Archív

Duda Éva, Harangozó Gyula-díjas magyar táncművész, és hihetetlen erővel rendelkező koreográfus. Beszélgettünk vele táncról, színházról, Frida Kahloról; Duda Éva egyszerre tudatos, és egyszerre intuitív. Ez a kettőség az, ami miatt talán azt érzed, hogy össze van rakva, hogy tisztában van a helyével a világon. De beszéljen ő:

Első kérdés, két szóban: számodra mit jelent a tánc?
Hűha, erre nem tudok két szóban válaszolni. Főleg azért nem, mert ma teljesen mást jelent, mint nyolc éve, amikor a társulatomat alapítottam, vagy 20 évesen, amikor Pestre jöttem, vagy gyerekként, amikor kezdtem. Már nincs külön tánc, csak színház van, mindegy, milyen műfajról beszélünk. Mégis, ha pontos választ kell adni, talán az egyik legvonzóbb, legkifejezőbb színpadi lehetőségnek tartom, ami hozzám nagyon közel áll. Kapocs a másik emberhez, lehet akár szimplán esztétikai élmény, de mellbevágó erő is.

Hogy kerültél a szegedi Jazz Tánc és Balett Stúdióba? Egyáltalán, hogy jött az életedbe a tánc?
Sportokat kedvelő családban nevelkedtem és elég aktív gyerek voltam, tornáztam, úsztam, teniszeztem, kajakoztam. Majd egy nap a barátnőm elhívott egy balett órára, ahol valami más történt velem, éreztem, hogy ez nem sport. A tánc maga és a színház illata behúzott, vonzott, mint egy óriási mágnes.

A kortárs táncművész képzés után a koreográfusi szakot végezted el. Emlékszel arra a pillanatra, mikor megszületett benned az a gondolat, azaz érzés, hogy szívesen foglalkoznál koreográfiával?
Nem pillanat volt, hanem inkább folyamat. 16-18 éves korom közt készítettem az első etűdjeimet, kisebb koreográfiákat, amit nagyon élveztem csinálni, de akkor még nem volt tudatos, hogy mi történik, csak a késztetés volt erős. Mire 20 éves lettem, már elég egyértelmű volt, hogy ez a dolgom a világban.

FRIDA, Színházak Éjszakája, fotó: Dömölky Dániel

Saját véleményed szerint, mitől lesz jó egy koreográfus?
Ugyanattól, amitől jó egy festő, egy rendező, vagy egy zeneszerző. Aki sajátos, egyedi módon látja a világot, és vízióit formába is tudja önteni, ott teremtés, „titok” van. Sokféle koreográfusi munka létezik, de minden esetben ismerni kell a lehető legtöbb műfajt, a nemzetközi irányzatokat, a színpad és a drámai színház eszközeit, és jól kell tudni bánni az emberekkel. Fontos a szem is, alkotói szemmel meglátni valakiben valamit, ami benne van, csak ki kell hozni belőle.

Nemzetközi kurzusokon is részt vettél. Ha egy szóval kéne megfogalmaznod, hogy egy-egy ottani tanártól mit tanultál, akkor mit mondanál?
Mindenkitől mást, különféle tánctechnikák mellett szemléletet, összefüggéseket, ideológiákat, a test lehetőségeinek és határainak megismerését. Szinte minden tanár megszállott a saját módszerét tekintve, így ha az ember nyitott, akkor mindenkitől rengeteget lehet tanulni.

Frenák Pál és Juronics Tamás is a tanárod volt. Két meglehetősen különböző koreográfusnak tűnnek. Mennyire rendítették meg a szabadságodat a tánc és a koreografálás terén? Mi a legfőbb, amit megtanultál tőlük, és azóta is, akár tudat alatt, de a saját munkáidban megvalósítasz?
Mind a kettőjüknél egy-egy kurzuson vettem részt, ahol nem volt lehetőség elmélyülni a művészi munkában, inkább technikai tréningek voltak. Az előadásaikról jobban tudok nyilatkozni, mert azok nagy hatással voltak rám, mind a ketten nagyon bátrak a saját gondolataik megfogalmazásában, ami engem arra ösztökélt, hogy merjek a saját nyelvemen megszólalni.

