Archív

Tegnap este a A Dürer Kert középső terme adott otthont az olasz Soviet Soviet post-punk banda fellépésének. Az Európa-turné magyarországi állomásán a trió a tavaly megjelent Endless cimű lemez dalait mutatta be a hazai közönségnek.

Ezúttal vendégzenekar nélkül érkezett a csapat és ez némiképp eltért az esemény előzetes beharangozó infóitól, illetve a turné többi állomásán is társult hozzájuk egy-egy banda. Nem volt ez valójában annyira vészes állapot, hiszen az új lemez elég fogósra sikeredett ahhoz, hogy kevésbé legyen zavaró a felvezetés nélküli előadás. A srácok egy picit megvárakoztattak minket, mielőtt a színpadra léptek volna és még akkor sem kapkodták el a dolgokat, vagyis egy kis hangolgatás előzte meg a húrokba csapást. Így egy kicsivel 21 óra után megtapasztaltuk milyen is az olasz post-punk hangzás.

Nos, azt kell mondjam, hogy a triónak kifejezetten jól állt a Dürer színpada. A banda több alkalommal járt már nálunk, a Rohamban és az R33-ban is megfordultak, de valószínűleg tegnap este tudtak zeneileg a legjobban kiteljesedni. Persze, ehhez kellett pár éves színpadi tapasztalat, rutinszerzés, illetve az élő megszólalás során az új elemek sikeres beépítése. A banda 2008-as megalakulása óta egyértelmű fejlődésen ment keresztül, bár nehéz meghatározni, hogy a post-punk vonalán mi az, amely ebbe a kategóriába sorolható. A srácok mindenesetre megtanultak nagyon jól zenélni és ez a tény már magában hordozza az egyéni íz kialakításának lehetőségét.

A színpadi munka elég dinamikus volt, főleg Andrea Giometti teljesítményét illeti dicséret, aki az ének mellett a basszusgitárral mozogva is látványosan betöltötte a pódiumot. A dob, basszus, gitár alapokon nyugvó triót leggyakrabban a Joy Divison, vagy a The Horrors zenéjéhez hasonlítják, viszont a legutolsó Endless album erősen tartalmaz elektronikus elemeket, sőt, a szinti dominánsan jelen van a szerzeményekben. Felemás érzésem van ezzel a hangzással kapcsolatban; ugyanis nagyon sodróak, dinamikusak, atmoszferikusak lesznek a dalok, ugyanakkor nagyon sok a Placebo-hasonlóság, amely egy idő után zavaró tud lenni.

Tény, hogy nagyon ügyesen vannak megírva a számok, főleg az énektémák, melyek dallamosak, már-már slágeresek is egyben, társítva a groove-os dobolással. A Brian Molko-féle stílus és hangnem viszont nagyon áthallatszik a dalokban. Egy idő után egy picit egysíkúvá válnak a szerzemények az azonos hangtartomány miatt. Igazság szerint mindez élőben jön ki hangsúlyosabban, egyébként az Endless egy nagyon jól összerakott album. A napokban nálam is pörgött ezerrel és megérdemli a pozitív kritikát. A Soviet Soviet a post-punkot az alternatív oldalról közelíti meg, így a befogadhatóbb, slágeresebb vonalon halad, szemben a szívem csücske Beastmilk, Grave Pleasures apokaliptikus, beborulós post-punkjával. Bár a noise és post-rock elemek alkalmazása kétségkívül segítenek az undergroundban való maradásban, és ez így is van rendjén. A srácok nagyon intenzíven tolták végig az előadást, bár látszott, hogy a turné utolsó állomásai között vagyunk, a zenészeken már erősen mutatkoztak a fáradság jelei. A lelkesedésben azonban nem volt hiány, amely nagyon szimpatikussá tette a zenekart. A koncert zárásaként kaptunk még Place to Bury-féle gitárnyúzást, illetve noise rockos hangorkánt, amelyre sokáig, de a legközelebbi találkozásig biztosan emlékezni fogunk.

Libus Ágnes
fotó: Zsiga Pál

Megosztom.

Comments are closed.

Le ne maradj semmiről! ;)

Kövess minket facebookon, mert kellenek a
jó arcok!
.
 NOWmagazin.hu