Archív

A Jurányi rég túl jó, a standup rég túl népszerű, a leírásból kisejlő elsőzenekaros-bénázós young adult-vonal nagy kedvenc, de kamasznak pont nem vagyok kamasz. Ha nem ígér koncertszínházat, jó eséllyel passzolom, viszont az előtérben tesztalanynak berántott zenészekkel, klubokból rémlő fotósokkal és koncertedzett ismerősökkel topogva kezdek jót sejteni, hogy aztán másfél óra röhögéssel később félbéna-félkúl dallamfoszlányokkal, szégyentelenül vidáman jöjjek el. Pont, mint az első, suli aulájában tartott garázsbanda-koncertről kilencvenvalahányban.

A DEKK by Dumaszínház kicsit amolyan zsidók Krisztusért-projekt, bevallottan volt a standupnak némi szerepe abban, hogy a kabaré eltűnt a színpadokról. Nem mintha a Corvinon és vidéken feltétlenül one man showra kellene befizetnünk, akad vendég, akad páros, hármas, vezértéma – a DEKK ennél is komolyabbat igyekszik meríteni, ahogy helyet keres a kortárs színházi világban. A projekt épp kísérletet fut a kabaréműfaj feltámasztására, úgyhogy a rocksztárságnak valahol a férfiak szexuális élete és a szaknévsor közé kell betagozódnia – és ez, a darabot látva, kábé helytállónak is tűnik. A kedvcsináló sántít, sántikál – jobb, ha nem várunk se kamaszokat, se dobozos sörös, sodort cigis, gépolajon és maradék festéken túlütően pállott garázsszagot, se történetet. Nem egy garázszenekarról, hanem a (garázs)zenekarságról szól a szkeccs-sor, amiben történet és katarzis nem lesz ugyan, de ismerős típusok, közeg-legendák, meg ön/irónia, az rogyásig. Felfestjük a zenészlét idővonalát a kezdeti hangszerválasztástól, névválasztástól és tornatermi ünnepélyen félkudarcba fulladó fellépéstől hangpróbán, haknin, szerelmen és más drogokon át stílusig, konfliktusig, sőt, alkotói válságig. Csupa idézet: nézzük a Lovasi-séróst meg a lófarkast, beöltöznek az összes rockerklisébe szakadt gatyától csálé nyakkendőig, dalt írnak a dalírásról – mondjuk Cohen is elkövette a Hallelujával, úgyhogy ez pont nem is vérciki. Ismerős, ezért is működik a minimáljelmez és díszlet: három paróka, dobszerkó, szinti, pár gitár. Nekünk legalábbis nem kell magyarázni.

Nem egyszer villan be persze holmi garázsidol Nirvana a szomszédból lenyúlt daltól a csajnak öltözésig, de a direkt idézet helyett a zenéé lesz a legnagyobb piros pont. A számok nem csak egytől egyig betalálnak stílusparódiaként kamaszpunkkal, alter pötyögéssel, zúzással, romantikával, és igen, lagzis-mulatóssal is, de teljesen jól szólnak a maguk műfajában, nincs az a gejl paródia-utóíz, ami miatt nem bírsz egy tizenéve önmaga paródiájává vált paródiabandát hallgatni. Ha fel is merülne néha a gyanú, hogy a szkeccs rögtön átcsúszik a vékony határon, és onnantól sajnos fullba nyomják a kretént, ezen a ponton többnyire hangszer kerül a kézbe és a világrend helyreáll, az a három perc szép lassan lecsengeti a hangulatot és átvezet a következő stációhoz. Jó is, mert a rehabos, család- és környezetromboló lelkiéletet karikírozó rész például erőltetettebben döccen. Mondhatni, helyenként olcsó, mint a billentyű helyett sípoló gumikacsa, és erőltetett, mint az ütősök pályaválasztása; ilyenkor aztán oly tompán puffognak a sztereotípiák, mint a rosszul hangosított lábdob. Akad zseniális mozzanat, de van, amin lehetett volna jobb fogást keresni. Vagy mégsem: dukáljon a témáknak súlyukkal egyenes arányban büntető humor. Attól még, hogy értjük a Whiplasht, ekézhetjük irgalmatlanul a ritmusszekciót és röhöghetünk közben a saját röhejességünkön; így lesz összehasonlíthatatlanul hitelesebb az egész, mint az Angliában rég teltházzal pörgő életrajzi musicalek, amik halál profi Queen-koncerteket tolnak a színpadon statisztákkal, pirotechnikával, meg nyilván ötcsillagos tribute banddel – csak minek.

Remek bevezetés és/vagy feszültségoldás tehát zenésszülőnek, zenésszel randizónak, kezdő és haladó zenésznek; elsősorban nem feltétlenül kívülállónak szól. Ha viszont egyébként is műfajtól függetlenül fogyasztod a zenész-sztorikat Scott Pilgrimtől a Majdnem híresen át worst cover-vadászatig (ebből a darabhoz is összeraktak ajánlóként egy csokorral, itt), melegen ajánlott. Friss, ropogós, két fesztiválpremier után a hónap elején került a Jurányi-repertoárba, de ritkán lehet elcsípni. A következő előadás november 16-án lesz, jegyek itt.

Kellermann Viktória
fotók: Dumaszínház

 

Dekk by Dumaszínház produkció bemutatja: Vinnai Bandy: GARÁZSBANDA
– koncertszínház –
Játsszák: Jankovics Péter, Szabó Zoltán, Vinnai András
Zene és Dalszövegek: bonsai boy
Technikus: Regele Csanád, Gere Gábor
Produkciós munkatárs: Kiss Réka Judit
Rendezőasszisztens és produkciós vezető: Mattyasovszky Zsolnay Bálint

Megosztom.

Comments are closed.

A lájk felmelegít, és tele van C-vitaminnal.

Kövess minket facebookon!

 

 NOWmagazin.hu