Archív

Vissza a tetthelyre: újra a Dürer Kertben játszott a sleepmakeswaves, ezúttal két másik banda, az amerikai Vasudeva és a brit The Physics House Band kíséretében. Pár évente orgazmus, a modern post-rock veleje három kontinensről, avagy ilyen volt a tegnap este a Dürerben.

Hetek óta számoltam vissza a napokat a koncertig, mintha legalább a Télapót várnám; kifényesített biciklivel gurultam a Dürerhez. Az estét a szó szerint épp hogy beeső Vasudeva indította, akik Varsóból vezettek ide egész nap, így egy picit megcsúsztak a beállással is, amit igen gyorsan orvosoltak. A new jersey-i trió zenei világa valahol a klasszikusabb post-rock és a matekosabb Mutiny of Bounty között van, helyenként izgalmas és kifejezetten kihívást jelentő váltásokkal, ami néha nem is jött ki pontosan. Talán a rohanás miatt is lehetett, de a srácok valahogy nem győztek meg arról, hogy ők lesznek az új kedvenc zenekarom; a koncert első felében inkább magiknak zenéltek, de az utolsó két szám, mindkettő nyersebb, groove-osabb, kifejezetten fülbemászó volt, és végre előbújt belőlük valami, amiért érdemes volt végignézni a koncertet.

The Physics House Band Brightonból érkezett, és bár nem először jártak nálunk, nekem abszolút újdonság volt. Megjelent a szinpadon egy bongyor bölcsész basszeros és egy jóllakott nagycsoportos gitáros MacBookkal, meg a jókisfiús dobos, és olyan baszatást csináltak, hogy leesett az állam. Nagyságrendekkel több energia szorult beléjük, mint az előző bandába, kemény, tökös post-rockot nyomtak. Szintén instrumentális, a billentyűktől néhol 90-es évek szájízzel, a samplerektől meg inkább modernebb, “sleepmakeswavesesebb” feelinggel. Az jutott eszembe, hogy ilyen lehetne ma a Led Zep, ha kicsit matekosabb post-rockra váltanának. Kemény megoldások, ügyes tört ritmusok és halomnyi energia, iszonyat jó dobokkal Rendesen felrakták a lécet az estének, és a java még hátra volt.

Abszolút meggyőződésem, hogy az ausztrál sleepmakeswaves az egyik legerősebb banda a modern post-rock, instrumentális post-rock világában, de nem csak a vörös kontinensen (ahol egyébként igen erős ez a stílus), hanem az egész világon. Két éve jártak a Hajón, ami az év egyik legerősebb koncertélménye volt, előtte pedig épp ugyanitt láttam őket először, és még mindig megvan a kisteremben a helye, ahol földbe gyökerezett a lábam a döbbenettől. A The Physics House Band nevét jól megjegyeztem, de tudtam előre, hogy hiába volt iszonyat jó, amit csináltak, még lesz följebb. És lett is, amint a sleepmakeswaveses felment a színpadra. Ebben már csak azért is biztos vagyok, mert innentől kezdve az agyamat átkapcsolták valami más fordulatra, még pislogni is elfelejtettem.

Harmadik, Tundra c. lemezük idén márciusban jelent meg, ezen továbbvitték azt a keményebb vonalat, amit a Love of Cartography-val elkezdtek, és azonnal a kedvencemmé vált, amint először meghallgattam. Az első …and so we destroyed everything c. lemezükről sajnos csak egy dalt játszottak, hiányt mégsem éreztem, iszonyat jó setlistet raktak össze! Bár az is igaz, hogy nem tudtak volna mellényúlni, bárhogy válogatnak és bármilyen sorrendben játsszák a számokat. Nemcsak az egyik legerősebb post-rock zenekarnak tartom őket, de kétségkívül a legjobb koncertzenekarok egyikének is. Iszonyat, amit művelnek a színpadon! Olyan zsigeri erő tör belőlük felszínre, ami bekúszik mindenki bőre alá. Teljes megőrülés.

UPDATE:
Az elő lemezről nem játszottak, csak beflesseltem, valójában a we sing the body electric volt az, amit fejben mindig a lemezre rakok, pedig a korábbi, a Tangled Thoughts of Leaving-gel közös EP-n van. Sorry. Blahó Dávidnak pedig köszönöm a helyreigazítást.

Bár tavaly előtt a Hajón jobban szólalt meg a koncert és többen is voltak, sem a hely, sem a közönség nem befolyásolta azt, ami történt ott tegnap este. Az egész hihetetlen koncertélményt még megfejelték egy valódi(nak érezhető) visszatapssal, és nem csak egy ráadás számmal, hanem egy feldolgozással is, mégpedig – és itt rendesen leesett az állam és hangosan felnevettem – Robert Miles überklasszik dance slágere, a Children vérbeli sleepmakeswaveses feldolgozásával. Aztán heló. Vastaps, és még mindig földbe gyökerezett lábak, aztán a Tundra vinyl gyors beszerzése, majd indulás haza, hogy számolhassam vissza a napokat a következő koncertjükig…

Décsy Eszter
fotó: Zsiga Pál

Megosztom.

Comments are closed.

A lájk felmelegít, és tele van C-vitaminnal.

Kövess minket facebookon!

 

 NOWmagazin.hu