„Frida” című filmben, Salma Hayek, Frida Kahlo „Broken Column” című festményével

Pengeélen táncolunk, ahogy történt ez az Átrium Filmszínházban, Duda Éva vezetésével, aki a Frida Kahlo életéből létrejött darab rendezője és koreográfusa is egyben, a Színházak éjszakájára viszont hozta az ősi tánc misztikumát, a mágikus rítusokat és szabályokat, és belevágott, hogy megtanítsa a jelenlévőknek. A tánc, legyen bármilyen is, mindig ódákat zengő nagy vallomásokat hoz ki az emberekből. Nyugodtságot, békét, káoszt, érzelmeket az ereinkben, vágyat, megszemélyesítéseket és valódiságot. A táncban nem tudsz elbújni: nincsenek korlátok, erősen felhúzott védőburkolatú falak, vagy bármilyen védőfólia az emberiség-, és önmagunk közeledése ellen. A táncban mi vagyunk: öntudatban, s nem hiába önbizalom szükséges hozzá: szétválaszthatatlan a bizalom magunkban, az önutazás után.

Legutóbbi alkotásod, az Átriumban létrejött zenés előadás, ami Frida Kahlo festőnő életéről szól. Már készítettél Fridák címmel egy filmet is róla. Miért foglalkoztat Kahlo ennyire? Mit jelent neked a személyisége, vagy éppen az élete?
Különleges, mély, érzéki, öntudatos nő, akinek az életéről és a műveiről is hosszan lehet beszélgetni. A XX. század meghatározó egyénisége, abban a században, amelyben a nők éppen ébredtek, és újrafogalmazták saját szerepüket, ő ekkor már nagyon elől járt gondolatban és önismeretben is. Minden alkotása számomra olyan vizuális inspiráció, amivel szívesen foglalkozom.

Van kedvenc festményed tőle?
A Two Fridas, a Roots és a Broken Column.

Mi volt a főszempont, amiért Gryllus Dorkára esett a választás, hogy ő játssza el Frida Kahlo-t?
Nem ismertem Dorkát korábban, megérzés szerint választok, sokszor ez csak egy intuitív első lépés, de persze megnézem őket különféle előadásokban is, mielőtt döntök. Ebben az esetben fontos tényező volt Dorka és Gubik Petra külső hasonlósága is Fridához.

A Frida próbafolyamatát hogyan kell elképzelnünk? Mivel kezdtetek, milyen volt a hangulat, mi volt egy kicsit nehézkesebb – akár a színészeknek, akár neked?
Egy komplett szövegkönyvvel, megírt zenékkel és elképzelt vetítésekkel kezdtük el a munkát egy szuper csapattal. Minden rengeteget változott a próbák során, mind a színészek és a táncosok kreatív munkája beleszövődött az anyagba. A nehézség talán csak abban volt, hogy nem volt egyszerű láttatni és érzékeltetni az elején, hogy végül milyen lesz ennek a formavilága.

Hogyan készültél a Színházak Éjszakájára, mit vártál az emberektől a saját programod kapcsán, és a végén mit adott számodra az egész?
Ilyenkor mindig fontos szempont, hogy bevonjuk a nézőket egy kicsit a kulisszák mögötti világba, vagy rávegyük őket egy kis játékra. Az Átrimban tartott program alatt például rengeteg vállalkozó szellemű néző volt, amit tök jó volt megtapasztalni.

Frida, Színházak Éjszakája, fotó: Dömölky Dániel

Van olyan mű, amit szívesen megrendeznél ilyen összművészeti előadásként?
Igen, van több is, éppen azon dolgozunk, hogy melyik lenne a legalkalmasabb hasonló jellegű merészebb színpadi adaptációra.

Mi volt a legutolsó előadás, amit láttál, és/vagy ajánlanál másoknak?
Tasnádiéktól a Majdnem húsz, Hód Adritól a Grace, ha pedig film, akkor a Wind River.

Varga Maja
borítófotó: Dömölky Dániel


Hodworks: Grace – trailer from hodworks on Vimeo.

Az NKA – Cseh Tamás Program támogatásával

Megosztom.

Comments are closed.

A lájk felmelegít, és tele van C-vitaminnal.

Kövess minket facebookon!

 

 NOWmagazin.hu