Archív

A sajtóban csak New York leghangosabb zenekaraként ismert A Place To Bury Strangers-t volt szerencsénk megnézni tegnap este az A38 Hajón. Tény, hogy a borús, esős időben kifejezetten jólestek a dobhártyaszaggató riffek és a valóságból is hamar kizökkentett a három remek zenekar előadása. A noise rock, indusztriál és a pszichedelikus rock elemeiből építkező bandát a belga Brutus és a dán lánytrió, a Baby In Vain kísérte el a turné magyarországi állomására.

A Baby In Vain-ről elöljáróban nem sok információm volt, bár a 2017-es More Nothing címre keresztelt lemezüket jópárszor meghallgattam a koncertre készülődve. Az album kifejezetten frissnek, izgalmasnak hatott. Grunge, de leginkább gitárközpontú noise rockban utaznak a lányok. Imitt-amott egyéb hatás is érvényesült az albumon, mint pl. a Queens of the Stone Age-hez hasonlatos hangzás, vagy a The Distillers is eszembe jutott a dalokat hallgatva. Megvan bennük az energia és ez a színpadon is megmutatkozott. Nagyon csajos, fílinges volt a banda, bár még egy kicsit lehet javítani a kiálláson. A dalok nagyon jók és ezt élőben is megfelelő módon adják elő a lányok. Mégis úgy érzem, hogy a színpadi jelenlét kissé erőtlen; néha azon kaptam magam, hogy sokkal jobb a hatása az előadásnak, ha nem figyelek minden kis mozzanatra, ami a színpadon történik. Az irányvonal azonban adott és a hangszerhasználat is elég izgalmasra sikeredett, főleg amikor a szinti is képbe került és néhány dal erejéig felváltotta az egyik gitárt. Szóval teljesen rendben van a lányok teljesítménye és a headbangerezős gitározásért pluszpont jár.

Az átszerelésnél már megállapítottam, hogy azok jöttek el az eseményre, akik igazán elkötelezettek eme underground műfaj iránt. Ettől lett olyan jó kis klubhangulata a koncertnek. Az est második fellépője a belga Brutus debüt albuma, a Burst kedvező sajtókritikákat kapott. A zenekart többek között a Converge és az Oathbreaker mércéjével is mérik. Mindez abszolút pozitív hozzáállást jelent a közönség és a szakma részéről. Bár a névválasztás nem túl szerencsés, hiszen ugyanezzel az elnevezéssel több banda is tevékenykedik; pl. a holland társuk a death metál műfajában, míg a norvég Brutus a pszichedelikus rock képviselője. Mégis azt kell mondjam, hogy a belga Brutus különlegesebb a társainál, hiszen ilyen felállással nem sok banda van a noise rock világában. Az énekeslány ugyanis dobol és ez nagyon különleges atmoszférát teremt a zenekarnak. Zenéjük nagyon egyéni stílus felé halad, köszönhető mindez a hardcore-punk, a shoegaze és a black metal elemek érdekes kombinációjának.

A banda tudatosabban lépett a színpadra, mint a dán lányok és nagyobb érdeklődés övezte a produkciót. Az átrendezett színpadon a dobszerkó jobb előre került a frontlány szerep miatt, így a gitárosokkal egy vonalban, közvetlen közelről volt megfigyelhető, ahogyan Stefanie csépeli a dobokat. A beállásnál feltűnt egy kis vékony csajszi, aki a dobot próbálgatta, gondoltam is, hogy ő lehet a csapat frontembere és kíváncsian vártam hogyan tudja élőben visszaadni a lemez erőteljes hangzását. Hát, nem csalódtam, ami azt illeti, mert nemhogy a dalok húzása volt meg, hanem énektechnikailag is sikerült teljesen visszaadni a szerzeményeket, vagyis a komplikált ritmizáláshoz még az ének is tiszta volt és kellően erőteljes. Stefanie bírta a strapát az előadás során és a gitárosok is biztos kézzel hozták a néhol shoegaze és black metal témákat, ezáltal egy nagyon egymásra hangolt, koncentrált produkcióban volt részünk.

Az amerikai A Place To Bury Strangers fellépését már nagyon vártam, hiszen köztudott róluk, hogy megőrülnek a színpadon és már ezért az élményért érdemes legalább egy alkalommal látni őket élőben. Nos, tegnap este eljött ez a nap is és a színpadra lépő zenészeket hangos üdvrivalgás fogadta a szépen összegyűlt közönség részéről. Egyértelmű, hogy ők voltak az esemény legrutinosabb előadói és ez rögtön le is jött az első taktusokból. A gitáros-zajzseniként is ismert Oliver Ackermann igazi kultfigura, akinek nagyon erős kisugárzása van a színpadon. Oliver nem mellesleg nemcsak zenészként kísérletezik egyedi hangzásokkal, hanem egyéni pedálokat is gyárt egyrészt saját használatra, másrészt olyan zenészeknek, mint pl. a Nine Inch Nails-ből ismert Trent Reznor. Amiről még híres a zenekar az az, hogy az élő fellépéseken nem kímélik a hangszereket és előszeretettel tesznek tönkre ezt azt a színpadon a könyörtelen zajongás közepette. Nos, az első számban már földhöz csapódott a gitár, lett is helyette másik. Érdeklődve figyeltem, milyen performanszt látunk még az este további részében, de meglepő módon egyéb károsításra ezúttal nem vetemedtek a zenekar tagjai.

Volt azonban egy nagyon szimpatikus és rendhagyó mozzanata a koncertnek, amikor is a zenészek levonultak a színpadról a közönség közé és a italpult előtt folytatták az előadást a hirtelen odacsoportosult hallgatóságnak. Nagyon közvetlen gesztus volt ez a részükről és feldobta rendesen a hangulatot. Egyébként vegyesen adták elő a szerzeményeket, vagyis hol az indusztriális elemek domináltak, hol a letisztultabb gothic, darkos hangzás, vagy a Sonic Youth féle noise-os gitárnyúzás uralkodott a színpadon. A tekintélyt parancsoló Oliver halálos nyugalommal nyüstölte a gitárokat, vagy fogott vad pörgésbe a folyamatos, szaggatott fényekkel övezett színpadon. A stroboszkóp által megvilágított pódium egy kicsit álomszerű fílinget is varázsolt az eseménynek. A dobos lány letisztult, hangszer nélküli énekével, illetve a Baby In Vain legénységével közösen előadott zárószámmal lett teljes a koncert repertoárja. A tökéletesen felépített előadás végére kaptunk még egy nagy agyhártyarepesztő hangorkánt és ezzel az APTBS beborulós, borongós világa engem személy szerint makulátlanul bekebelezett.

Libus Ágnes
fotó:  Bajcsi Dávid

Megosztom.

Comments are closed.

A lájk felmelegít, és tele van C-vitaminnal.

Kövess minket facebookon!

 

 NOWmagazin.hu