniznak, néhány helyen meg már a frusztráltság jeleit is felfedeztem. Ezen dolgok miatt bár megkérdőjelezhetetlenül felspannoltan, de azért eléggé félve indultam neki a vasárnapi koncertnek.

Igen ritka esetben vannak olyan turnék, ahol az előzenekarok képesek arra, hogy a főprodukciót úgy készítsék elő, hogy nem csupán a füled szokja a zajt fél órán keresztül, hanem valami extrát is kapsz. Egy meglepően jó élő produkciót, jó dalokat, valamit, amiért úgy érzed, hogy nem csak azért van ott a banda, mert volt elég a (kapcsolati) tőkéje arra, hogy bekerüljenek egy felkapottabb fellépő elé. Sajnos ez nem ezen koncertek közé tartozott. Az As Lions-ról leírható legjobb (és legrosszabb) kritikám egyben, hogy nem rossz. Korrekten előadták amit játszanak, de azért, ismerve Európa underground rock színterét, ennél a zenekarnál még egy átlag budapesti hétvége koncertfelhozatalából is simán lehetett volna bőven jobb zenekart választani. No de sebaj, (sajnos) már nem is nagyon számítok jobb kezdésre egy-egy arénás koncerten.

Az előzenekar levonulása után nem sokat tököltek a színpadtechnikusok, hamarosan kezdőtött is a várva-várt koncert. A szokásos rövid intró után megdöbbentő energiával csapott bele a zenekar a The Writing on the Wall című szerzeménybe, amit egy hasonlóan ütősre sikerült Come to Life követett. Ezzel a két nótával a kvartett el is oszlatott minden kétséget bennem, érezni lehetett, hogy ez bizony egy baromi jó koncert lesz. És az is volt. Jöttek új lemezes és régebbi dalok is, az elmúlt 13 év minden korszakából válogattak a setlistre, ráadásul – aminek kifejezetten örültem – az új korongról is jól választottak nótákat (azért egy The Other Side jöhetett volna még, mondjuk a My Champion helyett). A koncert közepénél, a Crows on a WireTies that Bind (aminek a kiállása alatt Myles sikeresen ültetett le egy egész koncertnyi embert három kézmozdulattal, hogy aztán a refrénnél mindenki egyszerre ugorhasson a levegőbe – imádtam) páros után külön öröm volt hallani, ahogy egy dal erejéig Mark Tremonti átvette az éneket és eltolták nekünk a Waters Rising című eposzt.

Azt hiszem, nagyjából itt kell, hogy megálljak és említést tegyek arról a nagyon sarkalatos témáról, hogy hogyan szólt a koncert (és a zenekar). A Budapest Sportaréna nekem valahogy szinte sosem tetszik, lehet, hogy csak túl nagy a Dürer kistermes koncertekhez szokott lelkemnek, de a legtöbb bulin nekem olyan hideg, lélektelen stadionhangzása van. Ez most szerencsére nem volt így. A küzdőtérből leválasztott félháznyi miniaréna tök korrektül megszólalt, a gitárok karcoltak és érthetőek voltak, az énekek tisztán hallhatóan jöttek és szerencsére (vagy sajnos) a szellős küzdőtéren eléggé közel lehetett menni a színpadhoz ahhoz, hogy a koncertnek inkább egy nagy klubkoncert hangulata jöjjön át, mintsem egy negyed házas aréna érzése. A zenekar sem zavartatta magát az egybegyűltek száma láttán, egy percig sem engedték el a gyeplőt, végig profi, minden porcikájában vibráló előadás részesei lehettünk, epikus gitárszólókkal, dübörgő ritmusokkal és Mylestól már megszokott stúdióminőségű énekléssel. Külön öröm volt látni, hogy a zenekar két frontembere – Myles Kennedy és Mark Tremonti – mekkorát léptek előre mióta legutoljára láttam őket. Myles gitárszólói hallatán nem egy helyen esett le az állam. A lemezt hallgatva simán azt hittem a szólóira, hogy a “főgitáros” témái. És ez nem kis szó. Mark Tremonti a 21. század rockgitárosainak a csúcsa (aki mást mond, az rosszul gondolja) és nem lennék annak a helyében, aki vele egy színpadon gitározik (dehogyisnem lennék). No de a lényeg, hogy Myles úgy kigyúrta magát, hogy semmi szégyellnivalója nem lehetett, az utolsó előtti szólópárbajnál még tök poén is volt hallgatni a két gitáros játéka közti különbséget, illetve hallani a (valószínűleg) egymástól tanult figcsókat.

Ami gitározás téren elmondható az énekesről az vica versa igaz Mark Tremontira is. Volt szerencsém az elmúlt öt évben majdnem minden esztendőben eljutni Mark koncertjeire (ha nem Alter Brigde, akkor a szólóprojekt előadásaira) és most először hallottam, hogy bizony beért a dolog. Mark iszonyat nyers és baromi tökös, de szinte hibátlan éneklése tökéletesen egészítette ki Myles szólamait. Le a kalappal. Brian Marshall és Scott Phillips pedig hozta, amit egy ilyen szintű zenekar ritmusszekciójának kell. Óramű pontosságú, tökéletes támaszték ahhoz, hogy Mark és Myles tehesse a dolgát. Mindig külön öröm látni, ahogy ilyen jó zenészek ilyen alázatossággal végigkísérnek egy produkciót.

A Watch Over YouIn Loving Memory akusztikus párost a – szerintem – mindenki által legjobban várt Blackbird követte és vezettet bennünket a koncert záró blokkjához. Metalingus, Isolation, Find the Real (ennek külön nagyon örültem) és természetesen az Open your Eyes. Visszatérésnek Show me a Leader és Rise Today.

Én a 2014-es Pecsás koncertet is baromira éltem, de vasárnap a zenekar nemcsak, hogy nagyságrendekkel jobb bulit tartott, de a hozzám hasonló, kétkedő rajongóknak is bebizonyította, hogy a zsáner egyik zászlóshajójaként az Alter Bridge még mindig a piacon lévő egyik legjobb rockzenei produktum. Reméljük mihamarabb találkozunk velük ismét, a legközelebbi viszont látásra!

FB
fotó: Zsiga Pál

Megosztom.

Comments are closed.

A lájk felmelegít, és tele van C-vitaminnal.

Kövess minket facebookon!

 

 NOWmagazin.hu