Archív

Új dal és új klip a hazai post-rock szcéna egyik különleges zenekarától, a Képzelt várostól. A Homing videója virtuális cseppfolyós mikrovilágba húz be, nézzétek meg!

Az idén 12 éves zenekar az év elején nagy változásokon és tagcserén ment át, amiről nekünk is meséltek egy interjúban, azóta leginkább az új dalokra és az új felállásra fókuszálnak, építenek, lényegében vadiúj fejezetet nyitottak. Mostanra úgy érzik, hogy az év során a próbateremben kiérlelt dalok készen állnak arra, hogy színpadra vigyék őket, mégpedig december 8-án a Trillion és az ék társaságában a Kuplungban (részletek itt). Ilyen a most megjelent Homing is, aminek misztikus hangzásvilágát remekül visszaadja a Bolla Szilvia által készített klip.

„A klip Koleszár Stella üvegtervező különleges akváriumát járja körül. A kiszámíthatatlan geometriai formák, kaotikus animált üvegszálak és az axolotl, mint mitikus és erős szimbolikát hordozó kísérleti állat egy rejtélyes mesterséges bioszférára utalnak” – mesélte Bolla Szilvia.

A Homing az etológiában bizonyos állatfajok azon képességére utal, hogy szinte bármilyen ismeretlen helyről képesek hazatalálni, mi emberek pedig szintén ismerjük, vagy ismerni akarjuk ezt az érzést, amit a hazatalálás jelent. Az új lemezt egyébként is átszínezik majd ezek a természetből átvett, a saját életünkben is ismerős képek.”- mesélte a dalról Kovács Ákos András, a zenekar énekes-gitárosa. Idén még egy új dal lát majd napvilágot a Homing után, ezeket a zenekar Győrffy Máté basszusgitáros és Miskolczi Márton gitáros-billentyűs közös stúdiójában, a Keplerben rögzítette, és elárulták, hogy az új dalokban minimalizálják az énekes részeket, és inkább instrumentálisabb vonalra mennek rá, ahol pedig ének van, ott magyalról angolra váltanak, mert a dalok ritmikája és dallamai így kívánták. Pillantsatok is bele az új világba a Homing klipjén keresztül!

Décsy Eszter
fotó: Bodnár Dávid

Megosztom.

Comments are closed.

A lájk felmelegít, és tele van C-vitaminnal.

Kövess minket facebookon!

 

 NOWmagazin.hu